Egyetlen hajót sem környez állandóan annyi veszedelem, mint a haditengerészet legujabb és legfélelmetesebb fegyverét: a buvárhajót.

Igaz, hogy a tengeren járó hajókra, mihelyt kimozdultak a biztos kikötőből, ezer és ezer veszély leselkedik, mégis azokról a gőzösökről, amelyek a viz szinén mozognak, valamint a vitorlásokról is, sokszorta nagyobb valószinüséggel menekülhetnek meg az utasok, ha a hajót valami szerencsétlenség miatt elhagyni kénytelenek. Ott vannak a mentőcsónakok, a mentő övek, ott vannak más hajók, amelyek, főleg a fontosabb utvonalakon elég sürüen közlekednek és amelyekről szünet nélkül figyelik a tengert. Mert akármilyen nagy is a tenger, a rajta járó hajók szigoruan betartják a megszabott utvonalat, amelyről legföllebb egy-két kilométernyire térnek el, ami igazán csekélység. Szinte azt mondhatni, hogy a tengeren épp ugy vannak országutak, mint a szárazföldön és minden hajó igyekszik lehetőleg az országuton maradni, hogy ha az egyikkel baj történik, ez könnyen kaphasson segitséget.

A buvárhajóknál másképpen áll a dolog, mert hisz ezeknek rendeltetése is más és ehhez a rendeltetéshez képest egészen más a technikai konstrukciójuk is. Nem szólva a háboruról, amelyben az ellenséges hajók százai üdlözik a buvárhajót és fenyegetik elsülyesztéssel nekirohanás által, még béke idején is egy szörnyü katasztrófa fenyegeti ezt a tengeri jármüvet állandóan: az, hogy felmondja a szolgálatot az a gépezete, amely a vizből való felmerülést és egyuttal persze a lemerülést is eszközli. Ha a buvárhajó a viz szinén van és lemerülni nem tud, ez még nem baj, mert legföllebb az ellenség kezébe kerül. Ha azonban a viz alatt járva romlik meg a gépezet, akkor háboru idején nincs menekvés: a derék személyzet sorsa meg van pecsételve: mindenki megfullad, mihelyt elfogy az oxigén, amellyel levegőjüket felfrissitik. Ugyanez a katasztrófa, sajnos, elég gyakran előfordult már béke idején is, mert az elsülyedt buvárhajónak különleges segitség szükséges és ha ilyen különleges segitségre berendezett hajó a közelben nincs, a katasztrófát nem lehet elháritani, annyival kevésbé, mert az elsülyedt buvárhajót megtalálni nagyon nehéz.

Ujabb időben mégis minden haditengerészetnél sokféle módon megpróbáltak arra nézve, hogy a buvárhajóknak ezt a rémséges veszedelmét megszüntessék, illetve lehetővé tegyék, hogy a buvárhajó személyzete magától is megmenekülhessen, ha a hajó bárminő okból elsülyed és többé nem bir a viz szinére emelkedni.

Az amerikai tengerészetnél legujabban különleges szerkezetü öltönyökkel készültek. A német tengerészetnél 1912 óta a Drägner-féle buvármentő készüléket vezették be. Ennek a készüléknek részei: egy oxigénfejlesztő, amely automatikusan frissiti az elhasznált levegőt, továbbá egy uszóöltöny, amelyhez a mentőkészülék egyes részei ugy vannak odaerősitve, hogy azonnal elfoglalják megfelelő helyüket a testen, mihelyt valaki azt magára veszi.

A lélegzőszerkezetnek is több része van, ezek: egy oxigénhenger, egy szénsavat megemésztőtömlő, egy lélegzőzsák a háton, egy orr- és szájszoritó, amely utóbbi az oxigén hengerrel függ össze. A szájra alkalmazott szoritóban két szelep van: az egyiken át a tüdőből ki lélegzett levegő az emésztőtömlőbe nyomódik, ott megtisztul és az oxigénhengeren keresztül a másik szelepen át a szájhoz tér vissza.

Az egész mentőkészüléket némi gyakorlat után bárki magára öltheti néhány másodperc alatt.

