Filharmónikusaink háborús esztendeje

Lezárult a szezon, tokokban pihennek az elnémult hangszerek, szekrénybe zárták a mázsányi kottapapírost, por lepi be a karmester pálcáját, elszálltak a hangok – vége a varázslatnak. Sokat dolgoztak e télen a filmharmónikusok és az a vékony füzet, amelyben számot adnak a munkájukról, az adatok, dátumok, számjegyek más emlékeket sodornak fel, más képzeteket keltenek életre mint a békés idők évvégi beszámolói.

A háborús világ hullámverése lüktet a szűkre szabott mondatokban, szerényen felsorolt adatokban, e kis füzet éppen olyan dokumentum, mint egy harctéri leírás, vagy rekviráló rendelet. Ahogy ránkszakad a mostani világfelfordulás, jó ideig nem láttuk és nem is láthattuk előre, miképpen mozognak majd tovább a nagy gépezet kerekei. A problémák egész tömege el nem képzelt változatban lepett meg bennünket. A problémák e sorozatában, ha nem is ordító peretenzióval, de meglehetős súllyal ott volt az a kérdés is, mi lesz a zenekultúránkkal, hangversenyekkel, muzsikusokkal stb.

Mint tudjuk, a gépezet kerekei néhány kisiklást leszámítva meglehetősen mozognak, a problémák jórésze megoldást nyert. Zenekulturánk ha nem is zökkent előre nagy lendülettel, de nem is pusztult el. Igaz, hogy hangversenyezni csak jótékonysági ürügyekkel mertek a muzsikusok, zenekari hangversenyek tartása pedig egészen a filmharmónikusokra hárult.

A filmharmónikusok pompásan megoldották a magukra vállalt feladatot. Az első hetek dermedtségéből felocsudva munkához láttak és produkciójuk messzire felülmúlja azt, amit békés időkben produkáltak. Nem csak a régi publikumokat nem hagyták cserben, de megsokszorozták a hangversenyközönséget. Hatalmas embertömegeknek gyakran és olcsón hangversenyeztek, komoly muzsikára neveltek olyan embereket is, akik eddig operaszínházak, zenés kávéházak töltelékét tették ki.

Ez olyan eredményük, melyre büszkén hivatkozhatnak, mert egyértelmű a művészet demokratizálásával vagy legalábbis az ahoz vezető út és mód felismerésével. Reméljük, hogy a jövőben még nagyobb súlyt helyeznek a népszerű hangversenyek tartására és csak megkezdésnek tekintik azt, amit e szezonban oly nagy morális és nem lekicsinylendő anyagi eredménnyel végeztek.
Huszonöt rendes és több rendkívüli hangversenyt tartottak a szokásos tíz hangverseny helyett. Előadták a Missa Solemist, a kilencedik szimfóniát, Mendelsohn 42-ik zsoltárát. Goldmark emlékezetére is rendeztek egy koncertet és különösen népszerűvé tették a Wagner-muzsikát.

A közönség megértette, megbecsülte a filharmónikus munkáját, a népopera óriási nézőtere majdnem minden péntek este megtelt, sőt volt olyan hangverseny is, amelyet meg kellett ismételni.
A beszámoló évi jelentésből fájdalmasan csendül ki egy örökre elnémult fiatal muzsikus, Haják Ferenc neve. Már gyerekkorában elismert elsőrangú mestere volt a klarinétnak. Csak húsz éves volt. Elesett. Galicia földjében pihen.

Bálint Aladár