" />
Dtum
Login with Facebookk
Páholy
2009|08|30

Miért nem szeretnék Böhm Arankáról írni?

Szerző: Kozár Tamás

Nem szeretnék Böhm Arankáról írni, mert félek.
Félek a Nőszövetségtől, a Kékharisnya Stoppolók Szabad és Független Szakszervezetétől, a Keresztyén Anyák Egyesületétől, az Izrael Leányai a Békéért Népi Mozgalomtól és minden más érzékenységtől, melyet akaratlanul is sérthetnék.
A 20-as évek bulvár sajtója és a kortárs bulvár is kisegítette már Böhm Arankát minden egyes ruhadarabjából. Nem állítanám, hogy ez egy pillanatig is Böhm Aranka szándéka, sőt, törekvése ellenére történt.
Ami tőle tellett, megtett mindent a hírnévért és a biztos egzisztenciáért, ezért vette férjül szegény Karinthyt, e szerint válogatta meg szeretőit is. Valahogy fel kellett jutni a Parnasszusra, még akkor is, ha ez „csak” a Bulvár Parnasszusa volt.
Onnan is szép a kilátás!
A korabeli bulvár intimpistáskodó volt, a kortárs bulvár szereti magát az „emlékezők” köpönyege alá rejteni, máskor pszichológiai elemzőként aposztrofálni, vagy termékét irodalmi korrajzként árulni.
Ilyen a természete, attól még a bulvár: bulvár, miként a voyeur: kukkoló. (lásd kapcsolódó cikk: Azt mondták róla)
*
Nem szeretnék Böhm Arankáról írni.
Megírták már sokan: szép nő volt és erotikus sugárzása extravaganciával járt.
Királynői allűrjei, hatalomvágya és kényszeres hódító hajlama uralták az egyéniségét.
A rafinéria teljes fegyverzetével rendelkezett, mi több, okos volt.
És nem utolsó sorban meg kell említenem állandó „fellépéseinek” házát, a Hadik kávéház Karinthy páholyát. Tökéletes a színpadkép. A hatás ismert.
*
Nem szeretnék írni Böhm Arankáról, mert elragadtatásomban azt mondanám, hogy egy elkényeztetett hisztérika volt.
Az öngyilkossági ügy, ügyek, - valójában öngyilkossági kísérletek -, magyarázhatóak a hisztérikus alkat hisztérikus működésével.
Miként az abszurdban is csak a kiinduló alaphelyzet abszurd és az összes többi a rendszeren belül törvényszerű és logikus, úgy az öngyilkos számára is az öngyilkosság az egyetlen választható megoldás, függetlenül attól, hogy a külső szemlélő, a közönség mit gondol erről.
A két öngyilkossági kísérlet között különbséget kell tennünk.
Az elsőt (1927) akkor követi el Böhm Aranka, miután Karinthy egy úrilány ágyában keres szerelmet, vagy menedéket. Nem gondolom, hogy a megcsalt, szerelmes asszony mozdulata az, mely a nagydózisú (?) luminál után nyúlt.
A természetes hiúság, az egzisztenciális biztonság elvesztésének lehetősége és a számítás milyen arányban voltak jelen Böhm Aranka gondolataiban, mikor az elhatározását véghezvitte? Nem tudhatom.
Annyi bizonyos, hogy Böhm Aranka időben került a Fasor-szanatóriumba, Karinthy hanyatt homlok rohant a betegágyhoz, amit kibékülés követett. Folytatódhatott a megszokott rend, illetve rendetlenség.
Déry és Böhm Aranka 1928-ban ismerkednek meg. Déry állítása szerint kapcsolatuk -változó intenzitással és hőfokon- öt évig tart. (?)
„Nem szerelmi vágyában volt telhetetlen.” „Érthetetlen bizonytalanságában folyamatosan bizonyítania kellett.” „Házasságát ingatagnak, önmagát kiszolgáltatottnak érezve, - okkal, ok nélkül -, szerelmünk első korszaka is már ezzel a rejtett motívummal nyitott: Arankának az öregedéstől való kóros félelmével. Női becséért tartották el – házasságban -, ha amaz devalválódik, ez meg felbomlik, mihez kezd?” (D.T.)
Lehet, hogy az „én” jelenének ezen pillanatából tekintve múltjára érthetjük meg azt?
Ez lehetett az oka annak is, hogy Aranka habzsolta az ételt és az életet a kezdetekkor? Talán az öregedéstől és az egzisztenciális biztonság elvesztésétől való félelem volt az ok, amiért az egyetem elvégzése után tíz évvel letette utolsó szigorlatát? (Pszichiátriából doktorált.) Lehet, hogy tudta, finom ösztönével megérezte, hogy nincs sok ideje?
A megállapított diagnózis: kényszerképzetes neurózis.
A második öngyilkossági kísérlete (1934) előtt Dérynek írt levelei segélykiáltások, kérők és követelők egyszerre. A hajdan volt rafinériának nyomát sem látjuk, s ha mégis, az csak a rutin szintjén van jelen. A személyiség a szétesés határán próbál bizonyítani önmagának és egyre gyérülő közönségének. Fiatal szeretője elhagyja és erre nincsen más válasza, mint, hogy kiugrik a siófoki Vitéz panzió emeleti ablakából. Medencecsont-törés, májrepedés, epe és vese-sérülés a következmény.
Karinthyt újra az asszony betegágya mellett találjuk, azután őt is a Vitéz panzióban, ahol a halálos agyvérzés éri. (1938)
Böhm Aranka egyik félelme beigazolódni látszik, Karinthy halálával eltűnik a védőháló a kötéltáncos alól.
*
Elérkezik a 1944-es esztendő.
Márciusban a németek megszállják az országot és tíz nappal később a zsidókat a sárga csillag viselésére kötelezik.
Böhm Aranka egy dunántúli elmegyógyintézetben vállal állást, remélve, hogy vidéken könnyebben átvészeli a háborút, mint a fővárosban, ahol ismertsége miatt nem lehetett biztonságban. Nem nyújtott menedéket az intézet sem.
Kérvényt ír Jaross Andor belügyminiszternek, de a kedvező válasz túl későn érkezik.
Böhm Arankát az elsők között hurcolják el a németek.
Számtalan legenda veszi körül Karinthy feleségének a lényét, melyek hitelességéért nem vállalhatok felelősséget én sem. Déry az Ódivatú szerelem c. írását így zárja:
„Auschwitzban, egy megmenekült tanú elbeszélése szerint, a kivagonírozásnál azt kiáltozta volna, hogy a legnagyobb magyar író özvegye vagyok, engedjenek szabadon.”
Ha a történet hiteles, akkor ez volt Böhm Aranka utolsó, dacos segélykiáltása.
„néma négerek sakkoznak régen elcsendült szavaidért.”

