1900-ban számos érdekes dolog történt a természettudomány és a technika területén.
Először is az emberek kezdtek átlátni egymáson. Ezt annak köszönhették, hogy Röntgen 1895-ös felfedezése nyomán sorra készültek a röntgenmasinák, Magyarországon az első ilyen tudós-felvételt Eötvös Loránd kezéről adta közre a Természettudományi Közlöny. Ez a fajta sugárzási témakör egy új tudományterület, a héjfizika vizsgálódásait erősítette fel. 1897-ben ismerte fel az elektron tulajdonságait J. J. Thomson, majd mivel az abszolút fekete test sugárzási intenzitásával kapcsolatos mérések és a Wien-féle sugárzási törvény ellentmondáshoz vezetett, s ezt Max Planck német fizikus úgy próbálta feloldani, hogy feltételezte: az elektromágneses tér energiája diszkrét energiaadagok összegeként áll elő. Kvantumhipotézise a XX. század fizikájának megalapozó eleme lett. Mindez 1900. október 19-én történt, amikor is erről a témakörről egy előadást tartott a berlini fizikai társaságban, s vele egyidőben Amszterdamban Pieter Zeeman holland fizikus előadást tartott az atomoknál kisebb részecskékről.
Szóval 1900-ban már sok mindent tudtak az atom héjáról: kijött onnan egy sugárzás, ami különleges dolgokat produkált, meg lett elektronunk is, de a Röntgen-féle felfedezés után néhány hónappal egy másfajta sugárzást is felfedeztek, ez a radioaktív sugárzás volt, amelyről később kiderült, hogy nem az atom héjából, hanem az atom magjából származik. Magát az atommagot még nem ismerték, mert azt csak úgy 1911 táján próbálta bizonygatni Rutherford, azt viszont már ugyancsak tőle tudták, hogy abban a sugárzásban, amelynek egyik felismerője Madame Curie volt, bizonyos alfa- és béta-sugarak voltak elválaszthatók, 1900-ban pedig Paul Villard ezt megtoldotta azzal, hogy van ott egy harmadik is, a gamma-sugárzás. Amivel volt némi gond, mert a másik kettővel ellentétben ez a fajta sugárzás sem elektromos, sem mágneses mezővel nem volt eltéríthető.
Szóval ezekkel az atomi felismerésekkel indult az atomkor százada, s bizony a korai kísérletezők sem a röntgensugárzás ártalmait, sem a radioaktív sugárzás ártalmait nem ismerték. Többen így lettek a kutatás áldozatai. Úgy hírlik, hogy Madame Curie grafitceruzával írt naplója mai napig sugárzik, ami az atomreaktoroknál használható berendezések segítségével könnyedén ki is mérhető.
Ha egy kicsit elrugaszkodunk ezektől a földi (vagy az uránérc esetében: föld alatti) dolgoktól, akkor csodálattal tapasztalhatjuk, hogy az aviatika nagy éve volt az 1900-as. A Wright-testvérek ekkor kezdték meg siklórepülési kísérleteiket, ebben az évben kezdett el foglalkozni az aviatikával Blériot (kilenc évre rá repülte át a La Manche csatornát), s ebben az évben emelkedett először levegőbe a Zeppelin-féle léghajó. Szakíróink is gyorsan felfigyeltek minderre, mert abban az évben, tehát 1900-ban Kuppis József már könyvet írt „A repülés” főcímmel, amelynek alcíme ez volt: „A kérdés elméleti fejtegetése, a tett kísérletek megvitatása és egy olyan repülőgép vázlatos ismertetése, mely a levegőbe föl tud emelkedni”, a kötet Komáromban jelent meg, másfélszáz oldalon.
Idehaza rögtön meg is kérdőjelezték Zeppelin találmányának eredetiségét, néhányan ugyanis feltételezték, hogy a korábban a Berg nevű gyárost foglalkoztató Schwarz Dávid merev rendszerű léghajójának az ötletét ugyanez a Berg nyilván hasznosítani tudta akkor, amikor Zeppelin számára kezdett el léghajókat gyártani. Ez nem bűn, örüljünk annak, hogy Berg legalább tudta, hogy hogyan kell kijavítani a Schwarz-féle léghajók hibáit, amelyekkel az volt a gond, hogy nem szívesen maradtak a levegőben. Volt tehát valamilyen konstrukciós hibájuk, lehet, hogy nem túl nagy, de azt Berg és Zeppelin közösen korrigálta, s természetesen más alakúak is lettek a Zeppelin-féle szerkezetek. Fő előnyük azonban az volt, hogy az utazásra szánt időt többnyire a levegőben töltötték. (Filatelisták ekkor kezdték el gyűjteni azokat a légiposta-bélyegeket és küldeményeket, amelyeket léghajón szállítottak, s ez máig egy kellemes gyűjtési ág.)
