A kő ellensége

Hajdanában, a mikor még béke volt a világon, igen egyszerü, ha nem is nehéz és veszélyes, de mindenesetre komoly feladat volt a sziklák eltávolitása az épités utjából. Néhány szóval el lehet mondani a lefolyását. A kijelölt sziklába három ember lyukat vés bele. Az egyik leül s rátart a kőre egy acélvésőt, a másik kettő pedig váltakozó ütemben addig üti a véső fejét, míg a kőben lyuk támad. Mikor a véső egészen eltünik a lyukban, hosszabb acélrud kerül elő, s mindaddig folytatják az ilyen módon való lyukverést, míg a kívánt mélységü nyilást elérték.

A szikla nagyságától és a kő minőségétől függően nyolcvan centimétertől két méter mélységig is terjedő lyukat furnak, amelyet robbantólyuknak neveznek. Most ismét a végzendő munka szerint annyi robbanó szert tesznek a lyuk mélyére, amennyi szükséges a megfurt szikla szétdarabolásához. A robbantó szert lefojtják, a lyuk többi részét földdel, gyeppel, papirossal kitömik, a gyujtózsinórt meggyujtják s a töltés elvégzi a sziklahámlás munkáját.

Az olasz harctéren ugyanezt a munkát kell elvégezni, azzal a kis különbséggel, hogy a robbantó katonamunkások és munkáskatonák állandó ellenséges golyózáporban állanak. Lesz még alkalmunk bemutatni azokat a kézi furógépeket, amelyek a robbantáshoz való furólyukat egyetlen egy ember munkájának segélyével tizszerte gyorsabban készitik el, mint ahogyan azt három ember gép nélkül csinálja. Az itt látható kép ugyanilyen furólyuk-készitő gépet ábrázol, amely a béke munkájában nyert már eddig hatalmas feladatot s nincs kétség az iránt, hogy a hegyekben folytatott háboruink nem egyszer vették igénybe e gépet.

Ausztria déli részén épült vagy tiz-tizenkét esztendővel ezelőtt a Pyonbahu és a Karawankenbahn, két igen nehéz hegyi jellegü vasút, amelyen még az utazás is látványosság. Főleg az utóbbi vasút bővelkedik olyan technikai csudákban, amelyek vetélkednek a hires svájci vasúti remekalkotásokkal. E vasúti pályán völgyhid, alagut, szakadékátlépés, sziklabevágás, kőtöltés, támasztó, bélésfal folytonos változatossággal követi egymást. Különösen az alagut dominál.

A legnagyobb a Karawanken-alagut, amelynek épitésénél alkalmazták Ausztriában először az amerikai rendszerü, vasúti kocsikra szerelt villamos furógépet. A sziklák megfurását robbantás céljaira ez a gép végezte el. A módja természetesen az volt, hogy az ideiglenes munkapályát az alaguthelyig vezették, a mozdony odatolta a furógépes kocsit a sziklafalig, ez ott elvégezte a furást, azután a mozdony jó messzire hátrahozta a gépet, jött a robbantás, azután a kőtörmelék eltakaritása, s a munka ujra kezdődött. Mihelyt a kellő mélységű üreg elkészült, uj sineket fektettek, s a furógépes kocsi megint elkészitette az uj furólyukakat. Szinte azt mondhatjuk, hogy a vasút maga készitette el magának az alaguton való átjutást.