Kamarai óvás a vasúti árucsarnokok miatt

Tudvalevőleg a volt kereskedelmi miniszter engedélyt adott a Bettelheim Miksa és Társa budapesti diszműáru cégnek, hogy vasúti állomásokon magyar gyártásu árucikkek elárusitására kizárólagos joggal árucsarnokokat létesitsen.
Rendeletére a MÁV igazgatósága 30 pályaudvaron szükséges helyiségeket a cégnek díjtalanul bocsájtott a rendelkezésére. Ez az ügy nagy port vert fel az érdekelt fővárosi és vidéki kereskedők körében.

A kereskedelmi és iparkamarák sorra óvást emeltek a kizárólagosság ellen és arra kérték a minisztert, hogy az engedélyt vonja vissza.
Amint értesülünk, hogy miután a fővárosi hasonnemű kereskedők, dacára a kereskedelmi kormány többszöri felszólításának, magyar házi- és kisipari cikkeket nem akartak raktáron tartani és árusitani, kénytelen volt ezen módhoz folyamodni, hogy a magyar iparcikkek nagyobb mérvben terjeszthetők legyenek. Kijelenti egyszersmind a miniszter, hogy azon esetben, ha látja, hogy a fővárosi nagykereskedők a magyar termékeket fogják előnyben részesiteni, a Bettelheim-céggel kötött szerződés leteltével a kamarák kérelmét megfontolás tárgyává teszi.

Nem igen hisszük, hogy a kereskedőket a miniszter ezen válasza ki fogja elégiteni.
Elég baj az, hogy ilyen fontos dologról a közvetlenül érdekeltek csak post festa értesülnek. Nem egy példáját látjuk annak, hogy a kormány saját hatáskörében az érdekeltek minden megkérdezése nélkül intéz el oly ügyeket, melyeknek mikénti elintézésére kizárólagosan ez utóbbiak volnának hivatva az irányt és utmutatást megadni. Igy történik aztán, hogy a tárgyalthoz hasonló monstruozitásokkal lepi meg az érdekelteket.

---

Nem lehet ennek a kizárólagossági jognak a jelentőségét kicsinyelni.
Mert itt nem csupán egyes kereskedők s nem csupán a kereskedelem egyik ágának veszélyeztetéséről van szó; ebben a kormányzati tényben felette káros irányt látunk megnyilatkozni, mely ellen az egész kereskedővilágnak egy szivvel-lélekkel kell állást foglalnia. Még ha el is ismernők azt, hogy egy cég előnyösitése a többiek rovására alkalmas eszköze a hazai diszműárugyártás fejlesztésének, még akkor is határozottan kárhoztatnunk kellene az iparfejlesztés ilyen módját. Ezt azonban csak akkor ismerhetnők el, ha ismenők a megállapodás részletes feltételeit s ha tudnók azt, hogy mely módon kivánja a kormány az engedélyezési feltételek betartását biztositani.

A közelmult tapasztalatai arra tanitanak, hogy azok a feltételek, amelyekhez a korány a vállalkozóknak nyujtott kedvezményeket kötötték, csak a legritkább esetben tartatnak be.
Elvárjuk, hogy a fenforgó esetben nem lesz igy, mert akkor a dolog fácitja nem volna egyéb, minthogy a kormány egy cég érdekében megkárositott egy egész foglalkozási ágat.