|
Új század hajnalán
Hó borítja a vetéseket, boglyákat, kazlakat, fehérek a tanyai épületek fedelei, és mintha ezüsttel volnának borítva a fák gallyai. Csupa fehérbe van öltözve minden. A mint felkelvén kitekintek a végnélküli pusztára, csak éppen a kéményből kitóduló füst feketéllik, meg a szállongó varjak serege, a mely nagy károgással repked az ólak tájékán. Tegnap is így volt, midőn a tizenkilencedik századot számítottuk, és szintúgy csodálkozik rajta az ember, hogy íme, bekövetkezett a huszadik század s nem hozott semmi változást. Hanem az ember lelke azért mégis mélyen megilletődik. Én Istenem, hát elmúlt, elenyészett az a század, melyben születtem, s amelyben oly sok örömnek, bánatnak, aggodalomnak voltam részese. S egy újba léptem, a mely ki tudja, mit hoz rám s melynek végét már meg sem érem. Hej, mire az új századnak vége lesz, vajjon mi lesz már ennek a kis barátságos tanyának a helyén, a hol eddig örültem-busultam; vajjon hova lesznek akkorára ezek a szép gyümölcsfák, a melyekre most telepedett le egy falka zöld cinke s vajjon micsoda változások mehetnek végbe itt az egész határon és ott, a hol most a kútágas áll, nem meredezkedik-e már akkor valami órmótlan gyárkémény, s a szép rónaságon nem villamos vasutak vágtatnak-e végig s nem azok fütyülése ébreszti-e fel a gazdát a huszonegyedik század hajnalán? Hiszen oly gyorsan változik minden! Mennyi nagy változás esett csak a mi időnkben is! Hát még ezután, mikor úgy siet, úgy rohan minden, mennyi minden eshetik... Visszalépek a küszöbről s bemegyek barátságos, meleg kis szobámba, - még most az enyém az, -leülök régi, megszokott fotelembe és elkezdek elmélkedni. Nem a jövőről pedig, hanem az elmúltakról. Hiszen olyan jól esik az az embernek. Elgondolkodom magamban, mily sok változás történt az elmúlt században. Egy részét már magam átéltem, más részét meg az öregektől hallottam, írásokban olvastam. Itt, ahol ez a kis tanya fekszik, még a század elején végtelen legelő volt, épületnek nyoma sem mutatkozott, télen nyáron minden puszta, néptelen, csak a gulyák, nyájak jártak tavasztól őszig, meg futó lovas betyárok száguldoztak rajta. S most már egymást éri a sok tanya, jó utak ágaznak el mindenfelé s az a hold föld, a miért akkortájban 30 40 forintot is adtak volna, most 200 300 Ft.
De elcsodálkoztak volna akkor azon a táblákon is, melyekben luczerna és répa terem. Mert akkor ezeknek nálunk hírük sem volt, pedig ma már el sem lehetnénk náluk nélkül. Azonban azokat a szerszámokat sem hagyták volna egy tekintetre, melyek amott, a szín alatt várják a tavaszt. A vasekék, vetőgép, fogas, henger, szénagyűjtő és sok más egyéb valóságos csoda számba menne. S hátha még látták volna, hogy mi verte ki azokból a kazal szalmákból a nyáron a szemet! A cséplőgép, amely tüzet eszik, vizet iszik, s készen önti a szemeket a zsákba. Nem kell hozzá sem nyomtató ló, sem szél, hogy megtisztuljon. Vajjon ki hitte volna ezt még el akkor? De hát még azt, hogy ezt az így nyert gabonát olyan kocsikon szállítják ki tudja melyik távoli országba, amelyet nem ló húz, hanem gőz hajt s pár óra alatt eljut oda, a hova hajdanában napokig sem értek el. Akkortájban még a trágyát is kitaposták tüzelőnek, de a földre ritkán hordták. Nem igen kellett még akkor, most meg már mindenféle műtrűgyákat hozatnak messze földről drága pénzért. Még az udvaron kapirgáló tyúkokon is megakadna a múlt század eleji gazdasszony szeme, ha látná azokat a csodálatos nagyságú tyúkokat, kacsákat, a melyek a régi apró fajtákat nagyrészt felváltották, sőt, a régi jó méhész is elbámulna, látván a különös, négyszegletű deszkakaptárakat, a melyekből a lépeket tetszés szerint úgy vehetjük ki, mint szekrényből a tányért vagy egyebet.
A sok új változáson kívül, melyek a gazda javára szolgálnak, lett változás még a bajokban is. Eltűnt a szörnyű veszedelem: a keleti marhavész, hanem jött helyette a sertésorbáncz, sertésvész, baromfikolera, fillokszera és más egyéb, melyeknek a régi jó gazdák még csak hírét sem hallották.
Csak egy nem változott és nem fog változni a jövő században sem. Az, hogy a gazdáknak mindig bajjal, aggodalommal kell szép hivatásában küzdeni. Ezt már a dolog természete hozza magával. S ezzel bevégezem soraimat, kívánom, hogy adjon az Isten gazda társaimnak boldog új esztendőt és sok szerencsét, áldást munkálkodásukban ebben az évszázadban, a huszadikban, melybe most beléptünk. |