Csak a háború óta érezzük, milyen komplikált szervezet az emberi cultura. Csak most látjuk, hogy e szervezet kifogástalan működéséhez mennyire szükséges, hogy legigénytelenebb alkatrésze is teljesítse azt a hivatást, melyet az emberi szellem részére kijelölt. A juta a culturában nagyon igénytelen szerepet látszott betölteni. A háború előtt észre sem vettük, hogy van ; most, hogy nincs, nagyon érezzük hiányát és tömérdek agy dolgozik azon a kérdésen, mikép volna lehetséges pótlása.

Jutaszövetből készült burkolatban került világforgalomba a gyapot, továbbá a gyapjú. Jutazsákokban szállitják a kávét, a gabonát, a chilei salétromot, a Thomas salakot, a kálisókat. A nagy malmok jutazsákok nélkül alig tudnak mozdulni, a czementgyárak kénytelenek most gyártmányaikat a jóval drágább és nehezebben kezelhető hordókban küldeni szét fogyasztóiknak. A felsoroltakon kívül is egész sereg világczikk jutaburkolatokban és zsákokban kerül forgalomba.

Az ipar is igen sokféleképpen dolgozza fel a juta rostjait. A szőnyeg- és kárpitgyárak tömérdek jutát dolgoztak fel a háború előtt, olcsóbb gyártmányaik előállításához. A linoleumipar is jutaszövetet impergnál lenolajjal, gyantával és parafával. A kábelgyárak az elektromos vezetékek isolálására és védésére jutarostokat használnak. A központi fűtőberendezések vezető csöveit is jutával szokás burkolni, mert ez az anyag kitünő hőszigetelő.

Ez a rengeteg sok juta, a mely évről-évre az emberi culturában felhasználtatott, mind Indiából került ki. Úgy látszik, hogy Indiának nedves-meleg éghajlata, továbbá kedvező talaja adja azokat az előfeltételeket, a melyek mellett a Corchorus növény különböző fajtái díszlenek. Ennek rostjai szolgálhatják ugyanis a jutát. Megpróbálták ugyan másutt is termeszteni. Németország pl. igen nagyméretű kisérletezést folytatott vele Kelet-Afrikában, Kamerunban, Togoban és Új-Guineában, azonban gazdaságos termelése nem sikerült. Úgy látszik, hogy India előnye a kedvező klimán és talajviszonyokon kívül még abban is van, hogy a jutatermelők csak annyi földet vethetnek be vele, a mennyit saját házuk népével együtt meg tudnak munkálni, úgy hogy oly alacsony áron vethetik a jutát a világpiaczra, a melylyel a nagyban való termelés mindaddig nem fog tudni versenyezni, a mig megfelelő gépekkel a termelés költségeit le nem szállitják.

Már a háború előtt is tömérdek kisérlet folyt abban az irányban, nem lehetne-e más növény rostjaival pótolni a jutarostokat. Az Egyesült-Államok a Zapupe-, a Lechuquilla-, a Palmapita-rostokkal próbálkoztak különösebb eredmények nélkül. Ausztrália a Posidonia australia, Brazilia az Azamina, Francziaország a Ramie növény rostjait termesztette, azonban a jutát egyik sem tudta kiszoritani. Németországban és nálunk a csalán rostjait használják a juta pótlására, de azt a rengeteg mennyiségű rostot, a melyre az iparnak és a kereskedelemnek szüksége van, ilyen úton nem lehetett beszerezni.

A háború következtében a jutabehozatal elzáratott. Németország, Ausztria és Magyarország kényszeritve voltak arra, hogy – ha drágább áron is – a jutát pótolják. Az emlitett csalán, továbbá a kender-, len-, komló- stb. rostokon kivül felhasználhatnak a textil- és papiripar hulladékai, továbbá a fa. Egy manheimi czég papirzsákokat hozott forgalomba, a melyek farostokból készültek. E zsákok liszt-, korpa-, czement-, mész- stb. szállitásoknál jó szolgálatot tesznek. Persze a zsákokkal nem lehet úgy dobálózni mint a jutazsákokkal.