Megosztás:

Jelenleg 1 hozzászólás van a cikkhez.
Hozzászólás írásához kérem jelentkezzen be! Amennyiben még nem felhasználónk, regisztráljon az oldalunkon!
Avatar
Kisváros
Szellemes a kezdés, megható a befejezés. Méltó keretbe foglalja ennek az ellentmondásos személyiségnek a történetét. Azt hiszem  Böhm Arankáról máshogy nem is lehetett volna írni, mint így: távolságtartással, mégis szeretettel.                              Kisváros


Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal találkozhattak az Interneten! Sok idő telet el azóta és portálunk továbbra is töretlenül szolgálja Olvasóink ismeretbővítés&eacu...
DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős politikusok okozták.                                        (Juhász Gyula)   Két nagyapám volt. Mint általában mindenkinek. Ma már egy sincsen, s emlékük is egyre halványabb. Ágyban, párnák...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent. Hogy is ne lettem volna, amikor egész környezetünk, iskolától az otthonig tele volt tapétázva a...
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó és igazságtalanul általánosító, mint minden summás ítélkezés, ami figyelmen kívül hagyja a valóság árnyait-fényeit, kétségtelenül tartalmaz a maga...
Fórum
Nády Árpád
2018-03-26 21:46:50
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:26:07
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:56
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-02-04 09:25:33
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:31:06
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:26:10
()
huszadikszazad.hu (robot)
2018-01-28 12:23:23
huszadikszazad.hu (robot)
2017-07-18 14:17:09
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98