Rejtő (Reich) Jenő született 1905. március 29-én és meghalt… nem, ez így nem fog menni!
Mindenkitől elnézést kérek, akiknek csalódást okozok - ismét. Nem lesz életrajz, sőt, térképet sem szkennelek stratégiai zászlócskákkal a csavargások állomásainak megjelölésére, összeszurkálva a megsárgult dokumentumokat. Teljességgel kimarad a „méltatás”, a „korrajz”, az „írói eszköztár” és még egy árva „helye irodalmunkban” sem lesz. „Sajnos a tisztességes oldalon kell harcolnom, ami ritkán jövedelmező”. Természetesen nem vállalhatok felelősséget a fenti elhatározásomért sem, mert mire is lennének jók az elhatározások és fogadalmak, ha nem arra, hogy megszegjük azokat.
„- Tuskó! – kiáltottam örömmel. Téged az ég küldött. Nincs lakásom, és mindössze tíz frankot kaptam a kapitány viharkabátjáért. – Nem tesz semmit, fel a fejjel! - mondta, mert mindig bizakodott, hangosan és szélesen. - Elisszuk a tíz frankodat, azután majd csak lesz valahogy.”
Így kezdődik általában, azután mégis másként fordulnak a dolgok, bár a tíz frank sorsában egy pillanatig sem voltam bizonytalan, miképpen Tuskó Hopkinsért is tűzbe tenném a kezem. A bajok nem itt kezdődtek. Ha nem lett volna az abrosz és a fejlövés – mindkettő Tuskón - Török Szultán jelleme sem gondolkodtatja el hőseinket, de így az egészben volt valami eredendően simlis. Csülök tett is egy-két felelőtlen fogadalmat, Senki Alfonz azonban leintette: nem érdemes a fent nevezett műveletlen fajankó miatt verekedésbe, vagy gyilkosság gyanújába keveredni. A grófnő csókja könnyű volt, mint egy nyáresti koktél, csak a levegő volt nehéz és fullasztó. A sirokkó a sivatag felöl érkezett, és a magával hozott vöröses-barnás homokszemcsék betelepedtek a bőr pórusaiba, a szemekbe, a fülekbe és az agylebenyek redői közé. Ez már később történt. Később? Nem tudom. Az idő, vagy a történések keveredtek össze? Talán csak én igazodom el nehezen a múlt idejű jelen és a jövő idejű múlt szabályainak útvesztőiben.
Ha a világ, melyben élünk, abszurd, akkor az író, - akinek regényeiben az abszurd és a groteszk stíluselemek megjelennek – realista író, ugyanis olyannak mutatja a világot, mint amilyen. Rejtő Jenő látásmódja és humora alapvetően, születetten volt abszurd és groteszk - így korával való találkozását még szerencsésnek is mondhatnánk, ha nem lett volna végkifejletében tragikus. Korának népszerű kaland és légiós regényeit olvasva gondolhatott arra, hogy ilyet ő is tud írni. Karinthy erősíthette ebben, talán tőle származhatott az ötlet is. Nem tudom. Annyi bizonyos, hogy jobbat írt az előzményeknél – igaza van Hegedűs Géza tanár úrnak, de nem gondolom, hogy eredendően azok paródiájának szánta volna írásait. Ösztönös író volt, s ha olvashatná a számtalan „tudós” elemzést, a disszertációk sokaságát, a méltatásokat műveiről és „munkásságáról”, biztosan azokról is írna egy P. Howard-os groteszket - „Gondolta a fene” címmel - utalva Arany János szállóigévé vált megjegyzésére. („Szar az élet, tök a tromf”- hinnék, hogy ezt is Arany János mondta és nem Rejtő Jenő?). Gondolta a fene, de ezeknek az „okos” írásoknak ettől még lehet rész-igazságuk, ha kerülik az olyan szóösszetételeket, mint a „tudatos alkotói attitűd”, az ”írói munkamódszer”, az „utókornak szánt üzenet”, és egyéb butaságokat, megelégedve azzal, amit pontatlanul Rejtő Jenő zseniális reflexeinek neveznék. Róza asszony egyszerűen rázárta az ajtót Jókaira, ha az író „múzsája” szabadnapot merészelt kérni, Rejtő írói termékenységének hátterében kártyaszenvedélye állt. Az 1936-os és az 1939-es évek között tizenhárom regényét adták ki. Jelen pillanatban nem is írnék többet a „költői elhivatottságról” és a „belső késztetésről”. A fenti két példával talán sikerült bemutatnom, hogy mi is az „íráskényszer”. A dolgok magyarázata sokszor ilyen egyszerű, bár tudom, hogy az esszéíróknak is keresniük kell - tétre-befutóra. De maradjunk még a kártyaasztalnál.
