Tóth Árpád: Sík Sándor költeményei

(Élet-kiadás)

Az előttünk fekvő kötet, 350 oldalas terjedelmével, a szerző költői munkásságának teljes képét óhajtja nyújtani. Megtaláljuk benne Sík Sándor újabb költeményei mellett régebben megjelent köteteiből is mindazt, amit a költő a róla mondandó ítélet megalkotásánál nyilván fontosnak és jellemzetesnek tart.

Kár azonban hogy következetes kronologikus sorrend helyett inkább hangulati közösségek szerint csoportosította darabjait s így a költői fejlődés érdekes menete alig kísérhető zavartalan figyelemmel s ehelyett inkább egyes lírai érzésállapotok sokféle dátumú, újra és újra való megénekléseit kapjuk, melyek az olvasóban bizonyos egyhangúság érzetét keltik s magának a költői egyéniségnek nagyon is bizonytalanul körvonalozott rajzát adják. Kísértsük meg itt rekonstruálni a kötet összeválogatásában elsikkadt költői fejlődésmenetet s próbáljuk meghatározni Sík érdemes lírájának eddig kifejlődött legnevezetesebb eredményeit és értékét.

A legrégebbről keltezett darabok tipikus produktumai egy olyan kezdő-tehetségnek, mely az ifjúi geniáliskodás józan kerülésével az alaposan megtanult formákon keresztül kíván megnyilatkozni, de éppen ezeknek a klasszikus eszközöknek a túlságos, halmozott alkalmazásával esik az ifjúi szertelenség sajátos túllendüléseibe.

A ritmus hibátlan és monoton kattogása, az alliterációk vég nélküli zuhogása túlságosan gépszerű, a gondosan összeszerkesztett lírai monoplán szárnyai szilárd művűek, a motor pompásan berreg, de a gép mégis csak gurul, nagyon is nehézkes ahhoz, hogy elragadó ívelésbe foghasson.

Hiba az is, hogy maga a lírai mondanivaló nem elég lírai, a szerzőt bizonyos szemérmesség, vagy inkább elfogultság jellemzi, a közvetlen élmények szent és meleg szemérmetlenségétől visszariad s inkább egyetemes és magasabb rendűeknek tartott emberi érzések kifejezéseibe, vagy éppen terjengős tájleírások bombasztjaiba önti át az ifjúi szív hevességét.

A későbbi darabok főleg abban mutatnak örvendetes fejlődést, hogy a költő lassanként megszabadul a túlságos formai nyűgöktől. Ritkábban kacérkodik a hatásosnak tartott alliterációs halmozásokkal s inkább az érzéstartalom odaadóbb színezésére törekszik. Maga ez az érzésanyag igen érdekes és a mi mai líránkban meglehetősen egyedülálló: egy szerzetes érzései.

---

Nem fölöttébb változatos lelki élményekkel találkozunk, inkább egyetlen nagy élmény újabb és újabb intenzitású megénekléseit kapjuk. Ez az élmény az istenséggel való lelki egyesülés különös gyönyörűsége. Ahogyan Sík ennek az érzésnek gyermekkori emlékekből színesedő, filozóf elborongásokból nemesedő rajzát adja, az minden dicséretünkre érdemes.

Külön, sajátos és megkapó hevességet ad ily tárgyú költeményeinek az is, hogy vallásos odaadásának legextatikusabb, legelragadottabb kifejezéseiben csaknem szerelmi hang csendül meg, mintegy valamely elkallódni nem tudó erotika különös transzponálása az istenség imádatába. Ez a tulajdonság az egyházi líra nem egy régi remekében is megvan s most Sík költészetében érdekesen újul meg.

Sík Sándor költői fejlődésének ezen a fokán jutott el a ciklusos versíráshoz, azaz a lírai érzésközlés ama módjához, hogy a költő centrális lelki élményét a hasonló formájú költemények egész összefüggő sorozatában írja le. Noha már ifjabbkori versei is rá vallanak ily ciklusos hajlandóságra és így ezt a megnyilvánulási módot a költő mélyebben gyökerező tulajdonságaihoz kell számítanunk, mégis úgy találjuk, hogy ciklusai egészükben erőltetettek és nem sikerültek.

Ennek fő oka az a már említett tulajdonság, hogy a költő lírája nem változatos, de hozzájárul ehhez a kompozícióban való gyors elerőtlenedése is (így a Belülvalók Mécse című ciklusnál a sikerült plasztikájú bevezető darabok után összefolyó versek következnek), továbbá az is, hogy eleven erejű, mindvégig világosan rajzolódó szimbólumok alkotását meg sem kísérli. Érzés-áradat egyhangúsága zuhog felénk s maga a nyelv is túlságosan szokványos, kép és eredeti használat nélkül való s így messze marad pl. Ady remek istenverseinek nyelvétől, melyek pedig észrevehetően hatottak Sík költészetére.

Külön foglalkozunk néhány verssel, melyek ízlésünk szerint Sík lírájának legérettebb termékei s úgy hisszük, igaz maradandóságra számíthatnak s költőjüknek jeles helyet biztosítanak új lírikusaink előkelőbbjeinek sorában. E verseket Magyar sirámok címen kötete élére illesztette a költő. Berzsenyire emlékeztető, sötét hév hatja át e költeményeket, főleg a Jeremiád című, antik metrumú elégiát.

Szeplőtlen hazaszeretet ritkán megcsendülő hangját halljuk s meglepetve érezzük Sík Sándor lírájának nemes és emelkedett férfiasságát, melyre egyéb költeményeiben csak büszkén hivatkozik, de kifejezésre juttatnia csak e kiváló költeményekben sikerült teljesen. Ezek s kötete további részeiben nagybeteg tanítványához s egy rossz utakra tévedt barátjához szóló, megindító közvetlenségű versei azok, melyekben Sík lírájának legnagyobb emelkedését s igazi értékeit látjuk.