A szemhatár alá hanyatló nap biboros aranyfénynyel önti le a trópus vidéket, mely káprázatos fényárban úszik. A csíkos zebrák, hosszú, sorban, kényelmesen ballagnak egymás mögött a folyó felé s vastag fejükkel lomhán bólogatnak jobbra-balra, mintha mondanák, hogy; meleg volt nagyon ma is; de már túlestünk rajta s most nagyot iszunk éjszakára. A járásukon meglátszik, hogy nem félnek; természetesen a széllel szemben haladnak, mint rendesen, hogy minden gyanus neszt vagy szimatot nyomban észrevegyenek, de ezt is inkább csak a velük született, ösztönös óvatosságból teszik, semmint aggodalomból: - hiszen már napok óta nem láttak se embert, - se oroszlánt.

Pedig, nem messze a zebrák csapásától, egy négy-öt méter mély és széles vizmosásban, melyet szinte megközelíthetetlenné tesz a tüskés bozót egymásba fonódó szövedéke, ott tanyázik a félelmetes ellenség s félálomban szundikálva lesi az alkonyatot, a prédára járás alkalmas idejét. A család hattagú; ura és parancsolója egy élte délén álló hatalmas, sörényes hímoroszlán és két fiatal nőstény, - mivelhogy az állatok királya a házas életben mohamedán és több feleséget tart. Három fiatal oroszlánkölyök, ugy négy-öthónaposak kissé távolabb fekszik, elnyúlva a hátán, s félelmetes kacsóit föltartva a levegőbe, mélyen alszik. Igazi családi kép; az öreg oroszlán arcán egyetlen vonás se mutatja a vadságot, a vérszomjas kegyetlenséget: sőt inkább valami naiv, jóságos elégedettség tükröződik rajta, - a jóllakott családapa csöndes boldogsága, melyet nem zavarnak meg a mindennapi kenyér megszerzésének gondjai….

Az öreg félálmosan pislogat a vízmosás partjai felé, ahonnan épen szemébe villannak az utolsó napsugarak a sürü bozóton át. Azon tünődik, hogy ne költse-e föl az egész családot s ne induljon-e velük portyázni már a szürkületben: hiszen a vidék biztos, mert a „kétlábú”-nak sehol, semmi, nyoma sincs. A kétlábú az oroszlán örökös veszedelme és egyetlen félelmetes ellenfele! Az öreg már tapasztalatból ismeri a kétlábút; hallotta már nem egyszer azt az éles dörrenést, mellyel a kétlábú rendesen köszönti az oroszlánt, ha találkozik vele. És azt is tudja már, hogy ilyenkor fütyülni szokott valami a levegőben s aztán felporzik a föld vagy a homok;.de néha fájdalmasan elbődül az oroszlán és patakokban kezd folyni a vére. Egyszer őt magát is elérte ez a fütyülés: valami éles fájdalom nyilalott bele az egyik tomporába, melyből ugyancsak csurgott a vér; de aztán begyógyult a seb és most már csak olyankor sajog, ha változik az idő s az eső lába log a-levegőben.

Ahogy az öreg, nagyokat ásitva tünődik ezeken a nem épen kellemes emlékeken, egyszerre csak halk, tompa, szabályos dobogást hall: - „tap-tap, tap-tap, tap-tap" ..... Mi volt ez? ..... Fülét hegyezve kurrog és figyel; most már fölriad a két nőoroszlán is és szinten izgatottan figyel. Az idősebbik nyújtózkodva föláll, idegesen szimatol, most föltápászkodnak a kölykek is, álmosan ásitozva, - s ekkor ujra, világosabban és közelebbről hallatszik az előbbi dobogás: „tap-tap, tap-tap, tap-tap" Most már bizonyos: a rettegett kétlábú jár itt; talán többen is vannak s a magas vizmosás partján közelednek. Az idősebbik anya gyors pillantást vet az öreg himre s nesztelenül, de gyorsan ügetni kezd a vízmosásban lefelé; a három kölyök nyomában utána ered, mögöttük baktat a fiatalabbik anya s legvégül az apa mert ez a hadirend a menekülésben.

A kis négylábú csapat gyors ügetéssel ér föl a vízmosás partjára, ahol a gyér és alacsony fü semmiféle védelmet nem nyújt…... Most hirtelen fölporzik mellettük a homok s nyomban rá éles, csattanó dördülés rázza meg a levegőt, - aztán még egy-egy lövés és megint porzik a homok. A hímoroszlán leszegi füleit, tompa morgással néz a legközelebbi vízmosás felé, majd rápillant az idősebbik nőoroszlánra, mely azonnal megérti s a fiatalabbik anyával ott marad néhány másodpercig, mialatt a him a kölykökkel együtt, lerohan a vízmosásba és fölfelé ügetve a bokrok védelme alatt, átvág két másik vízmosáson, mig végül egy mély szakadékhoz érkezik, ahol szintén egy oroszláncsalád tanyázik.

A két nőoroszlán azért állt meg, hogy födözze a him és a kölykek visszavonulását, hol ismét fölugrálnak s dühösen ordítanak a kétlábuak felé, akik lövöldözve és futva közelednek. A golyók süvöltve csapnak le körülöttük, hogy csakugy porzik a száraz homok, - s a fiatalabbik nőstény jobb vállából csurog a vér, melyet a megsebzett állat ijedt álmélkodással nyaldos….A kétlábuak már egészen közel vannak s megint célzásra emelik a tüzet okádó, hosszu csöveket; most halk morgással bődül el az idősebbik nőoroszlán s erre a jelre mind a ketten leugranak a vízmosásba, követvén a hím és a kölykek nyomait, míg a kétlábuak kénytelenek abbahagyni a nyomozást, mert a sötétség már ráborult a vidékre.