Úgy tűnik, Tisza mégsem bukik

A mult hét elején publikált királyi kézirat véget vetett az ellenzéknek Tisza közeli bukásaihoz füződő reménységeinek. A miniszterelnök győztesen került ki abból a kemény harcból, melyet politikai ellenfelei folytattak ellene Budapesten és Bécsben. A miniszterelnök nemcsak kivételes energiájának köszönhette a cél megközelítését, hanem az ellenzék elhibázott taktikája is nagy befolyással volt a küzdelem kimenetelére.

Mert, ha tekinteten kivül hagyjuk is azokat a pikáns részleteket, melyek a Tisza személye ellen folytatott kulissza mögötti harcoknak, szint és karaktert kölcsönöztek, elég hivatkoznuk arra, hogy hitelesnek tetsző hirek szerint az ellenzéki vezérek Andrássy, Apponyi és Zichy Aladár grófok a legilletékesebb helyen egyáltalán nem exponálták magukat tulságosan az általános, egyenlő s titkos választójogért, hanem kevésbé radikális megoldással is beérték volna.

Ő felsége tehát azt tapasztalhatta, hogy Tiszával együtt azok vannak többségben, akiknek nem kell az általános, egyenlő titkos választói jog és mivel másfelől az audiencián megjelent munkapárti képviselők nyilatkozata oda tendált, hogy a többség nemcsak a választójogi kérdésben, de a monarkiára annyira fontos kiegyezés dolgában is a Tisza álláspontját vallja a magáénak, az alkotmányosan gondolkozó magyar király valóban csak Tisza poziciójának a megerősítése mellett dönthetett. Ebből azonban még nem az következik, hogy Tiszának a választójogi reform és a koncentrációs kabinet dolgában elfoglalt álláspontjával igaza volna.

Mi, akik eddig a legnehezebb időkben is minden fontosabb kérdésben épp oly önzetlenül mint tántoríthatatlanul kitartottunk Tisza mellett s most sem kivánunk letérni az eddig taposott utról, valóban attól tartanak, hogy a királyi kéziratot kisérő kormánymagyarázatban körvonalazott jogkiterjesztési igéret, mely különben sem fedi Ő felségének abbeli kivánságát, hogy a létesülő reform a jelen nagy időkhöz és a nép által hozott áldozatokhoz alkalmazkodjék, nem fog megfelelni, a helyzet elutasíthatatlan követelményinek.

És merjük állítani, hogy a munkapárton elegen vannak, akiket csak a szigoru pártfegyelem tart vissza nézetünk nyilt helyeslésétől. De ha az ellenzék tulnyomó része idegenkedik a szélső radikálizmustól, másfelől pedig a munkapárton is sokan vannak, akik szivesen vennék a választójogi reformnak a királyi kézirat szellemében, nem pedig az azt kisérő kommentár alapján való megoldását, talán éppen a választójogi reformnak váratlan előtérbe nyomulása szolgálhatna alkalmul a koncentrációs gondolat helyes megvalósításához.

Tisza grófnak abbeli elhatározása, hogy a alkotmánypárt két kitünő tagját: Bethlen Istvánt és Eszterházy Móric grófot felkérte a kabinetbe való belépésre, azt bizonyítja, hogy a miniszterelnök komolyan keresi az ellenzékkel való megértést és amennyiben lehetővé tétetnek számára a koncentrációs kabinet eszméjét is meg akarná valósítani. Mivel pedig mind a parlamenti élet zavartalanságának a biztosítása, mind a háboru okozta világhelyzet és követeli a hatvanhetes pártok tömörülését, valóban kivánatos, hogy a dualisztikus pártoknak egymáshoz való közeledése éppen a liberális választójogi reform alapján mehessen végbe. Annál is inkább, mert a választójogi reformok progressziv irányu átgyurása a munkapárti többségnek a királyi kéziratban felsorolt népjóléti, szociális és gazdasági vonatkozásu reformok keresztülvitelére való hivatottságát is lényegesen fokozná.

Eszterházy és Bethlen grófnak Andrássy Gyula által befolyásolt visszautasító válasza sem bizonyit a koncentrációs gondolat helyessége ellen, hanem legfeljebb arra enged következtetni, hogy jobbról és balról is rosszul kezelik a dolgokat.