1851-től kezdve rendeztek Európában világkiállításokat, a legnagyobbat talán 1900-ban Párizsban, amely sikeres lett, mert vagy 40 millióan látogatták meg. A magyarok önálló pavilonnal vettek részt a kiállításon, s már önálló államként mutatkoztak be. Történelmi palotát építettek erre az alkalomra. Itt mutatták be – történeti megemlékezésként – a Bánki–Csonka-féle 1893-as porlasztót, s a Jedlik-féle 1861-es dinamót is, amelyek ipari hasznosítására nemigen került sor. Díjat kapott viszont az Európában jól ismert Láng gépgyár 1200 lóerős gőzgépe, a MÁV gépgyár gyorsvonati gőzmozdonya, a Déri–Bláthy–Zipernowsky-féle váltakozó áramú motor, továbbá a Bánki-féle benzinmotor. Díjat kaptak a magyar elektromos berendezések, a Bodola Lajos tervezte és Süss Nándor kivitelezett szintezőműszer, valamint Eötvös torziós ingája, továbbá a Schlick-féle Vasöntöde és Gépgyár, a Vulkán gépgyár, az Accumulator Rt., a Kölber kocsigyár, a Földalatti Villamosvasút Rt., a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., a Hernádvölgyi Magyar Vasipar Rt., a Budapesti Szivattyú- és Gépgyár Rt., a Budapesti Vaspálya Társaság, a Virág–Pollák gyorstávíró, a Pozsonyi Kábelgyár Rt. és a győri Magyar Vagon és Gépgyár Rt. Díjat kapott Pekár Imre, továbbá a kisbéri, bábolnai, mezőhegyesi, fogarasi mének és a magyar erdészeti kiállítók. Nagydíjat kapott Jungfer Gyula műlakatos 7,5 tonnás díszes kapujáért, amelyet a Budavári Palota számára készített. Díjat kaptak a Zsolnay-féle eozinmázas termékek is. Budapest elnyerte a Nemzetek Nagydíját.
És ami nagyon fontos: a felsorolt gyárak és termékeik még jó ideig ott maradtak az élvonalban. A Ganz-gyár Európa vezető elektrotechnikai üzeme lett, gondoljunk csak a Róma melletti Tivoli erőművére, amelyet ők építettek meg, s amely alapjául szolgált ahhoz, hogy Róma villanyvilágítása hosszú évekre biztonságos legyen. Kandó Kálmánt ugyancsak az olaszok hívták meg, mégpedig egy olyan mozdonygyárban töltötte be az alelnöki posztot, amely a róla elnevezett mozdonyokat gyártotta, s így a villamosvontatásban és személyszállításban Itália Európa élvonalába került. A váltakozóáramú transzformátorokat (azaz a zárt vasmagú transzformátorok párhuzamos kapcsolásán alapuló villamos erőátviteli és elosztórendszer) 1895-ben próbálták ki Budapesten, s hamarosan azok is komoly exportcikké lettek.
Az Eötvös-inga világhódító útja ekkor kezdődött. A Virág–Pollák gyorstávíró viszont oly gyors volt, hogy bevezetésére akkor nem került sor. Pekár Imre módszere, a pekározás a világ számos malmában bevezetésre került, s úgy tűnik, hogy a módszer különböző nyelvű szakkifejezései mindegyikében megmaradt Pekár neve, ami önmagában is világsiker. Nem is beszélve a Zsolnay-féle fémfényű eozinmázas termékekről, amelyeket máig csodálattal nézünk, s tudjuk, hogy e módszer kémiai alapjainak kidolgozásában a műegyetemi professzor Wartha Vince is részt vett (az ő felesége volt az első diplomás magyar orvosnő, Hugonnay Vilma).
