|
A közönség
Ambrus Zoltán: Háborús jegyzetek A közönség nemcsak fegyelmezetlen, hanem indolens is - mondta a rendőrség, tavalyi működéséről kiadott évi jelentésében. - Másutt a bűnügyi nyomozás fősegítsége maga a közönség, másutt a közönség odaadó, ha az igazságszolgáltatás érdekéről van szó. Nálunk... nálunk is ilyen szokott lenni, de a háború óta mintha kicserélték volna.
És ha nem derülhetett ki, hogy az angyalföldi kis púpost ki gyilkolta meg, ezt csak a közönség rovására lehet írni, mert a háborús időszak izgalmai óta a közönség a rendőrség nyomozó munkájával szemben teljesen közönyössé vált. Pedig "nem szorul magyarázatra - magyarázgatja a rendőrség - hogy a rendőrség nyomozó működésének egyik legértékesebb segítőtársa a közönség.
Megfigyelései, észleletei, közlései egy-egy láncszemmé válhatnak a siker stációja felé haladó útban, minden rendőrség tehát, mely a nyomozó stratégiának titkával, követelményeivel tisztában van, lényeges súlyt fog fektetni arra, hogy a nagyközönséget, a nyilvánosságot is belevonja a nyomozás menetébe.
A háború azonban minden érdeklődést a maga eseményei számára kötött le, a rendőrség tehát gyakran, és különösen a tavaly február havában történt angyalföldi gyilkosság esetében kénytelen volt konstatálni, hogy a véres bűntények rendes kísérője, az izgalmas érdeklődés elmaradt.
A rendőrség ezúttal feltűnően híjával maradt minden, a nyomozás számára értékesíthető adatnak és kombináció-megindíthatásnak, melyhez anyagot, impulzust, minden nyomozó tapasztalat szerint, csakis a közönség adhat". Tehát a közönség az oka, hogy az angyalföldi púpos gyilkosa elmenekülhetett, ha ez a bűn megtorlatlan maradt, ebben is a közönség hibás, ezért is a közönség felelős, nálunk a közönség - legalább most - egyet jelent a megbízhatatlansággal és rendellenességgel.
Vagy úgy?! - gondolhattuk - ha a detektív-testületet most az a gond foglalja le, hogy vajon a pikoló kérlelhetetlen tud-e lenni azzal a vendéggel szemben, aki erőszakoskodik, a kenyérért, bár nincs kenyérjegye, de aki talán katona, - ha a detektívek most délben-este a vendéglőkben szemlélődnek, a reggelt és délutánt pedig a kávéházakban töltik, hogy rendre leleplezhessék a regulát meg nem tartó vendéglősök meg kávésok nagy sokaságát és ellenőrző pillantásukat egyetlen bűnös se kerülhesse el, akkor igazán nem lehet csodálni, hogy az angyalföldi kis púpos gyilkosát még most se találta meg a közönség.
De megjelenik a rendőr a vásárcsarnokban is s ott a törvényt értelmezi. Ha a parasztasszony egy kosár tojást akar eladni és darabjáért huszonnégy fillért kíván, a rendőr tiltakozik, mert az ő felfogása szerint a harminckét fillérrel maximált tojás csak harminckét fillérért adható el... legalább így panaszolják el a "sóhivatal"-ban - az újságokban - azok, akiket a rendőr törvénymagyarázata eltiltott attól, hogy a tojás darabját huszonnégy fillérért vásárolhassák meg. Ott van végül a rendőr mindenütt, ahol az előkelőségek valami sokadalomba gyűlnek össze.
Nem mintha a bámészkodók kis csapata valamicske dolgot adna neki, hanem a nagyobb dísz kedvéért. Ilyenkor annyi rendőr verődik össze, növelni az ünnep pompáját, hogy azt hinné az ember, amint hazánk a túlságosan sok tisztviselő, a millió hivatal országa, úgy Budapest a fölöslegesen sok rendőr városa, az a város, amelyik a legtöbb pénzt adja ki sisakra.
Pedig ez a sok díszelgő rendőr meg a többi, aki valami hasznosabbal foglalkozik, a háború óta mindössze kétezerháromszáztíz ember, akinek mindegyike "tíz hektárnyi terület biztonságáról köteles gondoskodni". Ami különben nem csupán a rendőrség évi jelentéséből tűnik ki.
Mert ha a közlekedés rendjére kell felügyelni vagy ha éjjeli egy óra tájban itt is, ott is elkezdődik a záróra bevezetése óta szokásos utcai duhajkodás és verekedés, hamar észrevehetjük, milyen kevés Budapesten a rendőr.
De a rendőrség sokkal többet mond ennél. És tévedtek, akik azt hitték, hogy csak a mentegetőzés jó vagy nem jó ötletének kell tekinteni, ha a rendőrség évi jelentésében a közönségre hárította a felelősséget azért, hogy az angyalföldi púpos gyilkosa elmenekülhetett a bűnhődés elől.
Mert, íme, most, hogy a négyéves kislány gyilkosát se találják, a rendőrség szerint megint csak a közönség hibás. Ismét adós marad megfigyeléseinek, észleleteinek közlésével, ami nélkül nincs "kombináció-megindíthatás". Ha a rendőrségnek most is így kell panaszkodnia, ez igazán meglepő.
Hiszen inkább úgy tűnt fel, mintha a közönség ebben az esetben a gyanús viselkedésű alakokról való megfigyeléseinek előadásával hamis nyomokra terelte volna a nyomozók figyelmét. És ha ez talán tévedés, annyi bizonyos, hogy az "az izgalmas érdeklődés", amely az efféle szörnyű bűntettek rendes kísérője, ez alkalommal nem maradt el. Hanem azért a rendőrség szerint megint csak a közönségen múlik, hogy a nyomozásnak még most sincs eredménye.
De tessék igazságosnak lenni velem szemben is. Nekem órákig kell ácsorognom a tejért, a zsírért, a burgonyáért, a cukorért, a petróleumért, a szénért és mindenért, amire okvetetlenül szükségem van.
Naponta huszonnégy órát kellene ácsorognom, ha azt akarnám, hogy soha semmim se hiányozzék. Nem vagyok ennyire követelőző, de ha naponta csak nyolc-tíz órát ácsorgok, azután még meg kell keresnem a kenyeremet. Végül aludnom is kell néha. Mikor ácsorogjak hát a rendőrség előtt, hogy elmondhassam, milyen szívesen keresném a gyilkost, ha sejteném, hogy ki ő és hol rejtőzik? |