Ignotus: Szerkesztői üzenet

A Nyugatnak nincsenek szerkesztői üzenetei, mert nem igen ér rá levelezni s ami elintézni valója van, azt elvégzi azokkal, akikre tartozik. De a napokban aláírás nélkül való levelet vettem, melyre volna megjegyzésem s levélcím híján csak itt lehet rá felelnem. A levél Moly Tamásnak nemrég a Nyugatban megjelent s Az idegen hölgy című novelláján akad fenn, hogy milyen primitív s a Nyugat hogy' hozhatta.

Ugyan ezt az ítéletet nem osztom, sőt azt tartom, hogy a novella egyik legjobban átgondolt s legtudatosabban épített, mi a Nyugatban megjelent s ezért örültem, hogy egy évi háborús hevertetés után végre közzéadhattam, azt hiszem, hogy, ha van valami meggondolni való rajta, éppen az, hogy talán túlságosan kigondolt és megcsinált - de végre is, nem vagyok csalhatatlan, s attól, ami hittel s ítélettel én lenyomattam a Moly Tamás novelláját, az ő fitymáló kritikusának még igaza lehet.

Ám a sok rossz közt, mit a novelláról mond, ezeket is mondja: "Az egész novella egy tendenciózus valami, amely azonban visszafelé hat a finomabb ízlésű olvasóra. Moly kétségkívül a nőt kívánta kedvezőtlen világítás alá helyezni és az intellektuális szellemi vagy erkölcsi fölényét panegirizálni. A dolog azonban fordítva ütött ki. Erkölcsi és esztétikai fölény a nőben van, ebben a finom parancsoló és saját szuverén szeszélyeit nagyszerűen élő szultánéban, aki egy pár órára a forró vérű és bemutatott belvilága után ítélve feltétlenül izraelita fajú ifjút ugratja.

Nagyon egyenlőtlen a harc..." Ezt mondja a Moly Tamás kritikusa a novelláról - s erről a novelláról, melyből két figura így maradt meg, ilyen elevenen az emlékében, melyben két figura így meg van csinálva s a kettő párbaja, a könyvember képzelt felelősségének a szultána valóságos szuverénségével szemben való pukkadó alulmaradása így van kihozva, erről mondja aztán, hogy primitív! Ugyan!

---

*

S ha már benne vagyok az üzengetésben, leírok két újságkivágást. Az egyik Wolfgang Heine német revíziós szociáldemokratának egy cikkéből való a másik egy ugyancsak szociáldemokrata német vidéki pártlap egy elmélkedéséből:

"... A június 9-ki... felhívás azt kívánja, hogy a párt "az egész soron nyissa meg a programunk és párthatározataink elvei szerint való osztályharcot, a békéért való szocialista harcot". Hogy most hadiidőben ez "osztályharc" miben álljon, afelől a szociáldemokrácia ez új útjainak hirdetői mély hallgatásba burkolódzanak. Érdekes megállapítani, hogy úgy..., mint... elismerik a szükséget , hogy a hazát tovább is fegyverrel kell szolgálni és meg kell védeni. Ám némely fejekben fenntartás kísért, elvtársaink ugyan harcoljanak, de csak kényszerűen, nem önkéntesen, nem lelkesedéssel.

Meg kell vallanom, hogy ilyen indulatot nem tudok elképzelni. Ha akadna politikai vagy vallási rajongó, ki a háború ellen való gyűlöletét annyira vinné, hogy megtagadja a fegyveres szolgálatot, aztán személyére vegye a következését, ez még tisztes tévedés lehetne. Ám aki belátja, hogy hazájáért harcolnia kell, de ezt a lehető legsavanyúbb pofával cselekedné, az olyan volna, mint az iskolás gyerek, aki ugyan a tanítótól való félelmében megtanulja a leckét, de azzal áll bosszút, hogy lehető dörmögve és dünnyögve mondja fel. Szeretném, ha a harcmezőről felelné valaki: Aki golyóesőben áll, nem ér rá ily nyomorúságos fenntartásokra..."

"...Valójában Németország szívós energiával még mindig védekezik körös-körül a számtalan ellenség ellen, aki le akarja gázolni. Ennek bizonyságai felől csak Ypernnél, a Lorettói magaslatoknál, a Maas-magaslatoknál s a Vogézeknél kell megkérdezni az ott harcolókat. Mind epednek az óra után, mely kiszabadítsa őket az állásokból, melyekre (a francia vezérkari jelentés szerint) néhány kilométer szélességre egy napon 300 000 gránátot tüzelnek el!

S majd ha ki lesz küzdve a támadókon való győzelem - már eddig is rettentő áldozatba került s még nagy áldozatokba kerül tovább - ha majd visszaverettek mind az ellenséges támadások, akkor ellenségeink igenis lakoljanak érte, hogy Németországnak nekiestek. Kiváltságlevelet írnunk a banditáknak, hogy torkunknak eshetnek, ahányszor akarnak s még csak tartaniuk sem kell attól, hogy ez veszteséggel járhat számukra, ez már nem volna politika, ez már öngyilkos őrület volna.

Inkább, már most meg kell mondanunk ellenségeinek, hogy minden egyes nap, amivel tovább húzzák, mielőtt letennének róla, igen sokjukba kerülhet. Csak e rendületlen fenyegetéssel tudjuk siettetni a béke helyreállását, melyet ellenségeink igazságától és békeszeretetétől bizony hiába könyörgünk..."