A cselédmizériák ellen nem véd meg minket a törvény. Nem is lehet rossz néven venni, ha már kerek husz esztendeje akarjuk megváltoztatni ezt a mult századbeli örökséget, rendet csinálva a cselédmizériák minden vonalán. A buzgalom azonban még mindig csak a jó szándéknál maradt. Csak most hirlik megbizható forrásokból végre komolyan, hogy nemsokára mégis meglesz a reform: a gazdák és cselédek kölcsönös örömére, akik ezentúl jóakaratban és szeretetben fognak egymás irányában buzgólkodni, s legfeljebb akkor szidják egymást, ha már igazán muszáj.
A reform alaptervezete többé-kevésbé kész is már. Az ujitások egyik legfontosabb pontja például a fényképpel ellátott cselédkönyv lesz. Ideje is! Ahány tolvaj, s szélhámos figuráns akadt a cselédvilágban, az majdnem kizárólag lopott, idegen cselédkönyvvel csempészte be magát a háziasszonyok gondtalan bizalmába, hogy aztán egy alkalmas pillanatban sok drága holmival együtt elillanjon. Legfeljebb a cselédkönyvet hagyta hátra. Nyugodtan tehette, ugy sem volt az övé s amig az kiderült, már ki tudja megint hányadik inkognitóban kezdte előlről. Ellenben az jutott gyakran kellemetlen helyzetbe, akitől ellopták a cselédkönyvet. Egy friss eset ebből!
Vera, onnan messzi Trencsénből, jó lány volt. Most sem ment volna el helyéről, de nagysága elment nyaralni s elküldte. Node hely hamar akad! Még aznap a cselédszerzőben felfogadta egy másik nagysága, előleget adott s bemondta a lakását. Másnap jöjjön el, Vera! A nagysága nem volt túlpuccos, a kezei is ki voltak dolgozva és Vera a maga egyszerü eszével ezt jó jelnek vette. Jó is, ha a nagysága is megfogja a seprő nyelét.
Annál nagyobb kár volt, hogy a nagyságát nem találta azon a cimen, ahová az rendelte. De hát…utoljára az sem baj! Éppen az reggel kapott levelet a Janótól, hogy hazaeresztették egy pár hétre a katonaságtól. Hazamegy tehát ő is. Ugy is sok a mezei munka és Janó nagyon fog örülni. Minden ugy lett, ahogy elgondolta. Már egészen el is felejtette azt a nagyságát, akinél a könyve maradt….
Egyszerre azonban jött a csendőr s szigoru, mérges arccal kereste Verát. – Te loptál! – förmedt rá az ijedt lányra, aki sirva esküdözött, hogy soha senki dolgához nem nyult. A csendőr mégsem tágitott. – Jó lány vagy! – mondta – ismerlek, de azért mégis loptál, mert igy irják Pestről, ott pedig csak tudják?
Bizony jó időbe telt mig tisztázódott a helyzet. Kiderült, hogy az a „nagysága”, aki Verát felfogadta, volt a tolvaj. A Vera cselédkönyvével állt be szolgálni és másnap elvitte mind az ékszert s pénzt és megszökött. A Vera könyvét azonban otthagyta s ezért keresték legelébb a kis cselédet. Vera ártatlansága tehát bebizonyult, de mit ért már az?! Mert azalatt, amig abban a csunya gyanuban volt, az Anka kikezdte és el is csalta a Janót – aki nem lesz egy céda tolvajnak a vőlegénye! Igy beszélt az Anka és Janónak végleg elcsavarta a fejét. Már azután sem akart visszajönni.
Lám egyéb bajok mellett ilyen kellemetlen epizódokat is termel a mai cselédkönyv, csak azért, mert a fénykép helyében mindössze egy kis rossz, megbizhatatlan személyi