Ebben az évben állították elő a műselymet, elkészült a Parsons-féle gőzturbina, Edison megpróbálta kombinálni a kinematográfot és a gramofont, ebben az évben szerelnek először kormányrúd helyett kormánykereket a gépkocsikba.
1900-ban indult útjára a genetika tudománya, de Vries ekkor tett közzé mutáció-elméletét, ami lényegében a mendelizmus újrafelfedezése volt. Az ősfejlődéstan egyik nagy vitájára is 1900-ban került sor, a német anatómus, Gustav Schwalbe ekkor tisztázta a Neandervölgyi ősembernek a helyét az emberré válás sorában, erről írt munkája a következő évben jelent meg nyomtatásban. Ebben az évben határozta meg a fehérjék és a nukleinsavak természetét Emil Fischer német vegyész. Így ezt az évet tekintik a molekuláris biológia kezdetének is.
Nagy ünnepe ez a tudománynak, hiszen 1900-ban nyílt meg Párizsban a Pasteur-kórház, s mondhatni, hogy ezzel a mikrobiológia kutatása újabb komoly alapra helyeztetett. A feltételes reflexek kutatásában is új utak nyílnak, gondoljunk csak Pavlov ez idő tájt végzett kísérleteire. Landsteiner ekkor kutatja a vércsoportokat, s a következő évben jelenik meg dolgozata az A, B, AB és 0-s vércsoport megkülönböztetéséről. Ebben az évben végzi híres maláriakutatásait Robert Koch Holland-Indiában és Új-Guineában.
Minden modern tudomány 1900-ban kezdődött, ekkor jelent meg Sigmund Freud nagyhatású könyve, az „Álomfejtés” is. Az etnológia tudományának szintén kulcsfontosságú éve volt ez, hiszen a skót James G. Frazer ekkor adta közre „Az aranyág” című alapművének első változatát (ez később magyar fordításban is megjelent).
Természetesen a földrajzi felfedezések tovább folytatódtak ebben az évben is: Sven Hedin ekkor járt Tibetben (műve ugyancsak olvasható magyarul), Stein Aurél eljutott Belső-Ázsiába, többen is eljutottak Grönlandra, az északi sarkvidékre és a déli sarkvidékre, sajnos nem mindnyájan tértek vissza szülőföldjükre.
Az Akadémiák Nemzetközi Szövetsége szintén 1900-ban alapíttatott, első nagygyűlésük Párizsban volt a következő évben, ezek a Magyar Tudományos Akadémiát a vegyész Than Károly és a nemzetközi hírű orientalista Goldziher Ignác képviselték. Hazatérve elmesélték, hogy a kongresszus résztvevőinek egy része csodálkozással hallgatta, amikor egymással valamilyen érthetetlen nyelven beszélgettek, s megállapították, hogy a monarchiában nagyon furcsa dialektusok is vannak, s hogy milyen gazdag nyelv a német.
És végül: 1900-ban volt az a híres matematikai kongresszus, amelyen Riemann ismertette azokat a megoldandó matematikai problémákat, amelyeket az akkoriakra hagyományoztak a korábbi századok. És bármilyen furcsa, a XX. század első felének matematikája szinte teljes egészében a Riemann által kiemelt problémák megoldására épült, s szerencsére ezek közül jónéhány meg is oldatott ebben a században.
Igaz, hogy nem akárkik működtek itt, gondoljunk csak Fejér Lipótra, aki 1900-ban éppen 20 esztendős volt, s a Fourier-sorok elméletéhez kapcsolódóan egy fontos cikke jelent meg a francia tudományos akadémia folyóiratában. El is nyerte a Becsületrend kitüntetést. Érdekes, hogy miért nem kérdezték meg tőle, hogy van-e hivatalos papírja arról hogy már ilyen, meg olyan, meg amolyan vizsgákat letett-e, ismeri-e az éppen forgalomban lévő filozófiai irányzatot, pártos elkötelezettségű-e, meg hasonlókat, mert úgy öt évtizedre rá nálunk már így kezdett működni a tudomány. Ők azonban csak a teljesítményre voltak kíváncsiak.
De mindez már a múlté. Véget ért a század, s megkezdődött a már pártatlan, felvilágosult gondolkodók időszaka. De erről írjanak majd 100 év múlva – ha még lesznek írástudók!
Dr. Gazda István