Böhm Arankáról szóló írásomban említettem, hogy Karinthy a Vitéz panzióban kapott halálos szívrohamot 1938-ban. Elhallgattam akkor, hogy előző este Rejtő Jenővel kártyázott, ugyanott. Nem tudom, hogy ki nyert abban a kártyacsatában, de tudom, hogy a háborúból Karinthy így épségben kimaradt azzal az illuzórikus elképzelésével, amit az emberi fajról képzelt. Igen, úgy hiszem, hogy Karinthy minden emberismerete és iróniája ellenére sem gondolt annak a töredékére, ami végül beteljesedett a II. világháborúban és annak árnyékában. Abszurd. Mi is lehetne abszurdabb a háborúnál, a kerékpáros hadoszlopnál, a nyári felszereléssel induló munkatáborosoknál, mínusz 40 fokban.
”A szerencse forgandó, de nem akkor, ha Tuskó Hopkins keveri a kártyát”. Tuskó ekkor már messze járt, éppen egy Patomkin Köztársaság államelnökének választotta meg őt egy hat és fél főből álló formáció, és Rejtő Jenő egyre rosszabb lapokat kapott az osztóktól. Az 1939-es évtől kezdődően egészségi állapota megromlott, fizikailag és idegileg sem bírta a terhelést. Müller úrral, a Nova kiadó igazgató tulajdonosával is megszakította az addig mindkettejük számára jövedelmező munkakapcsolatot. Egyre gyakoribbak és szélsőségesebbek lettek hangulat változásai. Ekkor már egy idegszanatóriumban kezelték. Ott is lakott, ott volt a szobája, bár napközben szabadon kijárhatott, nem volt köz, vagy önveszélyes. Önveszélyes? Talán egész életében az volt. Mániás depresszió – Juhász Gyula, Kassák Lajos, Karinthy Frigyes, Füst Milán és még gondoljuk hozzájuk Rejtő Jenőt. Nem megvetendő társaság egy tizennégy lapos römi partihoz, némi rummal.
Egy nyilas folyóirat 1942 októberében - profiljához méltóan hívta fel a figyelmet Rejtőre, aki novemberben már meg is kapta a munkaszolgálatos behívóparancsot. És Rejtő búcsúzik az „Utolsó szó jogán”. És ez is abszurd. Nevetségessé teszi a hamis tárgyilagosságot, helyet adva valami időn kívüli tárgyilagosságnak. A búcsúbeszédben, az utolsó szó jogán szól az elítélt, aki felett még vádbeszéd sem hangzik el. Nincs vád, csak ítélet van. Kafkai. Az elítélt fölmenteti az esküdtszéket. Nem védekezik, nem vádaskodik, felmenti a felmenthetetlent, megbocsátja a megbocsáthatatlant a gyilkosoknak - valami keresztyénségen túli keresztyénség, valami nem is evilági humánum nevében. Mert emberi, ha emberi, mikor az erősebb legyőzi a gyengébbet, érdekei parancsát követve, de hamis szavakkal ne szennyezze tovább a bűnét. Rejtőnek nem is maradt több ideje e végrendeletnél.