Fenyő Miksa: Irodalmi vita

Rákosi Jenő folytatja támadásait Ady, Babits és Móricz ellen, meg mindenki ellen, aki a Nyugat körül él és lélegzik. Már a múltkor is nehéz volt, ma már teljesen lehetetlenné vált számunkra ennek a vitának a folytatása. A két utolsó Dunántúli-levélnek viceházmesteri hangja, könnyenhívő és felületes emberek számára beállított érvei, a tömegek legalacsonyabb ösztöneire és elfogultságára spekuláló hamisításai, mindez kizárja, hogy azokkal a fegyverekkel szálljunk szembe vele, amelyekkel eddig a Nyugat a maga irodalmi törekvéseit érvényesítette, - mint ellenségeink tehetetlen dühéből is kitetszik, nem minden eredmény nélkül.

Vajon mit válaszolhatunk Rákosinak arra az érvére, hogy "a nagy francia forradalom dicső hármas jelszavából fejlődött individualizmus" döntötte veszélybe Franciaországot. Mondhatjuk-e, magyarázhatjuk-e neki, hogy ez az individualista, ez a züllésbe vitt Franciaország, melynek kalóz zászlaja sok mindent takar, ami Rákosi Jenő szemében vörös posztó, az egész világot meglepte makacs kitartásával, ellenállásának keménységével és - kimondhatjuk bátran, csak szövetségesünk érdemeit öregbítjük vele - hősiességével.

Rákosi Jenőnek, aki nem igen szokott az ország határain túlnézni - sem az érdeklődése, sem a műveltsége nem képesíti erre, s itthon is csak azokat a tüzeket veszi észre, melyeken a maga levesecskéjét melegítheti, - hasztalan magyaráznánk, hogy éppen a nacionalizmus, a Poincaré, a Barros, a Delcassé nacionalizmusa volt az, ami Franciaországot e háborúba vitte - aminthogy a szerb, az orosz, a francia nacionalizmus lelkén szárad az egész háború, - tehát éppen azok a törekvések döntötték veszélybe, melyeket itt minálunk Rákosi Jenő írt zászlajára, hála istennek, kevesebb tudással, kevesebb meggyőződéssel és így remélhetőleg kevésbé ártóan.

Tudhatná (honnan tudhatná?), hogy ha a nacionalizmus taszította Franciaországot ebbe az örvénybe, a szocializmus kemény fegyelme és szervezkedni tudása az, mely most a lelket tartja benne és megmenti, ami még menthető a francia nemzet számára. Nehéz volna mindezekről kioktatni s aztán nem is kívánhatnánk, hogy külpolitikai kérdésekben véleményét megváltoztassa, lévén ez az egyetlen terület, ahol a meggyőződés szilárdságának luxusát magának megengedheti.

---

Vagy ha szálljunk, vitába azzal az érvével, mellyel Ignotust sújtja le a porba, Ignotus a főváros művészeti szakelőadója, évi 6400 korona javadalmazással. Sajnos, a fővárosnak nincs művészeti szakelőadója de ha volna, akkor ki tölthetné be azt méltóbban - több szeretettel a művészet ügye iránt, több megértéssel és ízléssel - mint éppen Ignotus.

De hát Ignotus (ami egyébként nem tartozik az ügyre) más hivatáskört tölt be a városnál és valóban betű szerint annyi fizetés ellenében, mint Rákosi Jenő írta, annyi fizetés ellenében, amennyiért Rákosi egy valamirevaló kezdő újságírót nehezen kap lapjához.

Az ilyen érvekkel szembeszállni, a nyilvánosság előtt pertraktálni, hogy Ady Endre jól nősült-e vagy szerelemből, jó szakácsnét tart-e vagy csak mindenes cselédlányt, irodalmi vitában elhessegetni a háborús konjunktúra kihasználására alapított zuglapok Rákosi igazát alátámogató nagyképű kitanításait, egy "anya" Rákosiék konyháján kotyvasztott nyilatkozatát, egy "agylágyult" nyilatkozatát, mindez olyan kellemetlen, jó ízlésünket és jóérzésünket próbára tevő feladat, hogy szívesebben álljuk a passzivitás vádját.

Ady Endrének két versét is leközli Rákosi Jenő egyik levelében (az utolsóban, melyben már-már Toldi Györgyre emlékeztető dühösséggel kezeli az ügyet), "A nagy hinta-játék" és "Intés az őrzőkhöz" címűeket, annak a bizonyítására, hogy Ady Endre Rákosi Jenőre a Pithia, "a félkegyelmű némber" benyomását teszi. Hát hiszen ez lehet, ő tudja, hogy mit ért meg és mit értékel. De bizonyosra veszem, hogy mikor Tompa Mihály: A madár fiaihoz, meg Arany János: A rab gólya című versüket megírták, akadtak esztétikusok, akik e versekben csak gyönge ornitológiai fejtegetéseket láttak.

Aki azonban komoly és becsületes szándékkal, szívét-szemét-fülét kitárva, meleg érdeklődéssel a kor eseményei és magyar fajtája sorsa iránt olvassa Ady versét - éppen a kipellengérezett Intést, de a másikat is - lehetetlen, hogy vers zsolozsmás szépsége meg ne ragadja, s ne vibráljon át rajta az érzés, hogy géniusz suhant el mellette, akit nagyszerű magyarságában nem ér a Rákosiék semmi piszkolódása.