Az iparművészeti múzeum földszinti nagyterme színes ceruzával telerajzolt fehér papírlapokkal van körülaggatva, messziről úgy hat az egész mint papírosra préselt rengeteg sok pipacs, nefelejcs, mezei virágokból kötött tarka bokréta - közelről elemi iskolás gyerekek háborús rajzai. A távoli pusztulás, apa, testvér harca, halál, seb, tusakodás míg a gyerekek tiszta tekintetén, tétova kezén, naiv fantáziáján keresztül ide gördült, tarka színcsomókká szelídült.
Mit lát meg a gyerek a háborúból? Helyesebben mit tud az ő primitív eszközeivel közölni mindabból, amit akár közvetlen tapasztalás útján, akár hallomásból őt megragadta?
Gyerekekről van szó, akik nagyrészt fantáziájukra, részben pedig lapokban, folyóiratokban, könyvekben látott képek emlékeire voltak utalva, mikor a ceruzát kezükbe kapták és mert gyerekekről van szó, e kérdés nem a képző művészet, hanem a pszichológia területét érinti.
Ez a körülmény majdnem lehetetlenné teszi azt, hogy a kérdésre precíz választ kaphassunk. Elsősorban áll ez a fiúgyermekekre, akik csupa puskatüzes, srapnelrobbanásos, vörösördögös és zeppelines rajzot készítettek. Lehetetlen kihámozni a rajzokból azt a kis magot, amit nem érintett a csataképekkel inficiált felnőttek sematikus ábrázolásainak hullámverése.
Másodkézből kapták a motívumokat, a fantázia szabad lendülését megbénította a készen kapott és feldolgozott tapasztalati tények képemléke. A fiúgyermekek rajzainál bele kell törődnünk annak a megállapításába, hogy ők sem csináltak még árnyalatok szerint sem egyebet, mint amit mi gyerekkorunkban békében nevelkedve annak idején a könyv fedelére, elromlott irkák lapjaira sebbel-lobbal rárajzoltunk.
Szóval a háború maga nem módosította a gyerekek háborúról való képzeteit, és amit rajzaikban velünk közöltek, azok az elképzeléseiket, találékonyságukat, elrendező képességüket nem helyezték új világításba. De nem is lehetett, hisz maga a háború ténye, eszközei, külsőségei, annak minden járuléka nem ismeretlen a gyerek előtt. A történelmi órákon eleget hallott róla azelőtt is és ha nem voltak precíz elképzelései, ott voltak a történelmi iskolás könyvek ábrái, azokból éppen eleget látott.
A leánygyermekek rajzait ki kell, hogy vonjuk a rajzok e komplexumából. Ezek határozottan értékesebbek. Az a tény, hogy nagyobbára sebesültet, búcsúzkodást, bevonuló újoncokat ábrázoltak, szóval amit közvetlenül tapasztaltak, elhárította felőlük a sémák megkötöttségét. Friss impressziók illették őket, önmaguknak kellett megkeresni a megoldási lehetőségeket.
Lírikus hajlandóságuk élesen elválasztja őket a fiúk harcos temperamentumától. Ez a líra harmatos üdeségben ömlik el a kusza vonalakban, nyers színekben. Ha nem is ülepedett meg benne a háború extraktuma, de ott rezeg az örök emberi részvét, a gyerekember meg nem kapott, el nem fásult életakarása, szeretete, a látás, tapasztalás öröme a fantázia frissessége.
Rendkívül érdekes, mint akarják realizálni ezt a lírát, hogy akarják a sebesült katona mozgásának merevségét, a feleségét átkaroló búcsúzó férj kezének kulcsolását, az asszony arcának meghatottságát megrögzíteni. Miképpen igyekeznek a hátteret, egy-egy szoba, kórház berendezését, kert fáit szemléletessé tenni, hogy igyekeznek kapcsolatot teremteni a figurák és a környezet között. Színes papírszeletek, tapéta maradékok felragasztásával élénkítik a képet. A gyerekek dekoratív érzése gyakran meglepő módon üt ki e kísérletekből.
Nagyon megkapó az egyik leány rajza. Felpántlikázott kalapot ábrázol, semmi mást. A rajz címe: Kalap sorozás után. Itt szó sincs gránátról, lövészárokról, ő mindezeket nem látta, de látott egy pántlikás kalapot, a polgári és katonai élet küszöbének szimbólumát. Ezt megrajzolta. Puszta realizmussal allegorikus mellékzengés nélkül szimbolizál. Ez valami. A Kén utcai elemi iskola leánynövendékei különösen sok kedves és figyelemreméltó rajzot produkáltak. Lehetetlen észre nem venni az irányító kéz munkáját, a szeretetet, amellyel az apró emberekben szunnyadó értéket napvilágra hoztak.
Irigylem a mai gyerekeket. A modern és belátó pedagógia ilyen munkára serkent. Engem és kortársaimat elnadrágoltak a rajzolásért, őket serkentik a rajzolásra.
