|
A tisztelt polgárt...
Ambrus Zoltán: Háborús jegyzetek
A tisztelt polgárt ...ugyancsak leckéztetik a kontinens minden országában:
Tisztelt francia polgár, ön illetlenül morog és azt dörmögi, hogy dicső szövetségesünk, Anglia, túlontúl udvarias, mert ha fiainkat megpillantja a fronton, előre tolja őket és azt mondja nekik: "Csak ön után, kedves francia!" Tisztelt francia polgár, ne legyen orcátlan, hanem köszönje meg dicső szövetségesünknek, hogy megvédelmez bennünket az ellenségtől, vagy ha egészen nem is védhet meg tőlük, segítségünkre van velük szemben!
Örüljön rajta, hogy milyen apró szívességeket tehetünk neki, és jusson eszébe, hová lenne, ha az ellenség bevonulna Párizsba! Tisztelt szerb polgár, ön modortalanul ordít és azt jajgatja, hogy noha testvérei feláldozták magukat ügyünkért, dicső szövetségesünk, Anglia, nem akarja önt pénzelni! Tisztelt szerb polgár, tanuljon emberséget! Jusson eszébe, hogy önt legyőzték, hogy ön földönfutó és hogy csak az irgalmasságunknak köszönheti, ha most nem kell fejest ugrania a halálos kétségbeesésbe.
Végül ön, tisztelt polgár, aki nem olasz, nem francia, nem szerb, de azért hadviselő országból való és most azon pityereg, hogy le kell mondania a megszokott kényelméről, meg hogy a háború az otthonmaradottakra a nélkülözéseken kívül nagy anyagi terheket is ró, ön, tisztelt polgár, fogja be a száját! Ne felejtse el, hogy ön háborút rikoltozott és hogy a háború sok pénzbe kerül! Jusson eszébe, hogy először a haza, aztán megint a haza, harmadszor ismét a haza és csak azután, egészen a végén, ön, tisztelt polgártárs.
Így van ilyenformán leckéztetik a miniszterek, a vezetők a tisztelt polgárt s aki legzajosabban tapsol, az ismét a tisztelt polgár. Tökéletesen igaza van annak a vezetőnek, aki így szónokol, és ez egyszer, kivételesen, a tisztelt polgárnak is igaza van, amikor megtapsolja a leckéztetőt. Mert, először, annak az igazságához, amit a vezetők ilyen szigorúan fejeznek ki, nem férhet szó.
Azt se tudom kitalálni, mért volna megbotránkoztató, ha mi, tisztelt polgárok, egymás közt egy kissé hajba kapunk amiatt, amit a háború megkövetel tőlünk?! Hiszen mi, ha morgunk, zúgolódunk, nem azért hallatunk ilyen hangokat, mintha a haza elől akarnánk félredugni valamit, nem a hazával szemben fukarkodunk, csak egymásra agyarkodunk!
A hazától mi nem sajnálunk semmi áldozatot és ha egy kicsit lármásan tanakodunk, amikor erről az áldozatról van szó, soha se jut eszünkbe, sokallani, amit a haza kíván tőlünk, csak azon vitatkozunk, entre nous, miért legyen úgy, hogy én, egyik tisztelt polgár, sokat nélkülözzek és sokat áldozzak, míg te, másik tisztelt polgár, semmit se nélkülözöl és semmit se áldozol, mert - mindent számítva - még nyersz is a háborún és míg én, egyik tisztelt polgár, a nélkülözésben olyan messzire jutok el, hogy erről szégyenkezés nélkül már nem is lehet beszélni, addig te, másik tisztelt polgár, mindössze annyit vesztesz, hogy amint már tavaly se mehettél, az idén se mehetsz fürdőzni, griffón-kutyáiddal együtt, abba az ellenséges országba, ahová régebben jártál?!... |