A Huszadik Század sajtófotók ezreit tette hozzáférhetővé az olvasók számára. Ezek a képek leginkább a történelem főbb eseményeihez, szereplőihez kötődnek, a privát szférát azonban természetes módon nem igen érintik. Nemrég azonban elindult egy portál, amely éppen ezt a rendkívül érdekesés a század történelmét tekintve nagyon is  informatív magánvilágot mutatja be.

Kellett néhány megszállott ember, akik lomtalanításkor a budapesti kukákban turkálva ötletszerűen kimenekítsék a halálra ítélt személyes fényképgyűjteményeket, családi irattárakat. A lelkes "kukázók" azóta 30-40 ezres gyűjteményt kapartak össze olyan amatőr felvételekből, melyek a privát szféra látószögéből és élménytárából láttatják ugyanazt a folyamatot, amit mi történelemnek nevezünk.

Csakhogy amíg a történelem hivatalos verziójához mostanig jobbára nyilvános, protokolláris eseményekről készült felvételek álltak rendelkezésünkre, a Fortepan-projekt megálmodói – Szepessy Ákos és Tamási Miklós – közel húsz évnyi minden rendszer nélküli gyűjtőmunka után, 2009-ben úgy döntöttek, hogy a hozzávetőleges időrendbe állított kollekciójukat közhasznúvá teszik.

A fortepan.hu honlapon közel ötezer fotóval állnak mindenki rendelkezésére és szolgálatára, ha azt akarjuk, hogy élményeinkhez, gondolatainkhoz, megállapításainkhoz az általunk élt valóság regisztereiből való dokumentáris-hangulati illusztrációt találjunk.

Manifesztumnak is felérő szándéknyilatkozatukban írják:

"A negatívokon jórészt semmilyen adat sincs. Így aztán ebben a gyűjteményben nem lehet keresni, nincsenek kulcsszavak, nevek, vagy helyszínek – talán lesznek egyszer, ha valaki kitalálja és begépeli őket. A Fortepannak eleje van és vége, mint egy regénynek. Az első képek a múlt század fordulójáról származnak, részben meghatározhatatlan évekből, az utolsók a rendszerváltás körüli hónapokból. Vagyis cca 90 év családi, amatőr lenyomatát láthatják itt, erősen válogatott formában. A válogatás során egyetlen szempontot használtunk: csak jó fotókat szeretnénk közölni. Így alakult ki ez a 4973 képből álló sorozat, a maga személyes hangú, érzelmes formájában. A fényképeket megpróbáltuk időrendbe rakni, mégis legyen valamilyen kapaszkodó, rendszerező elv. Többé-kevésbé sikerült is. "

A négyféle "bontásban" (szereplők, helyszínek, tárgyak, valamennyi) tanulmányozható képgyűjteményből valójában a teljes sorozat a legimponálóbb és a legizgalmasabb is. A regényre való fenti utalás pedig telitalálat, hiszen bár szinte nem ismerünk senkit a képekről ránk tekintő emberek, kortársak és elődök sokaságából, az amatőr felvételek információ gazdagsága, jelentésessége elég támpontot nyújt számunkra ahhoz, hogy mögéjük képzeljük az eltelt kilencven esztendő folyamszerű hömpölygését, sodrását.

Hogy miért Fortepan? A kezdeményezők erre is választ adnak. A váci Forte gyár, amely megközelítőleg majd egy századon át ontotta magából a fényérzékeny filmek és papirok, egyéb fotótermékek garmadáját, olyan legendája a magyarországi ipartörténetnek, amit nem lehet megkerülni. A 2007-ben véglegesen bezárt gyár, amely a rendszerváltozás utáni privatizálása után is megpróbált talpon maradni, az előretörő színes fotózás, illetve digitális rohammal dacolva, a huszadik század elején, a világhírű Kodak cég térnyerésének köszönhetően jött létre. Igaz, hogy az 1913-ban elkezdett gyáralapítás a világháború miatt gellert kapott, s hogy a kezdetben a Hűvösvölgybe tervezett helyszínt Vácra "költöztették", de 1921-ben a Kodak fantáziát látott a folytatásban és elrendelte az építkezés befejezését.

