|
Lengyel Géza: Művész-panaszok
Egy nagyon visszavonult és nagyon tehetséges magyar festő, Major Jenő panaszos levelet írt a Budapesti Hírlapban elmondván búsan, hogy a "történelem kereke gázol át most mindnyájunkon." Nem ő az első a művészek között, akik panaszkodnak; de művésztársai egyike sem foglalta össze oly megkapó és meggyőző igazsággal, helyenként naivitással, mindazt a jogos és indokolatlan keserűséget, mely ezekben az időkben minden művész felett úrrá lesz.
Van egyéni érdekességű része a levélnek: az, hogy a művészt, aki katonatiszt volt s úgy érzi, hogy mint festő, mint művész, tervei, vágyai kielégítését csakis a harctéren érheti el, ennek ellenére nem engedik oda.
Van azután igen meggondolásra méltó, általános jelentőségű megjegyzés benne: hogyan lehetséges, hogy vannak festők, akik még ma is "képesek Tükör előtt meg Budoárban című és fajtájú képeket kenni." Valóban, bámulatos képesség. Bár inkább sajnálni lehet őket - kik oly kilátástalan küzdelmet folytatnak a sorssal - mint haragudni reájuk.
Nem rossz hazafiak ezek a festők és a "honvédet" nem azért nem fogják megfesteni, mert nehéz, nagy időkben jelentéktelen apróságokon pepecselnek, hanem nyilván mert nagyszabású feladatokhoz nem nőttek.
Persze e pepecselők közt vannak "született magyar úriemberek", vannak "igazi fajmagyarok", szóval olyanok, akiknek hiányán megérthető, csak éppen nem igazságos panasszal kesereg Major Jenő. Nem volna művész, ha elfogult nem volna, ha félre nem találna, midőn szokatlan időkben szokatlan fegyverekhez nyúl.
Bármilyen elfogult is, bármennyire kiadja is saját visszavonult, világot nem ismerő, kizárólag töprengő és művészi életmódját, midőn "úri fajmagyar" elmélettel közeledik egy hatalmasan demokratikus népküzdelemhez, egy dologban végig igaza marad: a történelem kereke gázol át mindenkin; a legérzékenyebben azokat sebzi meg - néha egyenesen eltiporja - akik üzlettől, vállalkozástól idegen, tisztán szellemi foglalkozást űznek s olyasmit termelnek, amiről könnyű lemondani.
Nem azért, mintha nyomorúság állott volna be. Hiszen a legnagyobb - és egészen örvendetes - csalódást gazdasági tekintetben okozta nekünk a háború. Csak feltevéseink voltak arról, mi fog történni az abszolút békés viszonyokra berendezkedett iparral és kereskedéssel e hallatlan méretű küzdelem közben.
Ezek a feltevések meglehetősen rosszak voltak. Csaknem mindenki el volt készülve nagy pénzügyi krízisre, vállalatok összeomlására, kisebb és nagyobb üzletemberek tönkrejutására, meglehetősen általános szegénységre, melynek terhét azonban viselnünk kell, mert hiszen pénzt és kényelmet áldozni nem nagy dolog, mikor mások az életüket áldozzák fel.
Ez a félve, de elszántan várt nagy összeomlás tudvalevőleg nem következett be s nyilvánvaló, hogy még a nagy drágaságot is, mely csak most, a háború nyolcadik hónapjában érvényesül, jelentékenyen enyhíteni lehetett volna bizonyos előrelátó takarékoskodással.
Most, nyolc hónap tapasztalatai után, nagyon világosan látni a történteket. A mi, aránylag primitív iparunk nem mehetett tönkre, mert primitív szükségleteket elégít ki, melyeket ki kell elégíteni a háború alatt is.
Bizonyos iparágak veszteségei természetesen igen jelentékenyek. Ezzel szemben más iparágak hatalmasan fellendültek, részben, mert megszabadultak a külföldi konkurenciától, részben mert olyan cikkeket gyártottak, amilyenekre szinte határtalan mennyiségben volt szüksége a hadseregnek. A kereskedelem, természetének megfelelően, minden nagyobb nehézség nélkül alkalmazkodott az igényekhez s mellőzve a felesleges luxuscikkeket, kárpótolta magát egyéb, azelőtt alig ismert áruk hatalmas forgalmával.
Sebesültek voltak itthon s ezek még az ékszerész-boltokban is betértek: emléket hagyni itthon, mielőtt újra elmennének. Könnyűvé vált a pénz és gyorsan repült; de oly könnyűvé nem válhatott, hogy tulajdonosai képekért, szobrokért, műtárgyakért adták volna ki.
Az üzletek megtelhettek sürgő-forgó, vásárló, izgatott, félő és reménykedő tömeggel: ez az izgalom és állandó feszültség a legkevésbé alkalmas atmoszféra művészi értékű alkotások élvezésére. S nem alkalmas atmoszféra ez a művészi teremtés számára sem.
A gyárak tovább dolgozhattak, a vállalkozások, még azok is, melyek bizonyos művészi igényekkel lépnek fel, folytathatták üzemüket, miután az első riadalomból felocsúdtak - lassanként megnyíltak a mulatók és a színházak s fokozatosan áttérhettek az alkalmi művekről a háborútól független darabokra - de hallgattak a művészek is, némán állottak meg a háború hatalmas jelensége előtt.