Ha baj éri a buvárhajót, felhangzik a kapitánynak, aztán tiszteknek harsogó vezényszava:
- Fel a buvármentőt!
Mindenki rögtön felkapja a magáét és az ilyen buvármentővel még napokig meg lehet maradni az esüllyedt hajóban. Ha aztán nem érkezik kivülről segitség, felnyitják a buvárhajó néhány szelepét és az emberek egymásután fölszállnak a viz szinére, miközben a buvármentő, miután sok levegő van benne, mint emelőkészülék müködik. Ha a hajó nem sülyedt mélyebbre tizenöt méternél, akkor a személyzet a buvármentő nélkül is, egyszerü hólyagokkal felszerelve elhagyja a hajót, aztán a viz szinén a jó szerencsére bizza magát.

Nagyobb mélységből előbb egy bóját (levegővel töltött nagy tömlőt) eresztenek kötélen, amelyen minden méternél csomók vannak a kapaszkodáshoz. A buvármentővel felszerelt emberek ezen kusznak fel, de az ut közepén pár percnyi pihenőt tartanak, hogy tüdejük megszokja a tetemesen kisebb külső nyomást.

Magának az elsülyedt buvárhajónak kiemelésére egy különleges szerkezetü mentőhajó szolgál, amely a hadikikötőben állomásoz és állandóan utra készen áll, ha csak egy buvárhajó távozott is onnét. Ez a mentőhajó, ha egyszer megtalálta az elsülyedt buvárhajót, pár óra alatt kiemeli azt a vizből.

Sajnos, buvárhajókat nem kisérheti utjukban egy-egy ilyen mentőhajó, még békeidőben sem. Háboruban bizony a buvármentő sem sokat ér, mert amely buvárhajót az ellenség elsülyeszt, az rögtön megtelik vizzel, belőle tehát menekülni lehetetlenség.

Sok derék német tengerész lelte igy rémes halálát a háboru alatt és sajnos, nem lehetett rajtuk segiteni. Az ellenséggel való küzdelem közben ugyanis a buvárhajó katonái nem ölthetik magukra a mentőruhát, mert ez nem arra a célra készült, hogy a hajó helyiségeiben a rendes munkát is el lehessen bennük végezni. A buvármentő nagyon nehéz, sulya 10-12 kilogramm, sőt a hátul alkalmazott ólomnehezékkel együtt majdnem husz kiló. Ennyit nem cepelhetnek magukon állandóan a katonák, akiknek olyan fürgéknek kell lenniök az ellenséggel való harcban, mint a gyiknak.

De a sülyedésben lévő buvárhajóról különben sem lehet menekülni addig, amig tovább nem sülyedhet az alsó vizrétegek rettentő nyomása miatt. Tévedés az, ami a tengerben elsülyed, a fenékig meg sem áll: a nagy mélységü vizben bizony az elsülyedt hajó nem jut mélyebbre pár száz méternél. A sülyedés eleintén gyors, de aztán egyre lassubb. Sülyedés közben azonban egyáltalán nincs mód kijutni a buvárhajóból, még pedig azért nincs, mert hiába nyitják ki a csapóajtókat a menekülésre szolgáló rekeszek fölött, a betóduló viz, valamint a hajónak lefelé mozgása lehetetlenné teszi, hogy bárminő tárgy onnan kijuthasson, amig a hajó nyugvópontra nem jutott, addigra pedig a hajószemélyzet már nincsen az élők sorában.

Ha a katasztrófa olyan körülmények közt következik be, hogy buvármentő készülék felöltésére még van idő, akkor a hajóról való kijutás következőképp történik az egész személyzet a hajónak felső rekeszébe megy és miután maga mögött betette a vizmentesen csukódó ajtót, amely a hajó belsejébe vezet, megnyitja a rekesz csapóajtaját, mire a rekesz nemsokára megtelik vizzel, a hajó pedig ennek az ujabb sulynak megfelelően még néhány métert süllyed. Ekkor azonban a rekeszből már föl lehet ereszteni a bóját és az emberek is sulyos ruhájukban akár járkálhatnak a hajó tetején, amig rájuk kerül a sor, hogy szintén fölmásszanak a bója kötelén. Mindez elég gyorsan megy, gyorsabban, mint az ember elképzelné.

Megvalósitani egy olyan találmányt, amely az elsülyedt buvárhajó személyzetének biztossá tenné a menekülését, ez az áhitott béke egyik legszebb feladata.