Kincsek a földben! De ne méltóztassék drága ékszerekre, brilliáns gyönyörüségekre vagy fénylő aranytallérokra gondolni. Lealkonyodott a romantikus időknek.
Kelkáposzta, krumpli, bab, kukorica azoknak a kincseknek az igazi, prózai neve, melyekről most lesz szó, s melyek után épp ugy kivánkozunk és sóvárgunk, mint a regebeli kincskeresők, kik a táncoló lidércfény nyomán keresgélték a földbe temetett aranyat. És mivelhogy a káposzta, krumpli és a hasonló gyönyörüségek ma az egyedüli igazi kincsek, egész természetes, hogy ezek után is nagy a kereslet a tolvajkörökben is, akik egy-egy a maguk módján végrehajtott szerencsés vállalkozás után legalább nem a maximális áron felül jutnak hozájuk, nem ugy, mint a becsületes ember. Magyarán tehát gyakran, sürün, sőt folyton lopkodják manapság a  zöldséges veteményeket. Többnyire éjszaka idején járnak rájuk, néha kocsival is s a gazda csak másnap veszi észre, hogy milyen tökéletesen rekvirálják el a termését. Esetleg csak megdézsmálták, de igy is elég bosszantó. Hacsak egy-két fej káposzta is hiányzik, micsoda érzékeny kár ez már?!
Igy történt ez már hetek óta egyik pestmegyei faluban is és a kisbiró, aki mellesleg a csőszi hivatalt is vállalta, ugy látta, hogy állása végleg megrendül, ha csak valami alkalmas módszert ki nem talál a tolvajok alapos elriasztására. De hiába tünődött. Végül tényleg mégis csak kispekulálta.
Egy sötét éjszaka rajtacsipett egy asszonyt, aki dinnyét lopott. Máskor elintézte az esetet egy-két tettleges becsületsértéssel, de minekután ez a mód nem bizonyult elég hatásosnak – a tolvajok talán dagadt képpel, de megint csak ujra próbálkoztak – a kisbiró egész csendesen a következő rendelést adta ki:
- Ifj'asszony velem marad reggelig! A dinnyét pedig csak tartsa meg.
Reggelig aztán csendesen elpipázott a kisbiró. Csak akkor mikor már hajnalodott s a falu népe már mozgolódni kezdett, parancsolt rá a dinnyetolvajra:
- Most pedig gyerünk!
Ezzel vette a nagydobot és minden utcasarkon irgalmatlanul verte. Mellette állt az asszony, kezében a lopott dinnyével. A csődület csakhamar nagy lett.
- Kihirdetem! – szólt a kisbiró – hogy ez az asszony dinnyét lopott. Jól nézzétek meg! Aki lop, az ezentúl a falu csufjává lesz. Dobszóval kisérem végig!
Meg is tette. Hiába sirt-ritt az asszonyság. Végre nagynehezen szabadult, de ezentúl békében hagyta a földeket.
Máskor meg csirketolvajt fogott a csősz, bocsánat a kisbiró. Ennek meg a nyakába akasztotta a lopott csirkét s házról-házra járt vele. Mindenütt bemutatta a csirketolvajt:
- Csirkét lopott ez a csirkefogó! Nézzétek meg jól! Ismerik? Nem hiányzik-e kelmeteknek is lábas jószág?
A módszer nagyszerűen vált be. Soha olyan becsületes nem volt a falu és az idegenből arra kodorgó tolvaj is inkább elkanyarodik, semhogy ennek a pellengérre állításnak kitegye magát. Mert természetesen nagy hire kerekedett az ötletes kisbirónak, akinek tekintélye ismét régi fényében ragyog.....