Írók, színpadi szerzők, szobrászok, festők és muzsikusok: mind, egyazon érzéstől eltelve, nyilvánvalóan méltatlannak tartották, hogy gyengeszavú hangszereken játszadozzanak, midőn az orkán bömböl. Hová lett a pompás, fejlett magyar novellairodalom? A regény?
S kinek van kedve most - milyen igaza van ebben Major Jenőnek - megfesteni Évikét a tükör előtt s a szénaboglyákat a réten? Persze, elvétve mégis megfestik: a szükség és a remény nagy úr; előfordulhat az is, hogy valakinek közepes, de annál rendíthetetlenebb énje mellett nyomtalanul suhan el mások szenvedésének, küzdelmének híre; végül pedig kivételek is vannak.
A művészek többsége azonban megilletődve, riadtan, fellelkesülve és megzavarodva hallgat s fel sem teszi, hogy a maga békében megérett művészete számára volna most publikum. Ez a nagy átalakulás, ez a döntő fordulat - így gondolkodik. Homályosan úgy érzi, mintha művészi énje számára termékeny hatást jelentene a vihar. De meg kell érni a végét s meg kell találni a kulcsot, melynek segítségével felnyílik a zár s egy esemény, egy esemény-tömeg a képzőművészeti ábrázolás számára megközelíthető.
Lehet - mondom - hogy megoldhatatlannak fog bizonyulni a probléma; egyszerűen kiderül, hogy a láthatatlan harctér, a láthatatlan gépek küzdelme, az organizálás elsőrangú fontosságának - tehát az egész modern háborúnak - kifejezése a képzőművész eszközeivel nem lehetséges, tehát le kell mondani róla. Tessék arra gondolni például, hogy Przemysl tragédiáját az élelmezés kérdése okozta.
Lehet, hogy egy általános lemondás vet véget tömérdek töprengésnek és hiú kísérletnek. De az is lehet, hogy valamely előttünk ismeretlen - vagy erről az oldaláról ismeretlen - művész hatalmas talentuma virágzik ki a háború hatása alatt s ez a zseni tökéletesen artisztikus eszközökkel építi fel művét, mely nemcsak kép, vagy szobor lesz, hanem a háború, a mai küzdelem lesz.
Tehát: azt a művészt, aki a front közelében szemléli az eseményeket, a probléma épp úgy gyötörheti, mint otthon maradt társait. Bármint egyezik is ki önmagával, tömérdek félreértésre és keserűségre lehet elkészülve.
Nem mindenki művész, akinek ceruza, vagy ecset van a kezében. Aki tehetséges is: nem mind lelkiismeretes. Kétségtelen, hogy mihelyt vége lesz a háborúnak - nem is nagyon várják a végét - ügyes és kevésbé ügyes kontárok egész raja rohanja majd meg a háborút, mint témát, az egyéni és a hazafias kegyeletet.
Történhetnek s történnek tévedések, festhet valaki háborús jeleneteket nagyszerű, szent érzéssel és csekély erővel s ezen felül is hivatásuk, létjoguk van képeknek, illusztrációknak, melyek mintegy beszámolók a háborús eseményekről, mint a haditudósítás és a fotógráfia.
E képeknek a fotografálás rendkívüli technikai fejlettsége mellett is van létjogosultságuk - ameddig magyarázó, tanító illusztrációk maradnak, sematikus, összefoglaló ábrázolások, mintegy közérthető térképek. A legkitűnőbb fotografáló gép felvevőképessége is korlátolt a háborús jelenetek, vagy terepek egy-egy összefüggő részletével szemben.
A szakértő illusztrátornak ellenben módjában van túlzások, önkényes rendezés, helyesebben nem az impresszión, hanem az ismereten alapuló tendenciózus beállítás segítségével megérthetővé, világossá tenni szavakkal el nem magyarázható részleteket.
A jó háború-illusztrátor feladata az, mint a jó riporteré. Ismertetnie kell, de összefoglalóan, sommásan, plasztikusan - ez különbözteti meg a hivatalos jelentéstől - s nyíltan, őszintén be kell vallania, hogy nem képzőművészi célok szolgálatában áll, mert ha ilyen célok félrevezetik, homályos és nevetséges lesz: rossz illusztráció és rossz kép. Rossz illusztráció tehát az, amely részletekbe téved, aprólékos, zsánerszerű: a fotográfia utolérhetetlen magasságban áll felette.
Ha ellenben egy illusztráción mintegy madártávlatból látom a szemben lévő állásokat, melyek - egyszerre - minden néző számára láthatatlanok; ha kis kerek felhőket - robbanó lövedékeket - látok az égre rajzolva s kiveszem még az ágyúkat is: ez az illusztráció - feltéve, hogy egyébként ügyes és szakszerű - elméletileg nagyon megfelel, mert egyetlen képpel helyes magyarázatot ád a helyzetről s bár fotográfiának képtelen, naturalisztikus ábrázolásnak hamis, rajznak nem művészi, a jogos várakozást teljesen kielégíti.
Magára a képzőművészetre azonban még azután is, elkerülhetetlenül vár a kontárok konkurenciája. A viharok lecsendesülhetnek, lehetővé válhat újra a megszokott művészi munka, az idő alkalmas lehet egyszerű, békés művek készítésére: a publikum áldozatkészségét és ízlésbeli gyengeségét ismét az artisztikus problémák terhét nem hurcoló vállalkozó szellemek fogják kihasználni. |