150 korona fizetés a mulatóhelyen dolgozó hölgyeknek

Tudja-e Ön, hogy a télikertek szépei még mindig rossz útra kénytelenek térni, mert nem tudnak megélni a fizetésükből? Ön tudja. Pedig ez csodálatos, hogy így van. Alig félesztendeje, hogy a rendőrség kiverekedte a számukra, hogy 150 koronás minimumot fizessenek nekik a mulatók tulajdonosai.

Százötven korona, az már aztán fizetés! Az apró gondok végleg el vannak vetve. 150 korona, ebből gyönyörüen telik lakásra, kosztra, ruhára s mindre, ebből már lehet tánczórákat venni, ridikült, ha a régi elkopik, lehet venni uj czipőt, kalapot, lehet előfizetni a női fodrásznál, mindennap kapupénzt lehet fizetni belőle, mindent lehet, még azt is, hogy a fiukat, akik kisértésbe akarnák hozni a naccságákat, egyszerü orrfricskázással lehessen elintézni. Ismételjük, százötven korona: egész vagyon. Ki keres ma ennyit? Csak egy mészáros. Ismerek egy kismészárost, aki ma 150 koronát keresett.

Szóval, megélni, azt nagyszerüen lehet 150 koronából. Mint egy krajczárra, olyan szükség van 150 korona havi fizetésre. A hiba azonban nem itt van. A kormányon van a hiba. A kormány, ahelyett, hogy patronázsokat állitana fel, nem is kettőt, hármat, hanem minden utczasarkon egyet, mondom, a kormány egyenesen a romlásba kergeti a szerencsétlen szépeket, akiknek pedig olyan jól esett, hogy végre erkölcsösnek muszájt lenniök. A kormány ugyanis behozta az egyórai záridőt. Már pedig kár volt behoznia, mert egyszerü logikával rájöhetett volna arra, hogy ezzel csak a mulatóhelyek angyalainak árt.

Igaz ugyan, hogy most a tánczosnők nem vihetik az orfeumból hajnali kávéházba lovagjaikat, nem folytathatják ott a pezsgőivást, s a pezsgő ára nekik maradt meg, de viszont bosszantóan természetes, hogy a mulatók tulajdonosai a felére redukálódott munkaidő értelmében ezután nem 150, hanem 75 korona fizetést adnak a kis boszorkáknak: - hetvenöt koronát. Ebből pedig ma nem lehet kijönni. Ismerek egy szabót, aki ma nem akart kijönni hozzám a 75 koronás havi részletért, mert azt mondja, hogy azért nem érdemes neki hat krajczárt villamospénzt kiadnia, mert sokkal több dolga is van, mint ilyen apróságokkal vesződnie.

Az se rossz, hogy a rendőrség sorra bekérette a mulatóhelyek és szépei között kötött szerződéseket. Ha akárhogy is olvassa az ember ezeket a szerződéseket, meg kell vallani, nem lehet rájuk panasz; százötven koronáról, meg nagyszerű bánásmódról szólnak. Hogy a művésznőnek felmondani csak akkor lehet, ha meghalt és már félév előtt eltemették. Ha ő is beleegyezik, csak akkor lehet neki felmondani. Ha leég az orfeum és két évig nem lehet tartani előadásokat. Ha a művésznő maga mond fel. Ha a művésznő nem köszön előre a direktornak.

Szóval humánus és higiénikus a szerződés minden szakasza. Csak egy a hiba bennük. Ez is csak alaki hiba. Nincs bélyeg rajtuk. Ezért aztán a rendőrség beszolgáltatta a szerződéseket egytől-egyig a díj- és illetékkiszabási hivatalnak, ahol megjelezték az okmányokat. A dolog alig került többe az orfeumtulajdonosoknak 20-30 ezer koronánál.