A századforduló környékén felgyorsult az a folyamat, amelyben a tudomány eredményei egyre inkább kézzefoghatóvá és felhasználhatóvá váltak a mindennapi életben. Természetesen nem volt ez véletlen, hiszen a kutatások anyagi támogatásába egyre intenzívebben kacsolódtak be a „fogyasztók” – részben közvetlenül szponzorként, részben adófizetőként.

Amíg évszázadokon át előbb „isten dicsőségét” majd kicsivel később a „tudós elmét” ünnepelték az eredményekben, most a felfedezések és találmányok felhasználhatóságának kérdése került előtérbe. Természetesen nem feledkeztek meg a nagy koponyák dicsőítéséről, de nem voltak hajlandók ezt immár feltételek nélkül tenni.

A tudósok és feltalálók már nem éteri magasságokban lebegtek a fejük fölött, hanem emberivé váltak. Így tudtuk meg például Edisonról, hogy mindig szivarozik munka közben, Flammarionról, hogy naponta ötször étkezik és reggel hatkor kel, az északi sarki kutatókról pedig, hogy végszükségben egymást is feltálalták ebédre.

Használni, élvezni akarták az új tárgyakat és tudást – akár közvetlenül, mint például az elektromosságot, akár közvetve, mint a torpedókat. Azt akarták látni, hogy róluk szól a tudomány, az ő kényelmüket és biztonságukat szolgálja.

Eötvös Loránd már 1890-ben foglalkozott a tudomány és a mindennapi élet kölcsönhatásának kérdésével: "Maguk a szobatudósok, vagy mondjuk, amint fizikusokra jobban illik, a laboratóriumi tudósok tették meg a gyakorlat terén az első lépéseket. Az első elektromos fény tudósnak világított, az első elektromágneses telegráf tudományos eszmecserére szolgált, az első elektromágneses forgógépet, több mint hatvan évvel ezelőtt, a mi tudóstársunk, Jedlik Ányos szerkesztette és látta forogni.

De a tudós férfiak e kezdetleges eszközei nem elégíthették ki az élet igényteljes követeléseit, városi tanácsunk nem vehetné hasznát Dawy elektromos lámpájának, hírlapíróink türelmét nagyon is próbára tenné Gauss és Weber telegráfja, s maga veterán tudósunk is alig jutna messzire, ha olyan kocsira ülne, melyet az ő forgó mágnese hajt. Volt tehát még tennivaló elég, de ami még hátravolt, az már nem a szobatudósnak, hanem az élet mozgalmaival szorosabb kapcsolatban álló férfiaknak dolga lett.”

S mivel valóban voltak oly férfiak, akik szoros kapcsolatban álltak „az élet mozgalmaival”, az alapkutatások mellett egyre jelentősebb szerepet kaptak az alkalmazott kutatások. Arra törekedtek, hogy a tudományos eredményeket a mindennapokban is használható formába szerkesszék.

Igy kerülhetett be a híradásokba egy néger és egy „német paraszt” talplenyomata, a szódavíz-készítő gép, az átszabott orrok, a fölemelt város, a gyermekek matematikai képességei és – a többi találmány felsorolást engedelmükkel mellőzöm – a Röntgen-sugaras vám-vizsgáló masina.

Lassan háttérbe szorult a „tudományért kutató” tudós figurája és az újabb eredmények egyre inkább a hétköznapi életben felmerülő kihívásokra reagáltak. Amíg a „régi” tudomány elsősorban úgy olvasható, mint az emberi gondolkodás fejlődésének történte, mostantól az emberi szükségletek és a társadalmi változások krónikáját tárhatjuk fel belőle.

Érdemes eltöprengeni kicsit a vám-vizsgáló készülék fölött. A Röntgen sugarak felfedezése még a kutató kíváncsiságból fakadt. Senki nem tudta, hogy van ilyen, nem is hiányzott hát. De mostmár ismerjük, láttuk, hogyan mutatja meg a csontokat és a táplálék útját a gyomorban.

S ha „átláthatunk vele” az emberen, gondoljuk csak szépen végig, mi mindenbe lenne még ugyanilyen jó belekukkantani!

No igen, most biztosan sokféle ötlet megfordul a fejükben… ezek az ötletek a mai korról szólnak. Arról, ahogyan a ma embere éli meg saját hétköznapjait, szükségleteit. A vám-vizsgáló készülék megalkotása ugyanígy jellemzi az 1900-as évek elejének berlini viszonyait.

S hogy jól mérték fel ezt az igényt a masina megrendelői, azt mutatja az első nap „szenzácziója”: a gyapotbálába rejtett csipkék leleplezése.

S ha már a „kukucskálás” műfajánál járunk: ugye olvasták már – persze a XXI. században -, hogy az űrből belestek egy párizsi lakásba és pontosan látták, hogy a házigazda mennyi salátát hagyott a tányérján?

Vajon ezt a kísérletet milyen szükségletünk hívta életre?