Nálunk is ismeretes és nagyon kedvelt szobanövény ez, de itt nálunk „fügefá”-nak hivják. Gyönyörü szép, vastag és husos levelei vannak, melyeknek felső lapja ragyogóan fényes zöld, mintha bőrből volna, és mindegyiknek rózsapiros melléklevele is van, mely a lombfejlődés után ernyedten lecsüng.
Üvegházainkban és szalónjainkban vagy diszkertekben szinte alacsony és igénytelen a gummifa, hazájában ellenben – Kelet-Indiában és a Szunda-szigeteken – a leghatalmasabb faóriások egyike. Hengeres törzse nagyon vastagra megnő és kötél módjára lelógó lég-gyökerek bogozzák körül; ezeken a léggyökereken át éppen ugy táplálkozik a gummifa, mint a földbe bocsátott, igazi gyökereken át. Koronája kupolás lombsátor, melynek levelei oly sürün állanak, hogy a leghevesebb zápor se törhet át rajta.
A gummifa gyümölcse fügeforma – ezért hivják fügefának – de élvezhetetlen. Ám a vele rokon fügefák közt vannak olyanok is, amelyek nagyon kitünő gyümölcsöt teremnek. Ezek közt legismertebb az édes vagy áriai fügefa, mely Dél-Ázsiából terjedt el, és a törökök hazánkba is elhozták; a budapesti Gellérthegyen, továbbá Herkulesfürdő és Orsova határhegyeinek lejtőin aztán el is vadult. Ennek a fügefának a levele ősszel lehull, mig ellenben a mi gummifánké örökzöld – ez az ugynevezett „fikusz” – és tojásdad alakjában rendesen 30 cm. hosszura és 12 cm. szélesre is megnő.
Kelet-Indiában egyébként igen számos válfaja honos; legnevezetesebb az ugynevezett szent gummifa, amelynek a képét bemutatjuk. Ennek árnyékában elmélkednek az indiai fakirok és brahminok a földi élet haszontalanságáról. Teljes nedvéből kaucsuk készül, ott pedig, ahol leveleit egy levél tetü megszurja, piros festék – a lakkpirositó – fakad belőle. A kaucsukot ugy nyerik, hogy a hatalmas faóriást „megcsapolják”; törzsét megfurják, vagy mélyen behasitják a kéreg alatt, a fának sebeiből szivárgó, tejszerü folyadékot edényekben fölfogják, s ennek a ragadós folyadéknak a gyantája a kaucsuk, melyet lassu tüzön való melegitéssel száritanak.
Ugyancsak Kelet-Indiának másik szent fája a banána is, mely szintén a fügefafélékhez tartozik, és az ágaiból lebocsátott gyökérmankóival száz meg százfelé megkapaszkodik (megfogamzik) a földben, ugy hogy néha egyetlen egy fa egész erdőt alkot; igy támad a „dzsungel”, vagyis a sürü, szinte áttörhetetlen bozót, mely a királytigrisnek legkedveltebb tartózkodó helye. Ha az ilyen dzsungel egyuttal mocsaras talajon is van, akkor oly buján tenyészik, hogy csak tüzzel lehet kiirtani. A jámbor hinduk bucsujáró csapatai néha napokig pihennek, elheverésznek a banána árnyékában, melynek a gyümölcse is kitünő; a praktikus angolok ellenben a kaucsukját, a gyantáját, a lakkfestékét meg a háncsát gyüjtik.
Az itt bemutatott gummifából kapják a braziliai Para-kaucsuk után legfontosabb kaucsukot, mely mennyiségre és minőségre is vetekszik az előbbenivel. Az angolok pár évtized óta rendszeresen ültetik a gummifát. Kelet-Indiában, és évről évre „leszüretelik” a termést. Különféle módon megvagdalják, megfurják a fákat, összegyüjtik a kifolyó, ragadós tejnedvet, melyet megalvasztanak, részint azáltal, hogy állni hagyják vagy főzik, vagy különféle anyagokkal (pl. timsóval) összekeverik. Sok helyen még ma is a Braziliában szokásos kezdetleges eljárással készitik ki a kaucsuknak a fából kicsurgó tejnedvet; agyaggal bevont evezőlapátokat mártanak a tejnedvbe, aztán a rájuk tapadó tejnedvet erősen füstölő tüz fölött száritják, ugy hogy a tejnedv vékony rétegekben megalvad.
Ha ez megszáradt, a lapátot ujból a tejnedvbe mártják és ezt addig ismétlik, mig a kaucsuk 10-12 cm. vastagságu réteget el nem ér; ekkor egy oldalt fölhasitják és igy szalonna-oldalhoz hasonló lemezeket kapnak. A kaucsuk ma a legfontosabb iparcikkek egyike, legkivált amióta az automobilok kerekeire használják; évente körülbelül 100 millió kilogramm kaucsuk fogy el és az ára állandóan emelkedik; a háboru kitörése óta a központi hatalmak országaiban megfogyott a kaucsuk és az ára megtizszereződött.
