Budapest, 1917. február 17.
A gazdák elégedetlenek azzal a válasszal, amelyet a mezőgazdasági célokra szükséges iparcikkek ármaximálása tárgyában a kormányhoz intézett felterjesztésükre a miniszterelnöktől kaptak és elhatározták, hogy megkezdett akciójukat folytatni fogják. Meg is állapodtak abban, hogy ujabb felterjesztésükkel a képviselőházhoz fordulnak, amely most tárgyalja a kormány jelentését a kivételes hatalom igénybevételéről, ugy hogy e tanácskozások keretében a felterjesztés alapján módjában lesz gazdák kivánságaival is foglalkozni.
Valóban, ennek a törekvésnek és a kérelmezési jog gyakorlásának semmi sem áll az utjában és a gazdáknak alkalma lesz reá, hogy kivánságaikkal a legilletékesebb fórum előtt előállhassanak és részletes tárgyalásukat is biztosithassák.
Arról, hogy a gazdaközönség jogos kivánságait az illetékes tényezők egyszerüen mellőzni óhajtanák, ugy sem lehet szó, mert mindnyájan tisztában vagyunk a mezőgazdasági termelés jelentőségével a háboruban, másfelől a kormány eddigi eljárása alig adhatott a gazdaközönségnek a panaszra okot. A miniszterelnök abban a leiratában, amelyben általánosságban nem tehette a kormány álláspontjává azokat a kivánalmakat, amelyekkel a gazdasági érdekképviseletek a kormány elé léptek, általános vonásokban foglalkozott az ipari cikkek ármaximálásának kérdésével.
Az eredmény, amelyre jutott, nem szól a határárszabás mellett és arra utal, hogy a kérdéssel óvatosan foglalkozzunk. Teljesen helyes ugyanis a kormánynak az az álláspontja, hogy a nagy minőségi különbségek, melyek az iparcikkeknél fennállanak, rendkivül megnehezitik az árszabást. Ezzel a ténnyel szemben a gazdasági érdekképviseletek azzal érvelnek, hogy a minőségi különbségek a mezőgazdasági termékeknél is fennállanak és hogy ezen a bajon segiteni lehetne az egységes minőségre való törekvéssel.
Szem elől téveszti azonban az érvelés, hogy a minőségi különbségeknek a szerepe az ipari cikkeknél összehasonlithatatlanul nagyobb mint a mezőgazdasági termékeknél, minek következtében az árszabás nemcsak bonyolultabbá válik, de hatásaiban erősebbé is válik. Az egységesitésre való törekvés sem oldható meg olyan egyszerüen, mint a gazdasági termelésben, mert sok iparágban csak a minőségi különbségek fontosak és a felületes egységesités könnyen más természetü zavarokat idézne elő.
A hadi minőség jó lehet a mosó szappannál, általánosságban azonban nem érvényesithető még a kenőolajoknál sem. A miniszterelnöki leiratnak az az egyetlen argumentuma magában véve is komoly megszivlelésre ad okot, mert ha a gazdák álláspontjának mindenben igaza volna, akkor az ipari termelés is szivesen támogatná akciójukat, mert hiszen ennek a termelésnek is előnyére válna az, ami a gazdasági termelésnek hasznos.
Másik, nem kevésbé komoly érv a kormány leiratában az, amely a behozatal kérdésével foglalkozik, mert a mezőgazdasági termeléshez használt iparcikkek egy része külföldi eredetü, már pedig a maximálás ezt a behozatalt megbénitja.
A gazdák ujabb felterjesztése ugyan könnyen elintézi ezt a kellemetlenséget is, amennyiben a behozatalnak állami monopolizálását és rekompenzációkkal való elősegitését ajánlja. Ez a megoldás azonban rögtön nehéznek tünik fel, ha azt látjuk, hogy a gazdák az egész vonalon nagy tömegü iparcikkeknek maximálását kivánják, ugy hogy csaknem egyszerre kellene az összes cikkekre nézve mindezeket a javasolt intézkedéseket életbeléptetni. Azt pedig eleve kizártnak kell tartanunk, hogy akkora átalakitásra egyszerre képesek lennénk.
És itt jutunk el ahhoz az állásponthoz, amelyet báró Harkányi kereskedelemügyi miniszter a gazdák kivánságaival szemben kezdettől fogva elfoglalt. Az árszabásnak ugyanis nem egyszerre, hanem a viszonyokban megokolt rendszerességben kell végbemennie. Amióta a gazdák ezt az akciót meginditották, sok olyan iparcikkben következett be az ármaximálás, amelyekre nézve a gazdák kivánták és amelyeket felterjesztésükben felsoroltak.
Egészen bizonyos, hogy a hatósági árszabás itt nem fog megállani, hanem állandóan terjeszkedni fog, ugy amint a viszonyok megkövetelik, és a megoldást lehetővé teszik. De nem lehetséges a megoldás azon az alapon, hogy az iparcikkek egész sorozatára egyszerre nyerjen megoldást, mert abból olyan kellemetlenségek származnának, amelyeknek előidézése maguknak a gazdáknak sem áll érdekükben.
