A szeretők halála
Az ágy merő illat lesz, enyhe, tiszta,
És mély a dívány, mint a sírok árka.
Körül kinyílt virágok buja szirma:
Nekünk feslett e tüzesebb nap lángja.
Minden kihúnyó parazsuk fölizzva,
Szívünk kigyullad: két lobogó fáklya.
S kettejük dupla fényét veri vissza
Iker lelkünk, e testvér tükrök párja.
Egy idegen-kék, furcsa-piros este,
Kiragyogunk egy villanásba veszve,
Mint hosszu jajba, mely merő bucsú.
Aztán, szelíden, egy angyal fogad,
S mosolygó gonddal új életre fú
Vak tükröket és halott lángokat.
A szegények halála
Csak a halál segít, vigasztal és, jaj éltet,
Az élet célja és a biztos egy remény,
Mely bájital gyanánt hevít s mámorral étet,
Hogy járni estelig legyen szívünk kemény.
Maró, vad hóvihart, zivataros sötétet
Keresztülcsillogó erős tűz, messze fény.
A híres menedék, írásba-rótt igéret,
Hol enni-inni kap, s leülhet a szegény,
Meg angyal is, kinek delejes ujja bája
A könnyű szender és gyönyörü vágy csodája,
S ki ágyat bont a bús, csupasz szegény elé.
Istenek dísze és mesék örök buzája,
Szegények kincse és hatalmas őshazája,
A tárt-nyitott kapú rejtett egek felé.
A verseket fordította: Havas Géza
