Az angolok hagyták meghalni a Zeppelin hajótörötteit

Az emberiség mérhetetlen szégyene az a valójában csak szomorú eset, amely az Északi-tengeren játszódott le. A német Zeppelin hajótöröttel a biztos halál kétségeiben, végéhez közeledő életük maradékpillanataiban végre föltünni láttak a látóhatáron egy hajót, amelytől megmentésüket remélhették.

A hajótöröttel szemben nincs ellenség, az már nem ellenfél, az már csak szenvedő ember, akinek a megmentése a legszentebb emberi kötelesség. De nem így gondolkodott az angol King Stephen angol halászbárka kapitánya, aki nem fogadta el biztositékul még őfelsége a német császár egy hajóstisztjének becsületszavát sem, és hagyta elveszni a hajótörötteket.

Nem egy egyéni elhatározás nyilatkozott meg ebben, hanem maga az angol szellem. Ebben a rettenetes világháboruban a legrutabb ötletek, a legkegyetlenebb gondolatok Nagy-Britannia fiainak elméjéből pattantak ki. Angol elme szülte a német nép, asszonyok, gyerekek kiéheztetésének ötletét. S valóban mi ehhez az ötlethez képest – nem az angolokon mulik, hogy az ötlet nem vált be – az a csekélység, hogy egy angol hajóskapitány nem menti meg az annyira rettegett, félt, gyülölt Zeppelin vergődö hajótörötteit.

A King Stephen emberietlen érzésű kapitánya halálraitélte a tengerben vergődő német tengerészeket, Anglia ehhez tapsol, a londoni püspök a kapitány kegyetlenségét hősiesíti, - mindez csak a lovagiasságnak, az emberiességnek soha jóvá nem tehető szégyene.