"1922. március 19-én indult meg a termelés – írja Peterdy Vince a Magyar Kémikusok Lapjában (1995/12). – A termelés megindításakor hétféle fotópapírt gyártottak, Bromide, Bromesko, Kodura, Velox, Röntgen, Dokument és Regiszter papír készült a gépeken." A Kodak erőltetett menetet diktált a beruházás megtérítésére, ezért a Forte a második világháborúig veszteségesen – bár termékei nagy keresletnek örvendtek a közép-keleteurópai régióban – működött. A háborúban hadiüzemmé változott, termelése megugrott. Csakhogy a háború végén a németek megpróbálták leszerelni és értékeit elhordani, ugyanakkor végzetes bombatalálat érte a telepet. A háború után a Kodak némi pénzért gyorsan megválik "szolgálólányától", amely a Magyar Általános Hitelbank tulajdonába kerül. Tőle államosítják 1948-ban, s ekkortól kezdődik a Forte igazi "sikertörténete" - de tulajdonképpen újjáépítése és felfejlesztése is. Igaz, hogy önálló kereskedelmi tevékenységet nem folytat, termékeit exportvállalatok értékesítik, de azok eljutottak a világ minden tájára. Legnagyobb export piacaik: Ausztria, Brazília, Bulgária, Ceylon, Csehszlovákia, Columbia, Egyiptom, Etiópia, Franciaország, Görögország, Ghana, Hollandia, India, Irak, Irán, Jugoszlávia, Kuba, Lengyelország, Libanon, Líbia, a Német Szövetségi Köztársaság, Olaszország, Svájc, Szíria, a Szovjetunió, Szudán és Törökország. Ugyanakkor úgy tartották számon, mint a KGST-piac egyik nagy beszállítóját.

A Forte márkát mifelénk mindenki ismerte. Igaz, hogy az Agfa/ORWO termékeknek nagyobb volt a híre, de a Forte mindig elérhető volt és minőségileg megbízható. Gyermek- és ifjúkorom egész amatőr fotós kísérletezése a Forte jegyében zajlott. Feltételezem, hogy a kezdeményezők is hasonlóképpen viszonyultak a váci üzemhez. Az is joggal elképzelhető, hogy az általuk begyűjtött anyag jó részének közvetlen köze van a Forte működéséhez, termékeihez, a magyar fotóanyaggyártás csöppet sem lebecsülendő történetéhez. Kegyeletileg indokoltnak és minimálisnak tarthatjuk azt az árat, amit a gyűjtők kérnek mindazoktól, akik munkájuk eredményét térítésmentesen felhasználhatják. Annyit kérnek csupán, hogy a képek mellett tüntessük fel a Fotó: Fortepan megjelölést. És ha tehetjük, ha éppen eldobni való vagy nélkülözhető negatívjaink, amatőrképünk, bármilyen fotográfiánk volna, ajándékozzuk meg vele a tovább duzzadó gyűjteményt.

A világot fekete-fehérben láttató Forte-szellem egy korszakot foglal magába. Azt, amit mi elnagyoltan huszadik századnak nevezünk. Arra gondoltam, a honlap készítőivel egyetértésben, hogy az itt mellékelt 111, zömmel fekete-fehér fotóval megpróbálom elmesélni, miként menteném át a magam számára, évekre bontva, mindazt, ami az általuk leírt időívet meghatározza: felfedezésektől családi békén, kardcsörtetésen, éhezésen, a magánélet apró örömein át a kudarcos szocialista kísérletből, annak légköréből és béklyói levetkőzéséből tagadhatatlanul megmarad.

Ha a fortepan.hu gyűjteménye regény, ahogy azt megálmodóik tartják, akkor e 111, belőle merített fotó csak egy szinopszis-vázlat. Válogatott kockák az emlékezet soha el nem készülő filmjéből.

Cseke Gábor

Csíkszereda, 2010. október 13.