Laczkó Géza: A francia lélek körül.
A Nyugatban megjelent cikkem szóbeli és írásbeli elégedetlenséget váltott ki többekből, kik franciafalást vetnek szememre. Ha nem tartoznám azok közé, kik a francia irodalmat tartják a legkülönbnek Európában, ügyet sem vetettem volna e gáncsra. De így saját magammal szemben kötelességem némi magyarázatot adni s bizonyos tekintetben tiltakozni.
Ki kell jelentenem, hogy az embert általában nem becsülöm sokra. A jó sosem teljesen az, mely tőle jön s csak küzdelem szüli. Sorsdöntő pillanatokban aljassága vezérli. Mentől történelmibb az idő, antul több az aljasság. E véleményem alól nem veszem ki a franciát sem.
Látva néhány esetet, amelyen sajtónk és közvéleményünk megbotránkozott, időszerűnek véltem egyet-mást elmondani, miknek világánál a most francia perfídiának, a civilizáció megtagadásának kiáltott jelenségek természetes magyarázatot nyernek. Különben, hogy nem a háború ujjából szoptam azt, hogy ilyen a francia keresztmetszetben, igazolják évekkel ezelőtt megjelent novelláim: Gaston Lacrouze esete, Madame de Rothe stb.
*
Ami irodalmi példáimat illeti, amelyek csak novellisztikus díszei ott kifejtett inkább érzésemnek, mint gondolataimnak, ki kell jelentenem, hogy a franciaság reprezentatív műveit és alakjait hoztam fel. Szabó vállalkozik azonos végeredményű példa-böngészetre bármely irodalomból.
Felkérem tehát, bizonyítsa be a magyar kapzsiságát, kegyetlen ambícióját stb. Aranyból, a Rajongókból, ilyesekből s ne Kuthy Lajosból esetleg, mert abból tán be lehetne. Én kétféle íróra, műre hivatkoztam: olyanra, akit a közönség idővel nem múló kegye s olyanra, akit a magasabb kritika reprezentáns jelenségekül tüntetett fel.
*
Ha vér folyik is mindenütt, ne lássunk véresen. A vélemény-szabadság nevében tiltakozom az ellen, hogy ne legyen szabad rosszat mondani fegyveres ellenségeinkről s jót barátainkról.
Tiltakozom a tekintélyi érv ellen, melyet Szabó mellemnek szögez. A kompetencia kérdését nem az dönti el, hogy hány ízben s milyen viszonyok között tartózkodott valaki Franciaországban, hanem egyedül az, mennyire kritikus szemmel nézett ott körül.
Tiltakozom az ellen, hogy rólam, ki annyira távol tartom az irodalomtól személyemet, mint a másokét, aki a pajtáskodás-nélküliségnek valakije s egyben áldozata is vagyok, bárki is azt merje föltételezni, hogy meggyűlöltem a franciát, mert fegyvert fogott ellenünk.
