A szögedi szép asszony

A szögedi szép asszonyt Hajnalkának hivták és bevásárlás czéljából jött fel a fővárosba. Szegeden, a Tisza-menti világ városban ugyanis nem tudják jól a szabónők a módét, s még mindig szűk spenczereket és lelá-aljakat csinálnak a mai biedermájeres hamisitványok helyett, amiket derüre borura minden nő visel most egész, egyre nagyobb területet felölelő Középeurópában, akár széles, akár keskeny, akár erős derékban, akár karcsú.

A szögedi szép asszony hadiszállitóné volt női hivatása szerint, amellett szép is volt, direkte francziás szépség, akinek arczvonásain, kezén, lábikráin ős-kultúra rengett, ha a tükörbe nézett és elábrándozott fejedelmi szépségén, egészen elfelejtette, hogy édesanyja derék libásasszony volt a városháza előtt, a Széchenyi-téren. (Ha a libákat Szegeden nem a Széchenyi-téren árulják, nem fontos és nem zavarja meg menetét történetünknek).

A szögedi szép Hajnalka egy panzióban szállt meg a fővárosban. Többféle okból is rekommendálták neki ezt az absteig-kvartirt, a végén meglátjuk miért, illletőleg már most is el lehet mondani, hogy főként azért, mert ott fiatal úriemberek is találtatnak, akikkel minden nehézség nélkül meg lehet ismerkedni. Szögedi Hajnalka reggel felkelt, megmosdott, aztán felöltötte bájos fésülő mantillejat, megfésülködött, teát ivott jammel, majd felöltözött és útnak indult. Volt a korzón, bement ott egy nőiruhaszabóhoz és hatszáz koronájával két nyári toalettet rendelt az uj izlés szerint. Bement a Zserbóhoz aztán tizenegy óra felé, és igy szólt a felszolgáló kisasszonyhoz:
- Lelköm, kisasszonykám, kérök ögy kis ápörötiföt.
Igy mondta, mert szögedi ákczöntussal böszélt.
Délben megebédelt. Nem csalódott. Az urak körülfogták és úgy udvaroltak neki, mint a jégeső. Csak úgy kopogott. A szögedi szép asszony ájuldozott a nagy megtiszteltetéstől. Azelőtt, Szegeden, legföllebb, ha egy pesti urigyerek keveredett nagynéha a társaságba s természetesen annak adott meg minden előnyt. De most csupa pesti ember, aki udvarol neki. Jaj, Istenem, mit is csináljon most? Egy szegény, védtelen nő a rengetegben? A sors azonban könyörületes volt. A gongon hármat ütött a kis zsidó boj, ami annyit jelent, hogy három óra és az uraknak a bankba kell mennie. Az urak bocsánatot kértek és könyörögtek, hogy maradjon még néhány napig körükben Hajnalka. A szép asszony ezt meg is igérte, mire az urak eltávoztak. Csak egy maradt ott közülük, egy ügyvédjelölt, aki csak négykor megy be az irodájába. A jelölt fekete gyerek volt, amit nem is lehetett csodálni, mert hiszen Kormosnak hivták.
- Szép asszony, - kérdezte, - szereti maga az urát?
- Halálosan, - felelt rá Hajnalka, s igazat is mondott.
- Tudja, hogy én is szeretem magát? – kérdezte Kormos.
- Igen? Igen? – mondta a nő. – Löhet!
Kormos e szóra, amelyről hamarjában nem tudta, hogy szögedi akczentussal van mondva, vagy irodalmi akczentussal, derékon ragadta az asszonyt. Az azonban felugrott és sivalkodni kezdett. Tehát mégis szögedi akczentussal beszélt ez úttal is.