Szomory Dezső - Paulay Erzsi

Egyszerűen csak leadom itten a kártyámat: pour prendre congé.

Tudniillik el kell búcsúzni a Paulay Erzsi szépségétől. Gondolom ő is szívesen búcsúzik el tőle, mert nyilván megunhatta évek óta, hogy nem hallott mást csak milyen szép! milyen szép! és mindég csak szép és semmi más!

Nálunk van egy ilyen finom közszellem mely soha nem enged és mindenki borzasztó okos minálunk és mindenki kitalál valamit azonkívül, hogy senkinek nincs egy ideája és a női szépséggel is úgy vagyunk, mint sehol másutt a világon!

Nálunk minden baj. Ha egy színésznő, a természet isteni kegyénél fogva ragyogóan szép, az a legnagyobb baj. Ha rút az is baj, de ha eklatánsan szép, akkor vége, mert mi itten olyan rettenetesen rendeztük be az életünket, hogy semmi sem mehet simán és ezer millió más dolog között főleg a női szépségnek semmit sem koncedálunk ha színésznőről van szó.

Párizsban például soha senkinek eszébe nem jutott volna a Jane Hading, a Berthe Brandes, a Cecil Sorel színésznői tehetségén vitázni csak azért, mert mind a hárman e kisasszonyok híres szépségek és Párizs legragyogóbb hölgyei.

De sőt, az ő számukra, éppen női tündöklésük könnyítette meg a pályát s amint a szépségük fényén csillagokká váltak, senki sem okoskodott és senki sem talált ki semmit, mert egész Párizs összevéve nincs olyan finom, szubtilis és ötletes mint egyetlenegy zsurnaliszta minálunk.

Minálunk Jászai Mari is nyilván csak úgy boldogulhatott s csak úgy küzdhette le az elfogultságokat, hogy fiatalabb éveinek júniusi virágzását szinte ösztönösen lenyirbálta és varázslatos szépségét, mely örökre felejthetetlen, egész ragyogó és imádandó nőisségét enyhén férfias látszatokba vonta, a levágott gyönyörű hajának kolostori primitívségével.

Paulay Erzsi nem volt ennyire heroikus, (isten ments, hogy az lett volna), de elkeseredetten szorgalmas volt ezt láttuk és ambiciózus volt és egész elepedett volt és éveken át csak tanult, dolgozott, játszott és küszködött annál hevesebben, hogy önnönszépségét kellett leküzdenie, micsoda sors! önnön szépségét kellett elfelejtetnie egy mindent túlszárnyaló színésznői készség földerengésével. Nem volt könnyű dolog, tessék utána csinálni!

---

Holott ez az ő híres szépsége is evoluált az időkben. Én láttam ezt a gyönyörű nőt, szerencsés ember aki vagyok, legelső tavaszán, amikor Párizsban egy este, a nagy opera előtt vártam reá előadás után, s ő büszkén, mintha minden érte volna a világon, és csak érte muzsikáltak volna odabenn a színházban, fekete szépségének kéklő feltündöklésével jött le a széles lépcsőzeten, a lámpák halovány lilafényében, kiválva a tömegből, száz más nő közül, üdén és ragyogón mint egy királykisasszony!

Ez még akkor a hajadon fagyos szépsége, kegyetlen szoborszerűsége volt, a szűziség ama ősi gőgje, mely a szfinx rejtélyét őrzi. Aztán, később, s már itthon, ez a szépség lágyan feloldódott az élet keserves melegében, színe, hangja és akcentusa és egész jellegzetessége mélyebbre és zengőbbre változott amint szent nyomával az anyaság is megsebezte és fölkoszorúzta valami titkon fájdalmas tartalmassággal.

Most már ez egy más nő, egy egészen új színésznő, akit a Grillparzerben láttunk a Nemzeti Színházban, egy nagyszerű színésznő! Régebbi szoborszerűsége, melyet átformáltak küzdelmek, bánatok, elvágyódások, valami megejtő nőiségbe omlott, az egész vonal diadalmas erejével, az egész jelenség melegével és zengzetességével mint egy hárfa ami elkészült végre!

Már most azt nem fogjuk hallani többé milyen szép! és csak milyen szép! Paulay Erzsi a küzdelmek végére ért s valamit kell hogy adjon cserébe azért a színészi revelációért, ami a mi örömünk volt tulajdonképpen, de azért még mindig ő kell, hogy adjon, szegény, gyönyörű, fölismert színésznő! A szépségét, legyen szíves!

Mégis a magam részéről, emlékezni fogok e vonzó női arc minden vonalára s egész rajzára ahogy magamat ismerem, még ha a többiek nem is fognak róla beszélni többet.