Utóbbi időben a pályaudvarok várótermeiben nagyon megszaporodtak a podgyász- és bőröndtolvajok. Különösen a III. osztályu váróteremben történt sok baleset. A detektivek tehát lesbe helyezkedtek és néhány nap mulva már több podgyászróka a főkapitányságon ült. Akadt egy házaspár is, aki a mai drága időkben megingott háztartási költségvetésük megszilárditására már hetek óta furfangos módon dolgozgatott a várótermekben.
- Asszony! – mondotta egy szép napon a férj, aki nem túlságosan adott arra a közmondásra, mely szerint a munka nemesit – neked ugyis sokat jár a szád potyára, egyszer hasznosan is trécselhetnél. Kedved és tehetséged van hozzá! Hát lássuk!
Az asszony kérdőjellé változott.
- Mindjárt megmondom, hogy hogyan gondolom! – folytatta a férj – finoman kiokumláltam én azt. Elmegyünk a vasutra és beállitunk a váróterembe, mintha mi is utaznánk. De nem utazunk. Ehelyett te odaállsz valamelyik asszonyság mellé és kezdheted a pletykát. Mondj nagyon érdekes dolgokat, ugy hogy csupa fül legyen az asszonyság, s mikor lesi a szád mozgását, én majd azalatt szép csendesen elemelem a kosarát, a batyuját vagy kofferét … Mikor látod, hogy rendben vagyunk, akkor ugorj fel. Jesszus, majd elkéstem! – mondd és rohanj a kijárat felé. Vagy azt sem muszáj. Én miattam ott maradhatsz és akár szidhatod, sőt szidd is az asszonysággal együtt azt a tolvajt, aki elemelte a holmit…
A terv jó volt, ravasz volt és a házaspár lakásán szépe gyültek a kosarak, a batyuk meg a kofferek, amig egy már régebben figyelő, szemfüles detektiv le nem leplezte a jeles párt.
Bebukott azután – rendőri műnyelven szólva – egy hirhedt tolvaj is, aki azelőtt a betörésmesterségben jeleskedett volna. Utóbbi időben azonban begöthösködött s nem birta már a nehéz munkát. Vagy ötven podgyász-, böröndlopás bizonyult rá. De nagyon restelkedett érte.
- Kérem, fogalmazó úr! – mondotta. – Ne tessék engem böröndtolvajnak nézni. Én betörő vagyok.
Olyan büszkén mondotta, mintha egyenesen dicsekedni akart volna vele.
- Ne nézzenek engem közönséges csirkefogónak! – magyarázta.
- Ha annyira szégyelli, miért tette? – kérdezte a fogalmazó. – Szegény falusi asszonyokat is megvágott egy-egy batyu erejéig, amint a jelentésekből látom.
- Hát kérem! – nyelt egyet a gőgös betörőarisztokrata – ők maguk az okai és mindenki más, aki aztán nagyképüen megbotránkozik, amiért egy-egy podgyász eltünik mellőle … Az emberek olyan könnyelmüek és gondatlanok. Mi tolvajok nem növünk magunktól. De lehet a kisértésnek ellenállni, mikor a várótermekben, folyosókon ott lógnak a pakkok?! … Senkisem vigyáz rájok. Az emberek jönnek, mennek, jegyet váltanak, trafikban járnak … Én először csak próbaképen vittem el egy koffert. Sikerült, senki sem hederitett rám. Erre vérszemet kaptam. Hiszen egész könnyü kereset ez! Hát igy lettem bőröndtolvaj.
Szolgáljon okulásul a közönségnek!