A féltékeny férj rémlátásai

Ez egy pesti történet, specziálisan budapesti, az első betüjétől az utolsóig, viszont éppen olyan joggal megtörténhetett volna a provincziában is, és szó, ami szó, semmi kétségünk felőle, hogy ott is megtörtént már. A férj, a feleség és a harmadik lehetne a czime, de az is, hogy „A féltékeny férj rémlátásai”. Még más czime is lehetne, s éppen ezért nem okos dolog, hogy a sok oldalról megvilágitható tényeket egy czimnek, tehát egy szempontnak rendeljük alá.

Az Andrássy-út közepén, páros, vagy páratlan oldalon, egy háromemeletes ház harmadik emeleten lakott Eisbeer Jacques csokoládé-ügynök a feleségével, Lydiával. A csokoládé-ügynöknek a háború alatt igen jól ment a dolga, keresett rengeteget, mert a cacaonak, a sacharinnak, sőt a homoknak is nagyon felment az ára, de Eisbeer Jacques nem azért volt csokoládé-ügynök, hogy csokoládén kívül semmiről se tudjon a világon; árult ő egyebet is, szappant például, rizst, bőrtalpat és kondenzált habtejszínt. Éppen e széleskörű elfoglaltsága miatt nagyon ritkásan tartózkodott odahaza, inkább vidéken utazgatott, ott vásárolt össze mindent, ami a kezeügyébe került. Felesége, az induló milliomosné, oly elegánsan öltözött, hogy legrejtettebb formái is bizonyos izgalmas fenséggel bontakoztak ki kerekded reliefekké.

Lydia asszonyért azonban senkinek sem érdemes a kezét a tűzbe tennie. Először, mert mit érne vele, hiszen senki sem ismeri Lydia asszonyt (mivelhogy természetesen nem az igazi neve az, amelyen itt szerepel) aztán kezet tűzbe tenni! …

Nem élünk ma már kérem sem a régi rómaiak, sem a spanyol inkvíziczió korában, szentül bizonyos, hogy aki a kezét a tűzbe dugja, úgy megégeti, hogy na.

Lydia asszony szóval bünös nő volt. S Eisbeer Jacques egyszer hazaérkezvén tournéjáról, valamiről értesült. Hogy előző nap délutánján egy katonatiszt volt a feleségénél látogatóban.

- Mi történt tegnap délután családi szentélyünkben? – rivallt az asszonyra Jacques. – Én úgy éljek, semmi, kedves férjem, - szólt pityeregve Lydia. – Ugy? – ordított magánkivül Jacques. – És mi volt közted és a főhadnagy között? – Én úgy éljek semmi, - zokogott az asszony. És csakugyan; közte és a főhadnagy között semmise volt.