Magyar földbirtokreform

Az orosz földbirtok reformjában az 1905. évi forradalmi kisérlet után következtek csak energikusabb lépések. Külön központi bizottságot szerveztek az agrárkérdések megoldása céljából – agrárkérdés Oroszországban egy kicsit mindig a parasztbirtokok kérdését jelentette – és a bizottság csakhamar a reformok egész sorát valósította meg.

Azzal kezdték, hogy a parasztok jobbágyválság összegét, mely akkor még 90 millió rubelt tett, elengedték és ezzel igen komoly lépést tettek a közös és kötött mir-birtoknak magántulajdonná való átalakításához, egyidejűleg gondoskodván arról is, hogy a paraszt agrárbank a földszerző parasztság igényeit kielégítse.

Szibériában a cári birtokból engedtek át jelentékeny területeket telepítési célra, magában Oroszországban pedig egyrészt az állami dominiumokból, másrészt az ú.n. apanage földekből, amelyeknek haszonélvezője a cári család volt, parcelláztak és juttattak paraszt kézre vagy kilenc millió desjatint, körülbelül 20 millió magyar holdat.

Hamar belátták azonban, hogy mindez így magában nem elég: évről-évre mind több birtok jutott ugyan paraszt kézre, – 25 év alatt csak a paraszt agrárbank révén tizennégy millió desjatin vagy 31 millió magyar hold – a paraszti birtokok átlagos terjedelme úgy 20 magyar hold körül volt, tehát nem épen törpebirtok – és mégis az elégedetlenség a parasztok között nőttön-nőtt, mert a terméshozamok állandóan alacsonyak voltak – a legalacsonyabbak Európában – a kiuzsorázott földek legfeljebb ha exportra valót termeltek, a gazdájuknak valót nem és a parasztságra zúdult terhek mind elviselhetetlenebbeké váltak.

Mint a legfontosabb problémák jelentkeztek: a mezőgazdasági szakoktatás kérdése, a mezőgazdasági kultúra emelésének kérdése, a kisérleti ügy fejlesztése, a magnemesítés kérdése, a mezőgazdasági gépek használatának terjesztése, a mezőgazdasági hitelügy rendezése stb. stb. Mindez azonban nemcsak mint jelszó, hanem egy komoly, átgondolt reform keretében, melynek következetes keresztülvitelét a háború kitörése akadályozta meg.

Hogy az orosz föld birtok reform – melynek arányai egyéb hasonló reformokhoz mérve imponálóak – meghozta volna-e a kívánt eredményeket: az orosz parasztság proletarizálódásának megakasztását, az orosz föld terméshozamainak feljavítását, azt ma már nem bírálhatjuk el, kétségtelen azonban, hogy a földbirtokreform lassú tempója s csak a távolabbi jövőben megcsillantott szép remények, a földhöz nem jutott parasztság átváltozása helyét nem lelő városi proletariátussá, sok millióra emelkedett számmal – nem igen voltak alkalmasak az 1905. évi forradalmi nyugtalanságok lecsendesítésére és az új forradalom, melyet annyi szimpátiával fogadott a világ, nem egy gyökerével ugyanebből a talajból táplálkozott. 

Vajon Magyarországon az élők gyorsabban lovagolnak-e ?
A magyar kormány is földbirtokreformra készül. Azzal a körültekintéssel, mely kijár valahányszor a multak hagyományainak megbolygatásáról van szó. Amikor a képviselőházban – egy esztendeje lehet annak – nagyon hangoztatták a földbirtokreform szükségességét, a miniszterelnök kijelentette, hogy ő a gazdasági liberalizmus híve, ami magyarul annyit jelent, hogy a földbirtok magától terem, kár volna ahhoz hozzányúlni.

A gazdasági liberalizmus elvéből indult ki az az első földbirtokreform, melynek tervét Ghillányi földmívelésügyi miniszter a Házban nemrég bejelentette. Mert lehetett volna abból is kiindulni, hogy a kevés embert foglalkoztató nagy birtok – az 1000 holdnál nagyobb birtokok – Magyarország gazdasági területének 33%-át, szántóföldjének 20%-át foglalják el, holott a Német birodalomban a nagybirtokra, az 500 hektáron felülieket véve alapul, alig 9% jut.

