A tíz hónapja pusztító világháború nekünk itthonmaradottaknak is sok tekintetben átformálta, megkeményítette idegeinket és bizonyára senki sem mondhatja el magáról, hogy egy vagy más alkalommal az események hullámszerű torlódása közben ne érzett volna magában olyan lelki elváltozásokat, melyekről talán nem tudta ugyan megmondani, hogy miféle belső evolutiók azok, de mégis észrevette azoknak különös, szervezeti működésére beható voltát és sajátos, eddig nem tapasztalt érzés- vagy gondolatbeli vonatkozásait.
Ezek a gondolatbeli, lelki izgalmak természetszerűleg még hatványozódottabb mértékben lépnek fel azoknál, a kik éppen a harcztéren, különösképpen pedig a csata hevében, a harczi lárma borzalmas symphoniájától körülvéve élik át a pillanatok és perczek borzalmait, s állják az ellenséges tüzet.
Ne gondolja senki sem, hogy ezek a katonában a haláltól való rettegés borzalmas pillanatai, csak a túlfeszített idegek agyidegjátékai ezek, melyek phantasiaszerű gondolattorlódásaikkal, sokszor sajátságos képzeletszüleményeket hoznak létre.
Ez az agyidegjáték a maga túlfeszített gondolatbeli működésével többé-kevésbé minden életveszedelemmel járó harczi ténykedést végző katona lelkében fellép, természetesen az idegek természete szerint egyiknél nagyobb, másiknál kisebb mértékben, s míg az egyik kikerülve a rendes környezet és körülmények közé, számot is tud adni elbeszélésében legalább nagyjában az átéltekről, addig a másik már nem tudja elmondani a szerzett benyomásokat, csak érzi az átélt dolgok erős lelki hatását, s csak abban merül ki elbeszélése, hogy legelső alkalommal borzasztó dolgokat élt át hosszabb vagy rövidebb, de a legtöbb esetben saját maga által is bizonytalanul meghatározott ideig.
De ezek a rendkívüli pillanatok rendszerint csak az első alkalommal jelentkeznek, már a második alkalmomnál rendesebb az idegek működése. Lassanként hozzászoknak, áthasonulnak az idegbenyomásokat végző szervek ehhez a rendkivüli környezethez, vagy hogy egy szokott kifejezéssel éljünk, „megaczélozódnak” az idegek s a környezeti actiók ellenhatásaképpen nem lépnek fel olyan mély hatású belső reactiók, vagy jobban mondva a megszokottság folytán nem nyilatkoznak meg oly rendkivüli képzeletcomplexum halmazában.
Hogy megközelitő analógiával ezeknek az idegműködéseknek functióit jobban megvilágítsuk, gondoljunk az emberi szervezet ama sajátszerű belső működésére s e működés közben fellépő ezerféle átélt dologra, a melyet alvás közben az álom állapotában élnek át egyes emberek.
Az álomban is sokszor rendkívüli, phantastikus képzelet csoportosulások foglalkoztatják az idegeket és ezekről is egyik ember felébredése után számot tud adni, míg a másik nem emlékezik az átélt dolgokra, csak érzi azoknak kellemes vagy kellemetlen nyomasztó hatását.
Mennyivel érdekesebbek az álom képeinél azok a képek, a melyek – mint említettük – különösen első alkalommal foglalkoztatják a katona képzeletét.
Egy fiatal jogakadémiai tanár, a ki még augusztusban tért vissza sebesülten az északi harcztérről, a következőket mondotta el, az első alkalommal átélt rendkívüli benyomásairól.
Éjszaka, álomból felzavarva kapták az első ellenséges tüzet s a vak sötétségben természetesen csak találomra történt a lövöldözés, úgy részünkről, mint az ellenség részéről; mégis az első pillanatok túlfeszített izgalmában a nélkül, hogy a halálos félelem erőt vett volna rajta, képzeletében lerajzolódott előtte a jövő képe, melyet átélt phantastikus vonatkozásaiban. Látta magát hősként elesni, a mint három ellenséges katona rontott reá. És látta, a mint kartársai otthon elbúcsúztatták az iskola értesítőjében; életrajzi adati között olvasta azt a mondatot, hogy résztvett az 1914-1915-iki világháborúban, a hol mint zászlóalj-segédtiszt esett el. Mindezt átélte néhány pillanat alatt az ütközet hevében.
Nem hasonló-e ez a képzetek torlódása az álomképekhez, a melyekben szintén átélhette volna esetleg mindezeket. S e zavaros agyműködés mellett idegműködéseiben legkevesebb defectust sem szenvedve került ki a borzalmak pillanataiból.
Egy őrmester, a ki cziviléletben építési vállalkozó, a lövészárokban, a srapnellek és gránátok esője közben azt élte át, hogy hazakerülvén a háború után sebesülten városába, ő kapta meg annak a díszes pantheonszerű épületnek építési munkáját, a mely épület alá a város eltemettette az odavaló elesett hősöket közös sírban; az épületben pedig a zsákmányolt fegyverekből hadi múzeumot szándékoztak összeállítani; s mily borzasztó volt reá nézve az a pillanat, hogy ő építés közben az állványokon járván, a munka ellenőrzése végett, sebesült félkezével nem tudván jól megkapaszkodni, lezuhant és szörnyet halt. Kegyeletből őt is a többi katona mellé temették.
Ilyen és ehhez hasonló átélt jelenetekből sokat lehetne elmondani, melyeket nagyon sok katona átélt az első pillanatokban. Később már rendesen működnek az idegek és ritkábban fordulnak elő ilyen dolgok.
Hogy e közben sokan nem bírják ki idegeikkel a környezet chaotikus hangzavarából származó benyomásokat, idegük megbomlik, megzavarodnak, megőrülnek, ez szintén az emberi szervezet idegeinek különféleségében rejlik és egygyel több a háború elviselhetetlen csapásai között.
Egy azonban bizonyos. A magyar ember edzett szervezetű, erős idegzetű még a háború véres izgalmaival szemben is, és katonáink erős idegzettel és lankadhatatlan energiával fogják befejezni ezt a nagy összecsapását. Hazatért hőseinktől sok érdekes átélt lelki episodot fogunk hallani elbeszélni s az átélt álomszerű képek halmaza érdekes adatcsomót fog szolgáltatni a laikus közönség mellett az emberi gépezet sajátságos működését illetőleg talán még a psychiatereknek is.