|
Az akrobata betörő
- Keserves dolog ám éhesen, korgó gyomorral ödöngeni, mikor egy fillér nincs a zsebben! – védekezett a betörő. – Mennyi lelki kin! Itt egy csemegekereskedés kirakata, csupa nagyszerű falat, amott egy ékszerkereskedés kirakata, csupa egyszerü falat, amott egy ékszerészüzlet. Drága aranyórák, briliáns függők… hát hogyne tántorodnék meg az ember és visszabukik a régis mesterségébe. Igy beszélt a betörő. Megvesztegető szép szavak. A rendőrség azonban még sincs meghatva. Mert ez a betörő, aki ilyen szentimentálisan tudott a részvéthez apellálni, javithatatlan, megrögzött tolvaj, aki már rég második otthonává avatta a fegyházat. Mostani esete is egy nagyobb szabásu betörés, melyet a változatosság okáért Budapest környékén, Kispesten követett el, hol egy ékszerüzletből tizenhatezer korona árban emelt el ékszereket. A betörés nemcsak elsőrendű szakmarekord volt, hanem egy akrobatának is becsületére vált volna. Akár mozifilmen is meg lehetett volna örökiteni.
Ködös novemberi nap volt. Szombat estéje, mikor a betörő hozzáfogott. Mikor már egészen beesteledett és a kis város nyárspolgárai álomra tértek, az utcasor végén egy magas fára felmászott, mely kopasz ágait az egyik ház tetejére teregette. A háztetőről átkuszott a szomszédos tetőre s onnan tovább, mig a kiszemelt házhoz, abban az ékszerüzlethez, nem ért. Óvatosan, csendesen kiszedegette a tetőcserepeket és a támadt nyiláson leereszkedett a padlásra. A cserepeket megint visszarakta. Hosszabb munkára számitott, nehogy tehát másnap észrevegyék a tető folytonossági hiányát. Azután előzetes pontos helyszintanulmányozás révén az ékszerüzlet mennyezetének kibontásához fogott.
Helyesen számitott. Tényleg nehéz, fáradságos munka volt. Amellett csak lassan, csendben dolgozhatott. Rászánta tehát a második éjszakát is. Nappal ott maradt a padláson a magával hozott elemózsiából csillapitva éhségét. Végre akkora lyukat vájhatott, hogy a padláson talált két deszka segitségével lecsuszhatott az ékszerboltba. Egy nagy zsákba pakkolt mindent és egy gyakorlott tornász segitségével a ferdén lefektetett deszkákon megint kikuszott, ujra ki a tetöre, végig néhány házon, le a fán, végre szerencsésen földet ért. Az ékszereket elásta egy telepen, s ha kifogyott a pénze, csak kizónázott Kispestre, ahol az elrejtett kincsből egy aranyóra, egy brilliánsgyürü megint egy hétre való pénzzel látta el. De ha az embernek nincs szerencséje ! S … Lajosnak is a Magdolna-utcában pont egy ismerős detektivbe kellett belebotlania, aki a viszontlátás örömei után nagyon kezdett érdeklődni a betörő hogyléte után. Mit csinált, merre járt, amióta utoljára volt szerencséje hozzá? Sőt konfidens módon belenyulkált a zsebébe is, honnan mindjárt két aranyóra került elő.
- Nem Kispestről valók ezek az órák? – kiváncsiskodott a detektiv. A betörő látta, hogy bajban van. És mivelhogy ő nem hazug ember, később mégis csak rámondta az igent. |