Kasikám, Kasikám, attól tartok, hogy maga bolonddá akarna tartani, megint. Mert mi is ez az ártatlan rácsodálkozás a Stuttgartban megtartott Csavargók Világkongresszusára?
„Hová jutott a világ”? – kérdezi, látva, hogy ez a „furcsa gyülekezet” propaganda újságokkal előkészített, diplomaták, vagy tudósok kongresszusai mintájára szervezték meg találkozójukat, nem kisebb célt tűzve maguk elé, minthogy az egész világ csavargóinak helyzetét jobbá tegyék. Nagyságában ennél kevesebbel maga sem érte be soha. Legalább nekem ismerje el, hogy a kérdés felvetése nem a maga gondolata szerint való, de rokoni kötelékekkel kapcsolódik ehhez az  öntörvényű társasághoz, mely rokonságot nem csak hogy tényszerűen vállalja, de a magától megszokott büszke öntudattal teszi ezt. Célja van ezzel az álnaivsággal, s ha jól ismerem, most sem lehetett ez öncél.
A csavargók a szabadság kolduló szerzetesei, mások lázadók, nem forradalmárok, a csavargók reménytelen idealisták, vagy hontalan szökevények. Létformájuk által lenézettekké és kitaszítottá váltak azon többség szemében, melytől alig számíthatnak megértésre.
A többség a maga normáihoz mér mindent és mindenkit és többségük biztos tudatában gőgösen meg és elítélik a „keveset”. A kevesen lévők, a „deviánsak”, e csavargó népség, a szabadság által kiválasztottként becsülik magukat, és mivel nincsen semmijük ezen kívül, ennek megfelelően elszántak és szintén gőgösek. A társadalmi kirakós játékban nem illenek sehová sem, de makacsmód kívánják, hogy fogadják el őket annak, amik valójában, csavargónak.
Most, ezzel a világkongresszussal polgárjogot kívánnak szerezni, törvényt a normák szerinti törvénytelenségnek. Nem elégszenek meg azzal, hogy a társadalmon kívül helyezték magukat, de bizonyítani akarják létjogosultságukat azok előtt, akikkel nem tudtak, nem tudnak azonosulni, föl akarják mutatni, és meg akarják őrizni különbözőségüket. Önellentmondás? Alig hinném.
„Mint gyermek, aki bosszút esküdött/ és felgyújtotta az apai házat/s most idegenség lepi, mint a köd,/ s csak annak mellén, aki ellen lázadt,/tudná magát kisírni, elfödött/ arcát mutatni szabad mosolyának,/ (JA)
Ezért nincs helye az ártatlan rácsodálkozásra a Csavargók világkongresszusát látva.
A fenti képlet nem ismerős valahonnan? Valamennyire, egy más szinten ez történt az avantgárd bölcsőjénél is. Maguk megtagadták az akadémikus művészeti irányzatok mindegyikét, új utakon indultak el, de már születésük pillanatában követelték a polgárjogot, az elfogadtatást.Gondoljon csak az Izmusok Történetére –
„Az élet minden területén a lázadások és forradalmak korszakát éljük, a művészet területén is. S mindjárt figyelmeztetnünk kell az olvasót, hogy az izmusok egy része inkább a lázadás, mintsem a forradalom jegyeit viseli magán. Legtöbbjük szülője nem a jövő építésének elképzelése, mint inkább a múlt nyomasztó öröksége és a jelen idők paroxizmusig hevült lázállapota volt”.
Ráismer-e a mondataira, Kassák? Szerencséje volt, mert csavargóból lett alkotó és nem fordítva, különben is valami hihetetlen fémvegyület a magáé, kitartó, makacs ötvözet. Remélem, még tréfából sem hozakodik elő valami vulgár - darwinista közhellyel! Csavargásai során hány és hány nagyszerű tehetséggel találkozott, akik elkallódtak és végül valami buta árok lett a sírgödrük?
De térjünk vissza a klasszikus értelemben használt csavargó kategóriánkhoz. Azt mondja, hogy ezzel a Csavargók Világkongresszusával lezárult egy fejezet. Ha ez így is van, akkor ezzel a Csavargók Világkongresszusával kezdődik egy másik fejezet. Nem féltem a csavargókat a jövőtől, a gépmadaraktól, vagy a tenger alatt úszó szigetnyi hajóktól.
A hagyományos értelemben vett csavargók, lehet, eltűnnek majd az országutak porfelhőiben, talán az országutak pora is eltűnik egyszer. Egy-két emberöltő elteltével újra megjelennek, mindig más és más alakban. Hol egy háború után lepik el az utakat gyerekcsapatok „Valahol Európában”, hol Amerika hegy-völgyeit népesítik be virág-szerető loboncos népek. A diákok is megvetéssel lázadnak majd talán szüleik gondolkodása és életvezetése ellen, forradalmárnak nevezik magukat, hogy aztán egzisztenciát teremtve sürgősen lemásolják és konzerválják mindazt, ami ellen barikádokat emeltek. Ők lesznek George Gog úr utódai.
A városi clochardok is a csavargók családfájába tartoznak, de az ő helyzetük vizsgálata most messzire vinne jelen írásom tárgyától.
Csavargók mindig lesznek, mert a szabadság utáni vágy soha meg nem szűnik, míg emberforma népek lakják a földet, miként az űzöttség érzete és tudata éppen úgy örökké való, mint a lázadás kényszere is.
Bizony testvérem, ilyen az élet.