Az ivóviz kérdése a harcztereken

A choleráról és a tiphusról egészen biztosan tudjuk, hogy e betegségeket okozó baktériumok főleg az ivóviz révén terjednek; de bizonyára más ragadós betegségek terjesztésében is az ivóviz játszsza a főszerepet. A harcztéren lévő csapatok egészségének tehát az egyik legfontosabb feltétele, hogy a katonák kifogástalan ivóvizzel legyenek ellátva.

A harcztereken rendelkezésre álló vizek közül kétségtelenül a legveszedelmesebbek a felszini vizek, nevezetesen a patakok, folyók, tócskák és tavak vizei. Ezeket általában inficiáltaknak kell tekinteni, bár kétségtelenül vannak köztük olyanok, a melyek türhető, az egészségre nem ártalmas vizet adnak.
Azonban ezeket a vizeket is lehet baktériummentesekké tenni. Sok módszer van erre.

A legegyszerübb kétségkivül a viznek felforralása. Egyes csapatok erre a czélra külön mozgó forralóüstökkel vannak ellátva. A felforralt vizet azonban nem nagyon szeretik a katonák, mert kellemetlen mellékize van.
Ugyanezt mondhatni a chlorral és a chlormészszel való sterilizálásról is. Néhány milligramm chlor elegendő ahhoz, hogy a veszedelmes csirákat megölje, azonban a viznek megfelelő ellenreactiók beadása után is kellemetlen mellékize marad.

Már jobban felelnek meg a czélnak a tisztán mechanikai úton dolgozó szürök. Erre a czélra nagyon sokfajta viszürö áll a rendelkezésre, a melyek azonban a lényeg tekintetében alig különböznek egymástól. Valamennyinél a szürés valami porosus edény segitségével történik. Készülnek ilyen vizszürök egészen kis méretben, úgy hogy minden egyes katona a borjújában viheti magával. Németország azonban nagyméretü vizszürökkel is rendelkezik, amelyek kocsikra vannak szerelve, hogy a csapatokat mindenhová elkisérhessék. Ezek a vizszürök a kinai, a délafrikai, a tripolisi és a kubai háborúkban kitünően beváltak, s igy a mostani világháborúban is teljes bizalommal iható a vizük. Mindenesetre igen pontosan kell arra ügyelni, hogy a szürők az előirt időközökben az előirt módon tisztittassanak.

Használatban vannak még a „sucro”-szürök a melyekben a szürés előtt a vizet chemiai anyagokkal (rézgáliczczal, kaliumpermanganattal és hydrogensuperoxiddal) kezelik. Kétségtelen, hogy az így nyert víz csiramentesség szempontjából kifogástalanabb, mint a tisztán mechanikailag szürt víz. Ezeket a szüröket is kocsikra szerelve küldik a csapatok után.

A legtökéletesebb vizet adják az ozonizáló készülékek. Az ozongáz ugyanis a csirákat a legtökéletesebb módon pusztitja el és a vizben sem hagy semmiféle kellemetlen nyomokat. Erre a czélra szükség van egy elektromosságot fejlesztő gépre és transformatorra, a mely magas feszültségü elektromosságot szolgáltat. Szükség van továbbá egy benzinmotorra, a mely a szükséges energiát adja. Rendesen a benzinmotort, a dynamogépet és a transformatort egy külön kocsira, a tulajdonképpeni sterilizáló hengereket, a szivattyút és a viztartókat pedig egy másik kocsira szerelik. Mindkét kocsit lovak vontatják a csapatok után.