Caesar! üdv neked, oh ifju vezér, kinek
Gyűrűs úrkezed ím hajtani nyúlt komor
Vérszín orrliku mént ősi kocsink előtt,
Végzet nagy fekete lovát!

Véled, hajh, bus uton indul a szent fogat,
Kétoldalt szegi gyász cyprusa s árnyain
A Hórák aranyos köntöse elborúl
S táncuk zsibbadoz és alél!

És a lombokon át tűzszinü láthatár
Küld útadra riadt rémzajokat: rekedt
Kürt kurrog s a dühödt dob levegőt repeszt
Ám túlzúg ama néma zaj,

Mely a földek alól felbozsog és setét
Rezgésével a lég megtelik és a fül
És a test myriád pórusa hallja mind:
Elhullt ifjak örök jaját!

Ifjú vagy te is oh, drága vezér! finom
Fényű homlokodon nem fedi az arany
Pánt még méla redők hűs vonalát, melyet
Gondok zord diadémja vág.

Szíved még szerelem hajnali vánkosa,
S gyengéd hajnali pír arcodon is: jövőd
Bíbor kelte ragyog rája szelíd tüzet:
Rád néz fényre sovár szemünk!

Rád néz és epedőn felpiheg a remény
S halvány ajkaihoz édes arany szavú
Kürtöt, új örömöt, zengni szorítana,
Hadd nyomná el a tompa jajt!

Oh bár ifjú kezed cyprusos út után
Vinne fény mezején isteni nap felé,
Melytől nő a kalász s vídul az árva szív;
Oh már, míg ragyogón robogsz,

Hajlítson derekat néked a Diadal!
S immár oldja le bús vérdiszü mellvasát
S pálmát véve kemény marka a kard helyett
Békét zengjen a Háború is!