A nagy markoló

Mi most nap-nap után látjuk, hogy utcáinkon apró nemzeti zászlócskákkal ékesitett kocsik gördülnek, s a saroglyákon belül fantasztikus tömegben szerepel ócska szövet, rongy, ruharongy, gummihulladék, szőnyegdarabkák tömege, gyapjukelme foszlány s minden, minden, amint azelőtt vidéken a tilinkós öreg szedett össze üveggyöngy és képes notesz, meg gyűrű, gyűszű gombostű ellenértékében.

A fővárosnak ennek nem volt vevője, ez a szemétre került monopoliumban, s a szentlőrinci szemétre került monopoliumban, s a szentlőrinci szemétdombon napszámban szedték össze ezt a háziszemétből az ecélra fölfogadott rongyszedők. Százezrekre rug évenkint az értéke annak a szemétben föltalálható szövet és egyéb hulladéknak, amit igy összeszed a vállalkozó az emberek által elhajitott értéktelen semmiből. Ha megfigyeljük, hogy mi történik a béke idejében ezekkel a hulladékokkal, nyomban rá jövünk arra, hogy a hadvezetőség igen bölcs dolgot művel, mikor napról-napra összeszedeti a hulladékot s hadicélokra használja föl.

A szemétdombról lekerült mindenféle szövet és posztómaradékot szennyes, vagy foszlányos rongyot egy halomba halmoznak, azután összegyömöszölik, mint a szalmát, bálákba rakják s vasuton elszállitják a ronggyal kereskedő iparvállalat telepére. Ott már szakemberek vizsgálják át, s osztályozzák három szin szerint. A vörös, a fekete és a fehér szin szerint. Ami ezen kivül marad az a legselejtesebb, de még mindég értékes holmi.

A három fő szin szerint osztályozott posztó és szöveteket külön kezelik, mert mindegyiknek más és más ára van. A legdrágább a fehér posztó, mert az a legtöbbször gyapju, de mindég festetlen, tehát a tovább gyártásnál nyersanyagnak tekinthető. A legkevésbé értékes a kalaphulladék, az ugyanis enyves anyag, nem szövedék, hanem pép, amely szétmálasztva lisztszerü anyaggá hull szét. Ebből csak kalap készülhet ujra, valamint kalapok számára veszik meg a fekete posztórongyokat is. De ha a fekete posztó gyapjuból van, az már a szövetgyártásnál is fölhasználható.

De most menjünk tovább. A szétválasztott, szétosztott rongytömegek eljutnak a gyártelepre. Itt gépek rostonkint szétzuzzák, azután mossák, lugozzák, szóval ujra nyersanyaggá bontják. Ha ez megtörtént, épp olyan joggal használják föl ujra uj gyártmányra, mintha még soha sem gyártottak volna belőle harangszoknyát delnőink számára. Pedig ujra az lesz belőle. A föl nem használható legutolsó rangu rongyhulladék, vászonmaradványok, len és kenderszövedékek a papirgyárba kerülnek, s ezekből a legfinomabb papirost állitják elő. Ez a famentes papiros. A leiráshoz tartozik még annak a titoknak a fölfedése is, hogy ez a „nyers”-anyag métermázsánként abban az állapotban, ahogy az ujabb feldolgozás alá jut, alig egy tizedrészébe kerül annak a nyersanyagnak, amiből alapjában a megfelelő szövet készül.

A valódi gyapjuszövet, a tiszta nyirott gyapjuból tehát tizszer annyiba kerül, mint a mosott, tilózott gyapjurongyból előállitott uj gyapjuszövet. Egyforma jó mindakettő, csak az egyiken tizszer annyit nyer a gyáros, mint a másikon. Még érdekesebb a fekete férfi kalapszövet esete. Az anyag mind egy és ugyanaz, csak abban térnek el egymástól, hogy például az ugynevezett nyulszőr, vagy a hirneves olasz Borsalino kalap anyagát gondosabban kezelik, több munkát forditanak rá, a ragasztóanyag gondosabb, s a kész kalapszövetet jobban átvizsgálják. A gyártás egyforma.

A pépből egy lepedő készül, s ezt akkorára vágják, amekkora egy kalaphoz kell. Akkor ráteszik a faformára és lepréselik. Bizonyára nincs fogalma a közönségnek arról, hogy mi az előállitási ára egy ilyen kalapnak anyaggal együtt, teljesen készen. Hát azok a kemény és puhakalapok, amelyeket darabonként három-négy koronáért adnak el, tucatonként három koronáért kerülnek a közvetitő kereskedőhöz. Ha jobb a kiállitása, valamivel drágább, de a legdrágább kalap tucatja sem kerül többe nyersállapotban a gyárosnak, mint öt koronába. De nem ritka az olyan bolt, ahol, különösen most, negyven koronát is elkérnek egy férfi kalapért.

A képünkön egy rongyszedő kanalas pofát látunk. Ez a 3.0 méter magas, 2.0 méter széles daruval huzott emelő azbeszthulladékot szed ki vasuti kocsiból. Ilyen módon szedik ki a rongyot is a vasuti teherkocsik mélyéből a földolgozás helyén. Az elhasznált rongy tehát nem a pusztulás jele, hanem az uj áru alapja. Voltaképpen a rongy körfutást végez a földön, ma diszes frakk, vagy észbontó női ruha, holnap rongy, hogy holnapután csillogó egyenruha, vagy papi palást legyen belőle. Ezt a munkát végzi most el a hadvezetőség.