Séta a színházak körül

Száz előadás Kálmán Imrének igazán nem nagy dolog. Meg se kottyan neki, Mint ahogyan például egy gyönyörű pesti asszony nyugodtan és hidegvérrel mondja imádójának: „Ön, barátom, éppen a századik ember, aki szerelmes belém”, ilyen fajta megdöbbentő hidegvérrel regisztrálja a kitünő Kálmán Imre „A csárdáskirályné” századik előadását a maga jól vezetett üzleti könyvében.

Mert – óh, ideálista olvasó, „elmult a tiz percz és a szép lovagkor”, - minden jól nevelt zeneszerzőnek ma már jól és pontosan vezetett könyvei is vannak, sőt némelyiknek palotája és nyaralója is van és Kálmán Imre nyaralójának az egyik tűzfala egészen biztosan „A csárdáskirályné” kottafejeiből épült.

Sajnos, matematikából megbuktunk a középiskolában s éppen ezért nem is tudjuk hamarosan megmondani, hogy Bécsben hányszor ment a Csárdásfürstin, ki tudna addig számlálni, de ugyebár Pesten száz előadás legalább is annyi, mint Bécsben három vagy négyszáz, tekintve, hogy a császárvárosnak négyszer akkora színházi közönsége van. És ne tessék – óh, konkurrens zeneszerző úr! – abban reménykedni, hogy „A csárdáskirályné” ezzel befejezte földi pályafutását. Dehogy! Hát béke sohasem lesz? És mit tetszik gondolni, az angolok nem szivesen hallgatták a Tatárjárást? Éppen olyan szivesen tapsolnának „A csárdáskirályné”-nak is. És hála a német hadvezetőségnek, fognak is nemsokára.

Szegény Kossáry Emmi! Az egyedüli, akit ezen a helyen igazán és szívből lehet sajnálni. Hogy mi van egy ilyen kitünő primadonnán sajnálni való? Vannak sikerei, vannak ruhái, ékszerei, van férje, sőt még tehetsége is van és most mégis sajnálni kell. Hát igenis! .. Megmondjuk egészen kereken és röviden a rideg valóságot: Kossáry Emmi, A csárdáskirályné főszereplője kimaradt a századik előadásból. Kilenczvenhétszer játszotta el a Vereczky Silva pompás szerepét, énekelt, tánczolt, ragyogott, kápráztatott és ekkor jön az Istenke és leküld egy kis havat az égből és hideg van, köd és meghülni olyan gyorsan lehet és igy esett, hogy míg a közönség „A csárdáskirályné” századik előadásán tapsolt és ujjongott, addig Kossáry Emmi otthon csipkés ágyában kénytelen volt azon gondolkozni, hogy most ezt a sok szép tapsot mind ő kaphatná.

Hát ne sajnáljuk? Igazán a legnagyobb csapás, ami egy primadonnát érhet. Különben, azért se sajnáljuk. Mert a Király-szinház fog rendezni még egy századik előadást, a „pótszázadik” előadást, amelyen Kossáry Emmi, aki már meg is gyógyult, beinkasszálhatja a siker reá eső nagy osztalékát. És elvégre hátra van még a kétszázadik előadás is.


Hevesi Sándornak ismét nagy sikere volt a Nemzetiben. Szinte nem is értjük, hová teszi ezt a sok sikert. A hadifogolyban annyi elmésséget, ötletet halmozott össze, hogy szinte azt szeretnők tanácsolni neki, hogy vigjátékokat irjon, ha nem tudnók, hogy ugyis vigjátékokat ír. Rendező, darabokat ír, dramaturg, könyveket ír, és Isten tudja, még mi mindent dolgozik s mindent jól.
A hadifogoly sok-sok ötletét, elmésségét gyönyörű keretbe foglalta Kürthy Gyurka, aki hiába nevezi magát Kürthy Györgynek, nagyon komoly neki ez a név, Gyurka.