Irta: dr. Balázs József
Minden állam kiadásai az szerint alakulnak, mily irányu annak politikai és gazdasági berendezése.
Hogy mit és mennyit kell az államnak a mezőgazdaság emelésére áldozni, az ország adott viszonyaitól függ. Kezdetleges vagy hátramaradt gazdasági viszonyok között élő országban, hol a társadalmi erő kicsiny ahhoz képest, hogy maga cselekedjék, ott az államnak többet kell a mezőgazdaság emelésére és fejlesztésére áldozni.
Tőkeszegény államban és ott, hol csekély a közszellem (mint sajnos nálunk), vajmi keveset érnénk el, ha a vezetést és irányitást az érdekelt földbirtokosokra és önkormányzati testületekre biznánk.
Mig nagyobb gazdasági müveltséggel biró nemzeteknél és ott, hol a szent egoismus és a kapitalizmus imádás nem tombol, az államteendő abban fog kulminálni, hogy a szervezést és végrehajtást az érdekelt körökre bizza, az állam pedig csak az ellenőrzésre fog szoritkozni.
Általános elv, hogy az állam csak ott lépjen fel, hol állami érdekről van szó és hol az erőtlen magán vagy társadalmi tevékenységtől keveset lehet elvárni.
Magyarország agrárország volt és lesz.
És emelkedjék az ország ipara és kereskedelme bármily magas szinvonalra, ezen ország jellegzetessége mindig az agrárkultura lesz. Miből önként következik, hogy az állam elsőrendü teendője a mezőgazdasági ügyek egészséges és célszerü vezetése és irányitása.
A közgazdaság emelésére irányzott intézmények meghonositása és fejlesztése nemcsak életkérdése az országnak, de szükséges állami kötelezettség.
A legutóbbi időkben határozottan észlelhető, hogy az állam ez irányu intézkedése intenzivvé kezd lenni. Felelős államférfiak nyilatkozataiból tudjuk meg, hogy az intéző körök nagy sulyt helyeznek arra, hogy a magyar föld lehetőleg azok kezében maradjon, kik oszlopai, hüséges fiai az országnak és kiknél évezredes tradicio a drága magyar anyaföld müvelése. Hoznak rendelkezéseket, mellyel megszoritják az ingatlan szabad forgalmát, hogy ezzel elejét vegyék annak, hogy a magyar föld ne legyen spekuláció tárgya, hanem vissza akarják irányitani eredeti rendeltetésének. Táplálni, fenntartani a magyar gazdaosztályt.
Az intézkedés még jókor, ha talán egy kissé későn érkezett.
Mert bizony nap-nap után olvassuk, hogy régi ősi birtokok oly egyének nevére mennek át, kiknek egyetlen céljuk az, hogy az egytagban megvett birtokokat felparczellázva busás haszonra odaadják a magyar gazdának, kinek bizony nem drága, ha az édes anyaföldhöz juthat. Igy használják ki a magyar gazda rajongó szeretetét a földhöz.
De még mélyrehatóbb az állam azon eléggé nem dicsérhető elhatározása, hogy egyes állami birtokokat parcelláz és egyes gazdáknak juttatja.
Magyarországon, hol a patrimonalis államszervezet sohasem állott fel, az állami fekvőségek kezdettől fogva nemzeti javak voltak.
A közbevételeket kezdettől fogva legnagyobbrészt az állami javak jövedelmei szolgáltatták, azonban minél jobban emelkedtek az állami kiadások, annál kevésbbé tellettek azok az állami jószágok jövedelméből, és az állam az adókra tért át. Ugy hogy idővel az egykor legfontosabb állami bevételi forrás a legminimálisabbra szállt.
Az állambirtokok kevés jövedelmet hoztak – tisztelet a kivételeknek – ugy hogy lassanként eladásra kerültek azok. Ami állami birtok még van, azok tulnyomó része egyéb célokat szolgál, de már nem a jövedelemszerzést.
Midőn tehát az állam az állami birtokok parcellázását elhatározta, egyrészt a kor követelményeinek felel meg, másrészt oly társadalmi akciót indit meg, mely okvetlen utánzásra fog találni.
