Minden teketória, felvezetés, maszatolás nélkül kijelentem, hogy a fenti kérdés ezrével hangzik el országszerte.
Igény szerint behelyettesíthető bármely szakmára, amelyet az OKJ nyilvántart, s még azon túl is. Az aranykezű mester aranynál is többet ér, mert mintha nem lenne. Ha van, talán álcázza magát, talán titkolja aranykezűségét a szélesebb nyilvánosság előtt.
Azt hittük, minket is utolért a fogyasztói társadalom.
Mindenből van sok. Ha esetleg nem sok, de elég, azaz kínálati a piac. Egy-egy szeletében valóban mintha tényleg, például ha nagyáruházak gondolái mellett elhaladván az ’Itt minden 200,- Ft’ feliratot és az alatta lévő ’Ki tudja, mire lesz jó’ árukat látjuk. S az nekem őszintén fáj, hogy ez az áru vevőre is talál.
Ha ezt az analógiát a mesterségekre próbálom alkalmazni, még ennyire sem leszek eredményes.
Komoly kutatómunka után fellelt szaki vagy nem vállalja (ok ezer), vagy vállalja (de nem tudja mikor). S amikor eljön a mikor, kiderül, hogy nagyobb a füstje, mint a lángja, akarom mondani nem annyira ért hozzá. Azért él bennem remény mester ügyben: vannak jók, vannak aranykezűek.
Az iparoktatást – mai nevén szakoktatást – az írott történelemben nyomon követhetjük.
Minden korban fontos volt, az életminőség nem jelentéktelen mértékben függött tőle. A modern államok korában már tanulmányok, összehasonlítások születtek. Az új kereskedelmi miniszter első teendői között vitte nyilvánosság elé 1905 augusztusában a legújabb kötetet.
Mintha nem telt volna el száz év:
„A nehézség főforrását minden állam abban ismerte fel, hogy a gyakorlati (műhelyi) oktatás összhangba hozandó az általános (elméleti) oktatás igényeivel.” Megállapítja továbbá „a hazai intézeteknek a gyakorlatias irány felé való fokozatos haladását.” A közölt képzési arányok eltérőek ugyan, de valóban gyakorlatias szemléletre utalnak.
Mit sikerült elrontani az utóbbi száz évben, ha „az összehasonlító külföldi adatokból kiderül, hogy ennek folytán a magyar ipari szakiskolák gyakorlati irányuk tekintetében a külföldnek csaknem valamennyi oktatását megelőzik, és csak szórványosan akadnak egyes magánjellegű intézetek, mint pl. Belgiumban egynéhány kongregációs ipariskola, melyek hetenként ennél is nagyobb óraszámban dolgoztatják tanulóikat.”
Kellenek a jó szakmunkások, a mesterek, és nemcsak a háztartásoknak.
Az újonnan szerveződő vállalatok panasza a szakemberhiány. És ez már gazdasági tényező.
