Egyik kolozsvári kórházban történt, hogy a kórház konyhájából százhusz kilogramm mosószappan tünt el. A szappan tudvalevőleg szintén tekintélyes rekordot ért el a drágulás terén és igy a kórház gondnoksága az érzékeny kárra való tekintettel feljelentést tett a rendőrségen. Megindult a nyomozás. Napokon át kutatott, vizsgálgatott egy detektiv – semmi eredmény. A tolvaj kétségtelenül csak a kórházban dolgozó személyzetből való volt, de ugy látszik nemcsak a mesterséghez, hanem a palástoláshoz is jól értett. A detektiv éppen azon volt, hogy a szappanlopást az eredménytelenül végződött ügyek sorába könyvelje el, amikor egyszerre csak egy fiatalember jelentkezett azzal, hogy ő lopta el a szappant. Mondanunk sem kell, hogy szivélyes fogadtatásban részesült. A rendőrség nyomban pártfogásba vette az önként jelentkezett bünöst és mikor már kettőn kibeszélte magát rendőrség és tolvaj – a mosószappan is előkerült – megkérdezték tőle:
- Ugy-e bár a lelkiismerete birta rá, hogy jelentkezzék?!
- Nem mondhatom! – felelte a szives tolvaj – inkább a sajnálkozás. Nem birtam már tovább nézni, hogy a szegény detektiv annyit futkározik hiába. Tetszik tudni én is a kórházban dolgozom, mindennap láttam tehát, mikor pontosan megjelenik. Napokon át hogy mászkál ebben a nagy hőségben ide-oda, épületből épületbe, lépcsőn fel- és lefelé. Csurgott a veriték róla. Nagyon megsajnáltam, hogy ilyen munkát adtam szegény, becsületes embernek….és idejöttem. Ne fárassza magát tovább!
Teljes meggyőződéssel mondta el így a jólelkü tolvaj fehér holló sötét társai között. Mert a tolvaj lelki természetrajza éppen ellenkezőleg arra van berendezve, hogy gyönyörködjék, mikor a rendőrség hasztalanul fárasztja magát körülötte, sőt felséges heccnek nézi, ha hamis nyomokba ugrathatja be üldözőjét.
A napi krónikák erre sürün szolgáltatnak eseteket. A győri rendőrségen például nemrég megjelent egy elegáns hölgy és bánatosan elpanaszolta, hogy a pályaudvaron ellopták a kézitáskáját, melyben huszezer korona értékü ékszer volt. Nem csekélység, a rendőrség tehát ugyancsak nagy buzgalommal hajszolta az ékszertolvajt, akinek azonban bosszantón semmi nyoma sem akadt. A feljelentő elegáns hölgy azután, aki Győrött főhadnagy feleségének adta ki magát, hetekre rá a változatosság kedvéért a pozsonyi rendőrségen bukkant fel, a hová – csavargásért vitték be. Sőt rövid idő mulva a „főhadnagyné” egyáltalában igen közönséges minőségben lepleződött le. Kiderült, hogy más néven már rég keresik különböző lopások és szélhámosságok miatt. Természetesen csalafintaság volt a huszezer koronás ékszerlopás is.
- Unalomból tettem a feljelentést – mondotta nevetve. – Meg akartam tréfálni a rendőrséget. Ott láttam a pályaudvaron ácsorogni egy rendőrt és éppen diskurált egy urral, akiből detektivet néztem ki. Erre gondoltam egyet, miért ne legyen dolguk?! Hadd izzadjanak egy kicsit és behazudtam a mesét a rendőrségnek a huszezer koronás ékszerlopásról. Hogy komolykodtak, hogy törték magukat?! Nagyságos asszonynak szólitottak, s roppant tisztelettel sürögtek-forogtak körülöttem….Hát ez nagyon tetszett nekem!