Magyarországon 1.5 millió törpebirtok 1.5 millió hektár területet, az egész területnek 6.15%-át foglalja el, ellenben 3700 nagybirtoknak 7.4 millió hektár jut s pláne ha a 10.000 holdat felülmúló latifundumokat vesszük, természetesen beleértve az erdő- és legelőgazdaságokat, amelyek ebben jelentős részt foglalnak el, akkor azt látjuk, hogy ezekre 5 millió hektáron felüli terület esik, az ország területeinek közel egy ötöde.

A parasztosztálynak, ennek az egészséges, igazán nemzetfentartásra hivatott osztálynak a Dunántúl földterületéből, ahonnan a legerősebb a kivándorlás, mindössze 6% jutott, holott ugyanez az osztály Poroszországban 20% földterületen dolgozhat. Lehetett volna a terméshozamok alacsonyságából is kiindulni, abból, hogy Magyarország hektáronkénti átlagtermése 12.6 q volt, holott Csehországé 17.7 q, Németországé 20.7 q, nem is szólván arról, hogy nálunk is némely jól vitt gazdaságban a termés az átlagot 40-50%-kal felülmulta. 
De mindez a gazdasági liberalizmus elveinek a megbolygatása lett volna.
Miért is a földbirtokreform tervénél egyszerűen a bankok birtokvásárlásaiból indultak ki és két principális intézkedést tűztek maguk elé: 
l. a háború kitörése óta pénzintézetek által megvett ingatlanokat a kormány öt éven belül beszerzési áron megveheti, 2. a bankok által végrehajtott parcellázásoknál a kormány az elért nyereség 75%-a erejéig járulékokat ró ki. Vagyis a földbirtokreform helyett bankreform, nehogy a gazdasági liberalizmus elvén, melyre a miniszterelnök úr a mezőgazdaságban oly nagy súlyt helyez, sérelem essék. 

Kétségtelen, ez a „földbirtokreform” kiragadja a bankok kezéből azt a lehetőséget, hogy a föld termőerejét üzleti körükbe vonják. Pedig a bankoknak alighanem igen egyszerűen prezentálódott a dolog: az eredmények, melyeket eddig nálunk a nagybirtokon elértek, éppen nem kielégítőek, ha én – már t. i. a bank – ráfekszem a földre azzal a kitartással, amit egyéb üzleteim vitelénél tanusítok, ha tőkéimet belefektetem, mezőgazdasági gépgyáramat és műtrágyagyáramat szolgálatába állítom, akkor lehetetlen, hogy játszva felül ne múljam azokat az eredményeket, amelyeket eddig az a 100 család produkált, mely Magyarország mezőgazdasági területeinek egy tizennegyed részét bírja. 

Ennek a bizonyításnak nem szabad bekövetkezni és ezt az óvatossági rendszabályt hívják nálunk agrárreformnak, aminthogy Székesfehérvár tiszteletreméltó püspöke is kifogásolta a bankok földszerző törekvéseit és megmondotta, hogy „több kenyér kell... de milyen lesz ez a kenyér, az a kérdés. Ha a kenyeret a bankok termelik, a kenyérgyárak és a nagysütődék kenyere lesz az, de a magyar népnek az a kenyér kell, amelyet maga gyúr és maga süt a maga lisztjéből.”

A banknak tehát nem szabad termelni.
S ha háromszor annyi embert foglalkoztatna is birtokán s ha 12.6 mázsa termésátlagot 50%-kal fel is javítaná – amint a bankok intenziv gazdálkodása mellett fel is lehet tenni – még akkor sem szabad. Parcellázniok sem szabad. Ha azzal a tervvel jönnének, hogy a parcellázás joga csak az államot illeti meg, mert csak az állami parcellázás mellett van meg a garanciája annak, hogy a parasztot ki nem uzsorázzák, hogy az állam teremti elő a legalkalmasabbat és legolcsóbban az ehhez szükséges tőkéket, az állam segíti a nivósabb kultúra eszközeihez, gépekhez, trágyához, akkor azt csak helyeselni lehetne.

De tűrni azt, hogy aki gazda a maga tízezer holdas birtokát parcellázni akarja, azt olyan áron, olyan feltételekkel csinálhassa, hogy a parasztnak ad oculos demonstráltassék, hogy hétnél több bőre van, ellenben a bank akár legtiszteségesebb, legméltányosabb parcellázás lehetőségétől is elüttessék, – mert a kormány a háború ráhárította felelősség elhárítására ezt a módot tartja a legalkalmasabbnak – ez nem fér a fejünkbe. 

De hát...de hát ... a halottak gyorsan, minden kormánynál gyorsabban lovagolnak.

Fenyő Miksa