Dtum
Login with Facebookk
1910 | Augusztus

A Ferencvárosi Torna Club uj versenypályája

Ez lap hasábjairól már értesültek olvasóink, hogy a FTC. a főváros adta területen oly nagyszabásu versenypályát létesít, a milyen fővárosunkban még nem volt eddig és a milyennek – Angliát kivéve – Európában egy sportclub sem rendelkezik.


A miről néhány év előtt álmodni sem mertük, hogy nálunk egy sportvállalatba 160,000 K.-nyi tőkét merjen valaki befektetni, azt ma teljesen a reális számítások alapján megvalósította a Ferencváros társadalma, élén dr. Springer Ferenccel, a FTC. érdemes elnökével.


Olyan pálya fog ebből a nagy tőkéből a Hungária-ut és Üllői-ut kereszteződésénél, a kies Népliget sarkával szemben fekvő mintegy 7200 négyszögölnyi területen épülni, a mely – nézetem szerint – nem csak a footballisták, atléták, tennisezők, vívók és tornászok, de a mérkőzésekben gyönyörködő nézők igényeit is minden tekintetben ki fogja elégíteni.


Mindazokat, különösen a nézőre kellemetlen hiányokat, a melyek a többi pályákon megvannak, sikerüt kiküszöbölni s a nézőhelyeket ugy elrendezni, hogy legalább 20,000 ember jól és kényelmesen láthasson, sőt egy jövőbeli döntőjellegü FTC. – MTK. bajnoki matchen 26.000 nézőt is befogadhasson a mai divatossá vált jegykiadási betiltás mellőzésével.


Hogy az olvasónak némi fogalma legyen a pálya berendezéséről, a következőkben egy kis képet iparkodok nyujtani arról, hogyan lesznek az egyes épületek elhelyezve s milyen lesz azoknak berendezése.


A pálya a legideálisabb villamos közlekedési gócpontban fekszik, szemben az üllői-úti honvédhuszárlak-tanyával és pedig ugy, hogy a hosszabb oldala, tehát az a mely irányban a futópálya egyenese is fekszik, az Üllői-ut mellett van.


A footballpálya – ugyanugy, mint az a többi pályánál van – széles salak futópálya veszi körül, mely mellé a czélegyenesnél még egy két és fél méter szeles ugrópálya kerül. A terület többi épületekkel el nem foglalt részein 6 tennispálya talál elhelyezést.


Ha sikerülni fog az FTC.-nek egy ujabb akciója, akkor mindezek mellé még egy minden tekintetben megfelelő, mindegy 2500 néző számára szolgáló fedett tribünökkel ellátott uszómedence s azonkívül jégpálya kerül.


A most épülő pályán négy épület lesz és pedig:
1. A clubház és vendéglőépület a Népligettel szemben a sarkon; az utcáról és a pálya belsejéből is megközelíthető nyilvános éttermekkel s a FTC. clubhelyiségeivel.
2. Részben fedett, 150 m. hosszu és 16 m. szeles állóhely az üllői-ut mellett, hasonlóan a millenáris-pálya állóhelyéhez: emelkedően készítve, körülbelül 10.000 néző részére.
3. Egy 14 m. hosszu 6500 állóember számára készülő lépcsős terrasz a pálya tulsó, célegyenes melletti oldalán, előtte három sor ülőhelylyel; s végre
4. Nagy tribün 3500 ülőhelylyel, páholyokkal s számozott helyekkel a lépcsős terrasz mögött.
E két utolsónak említett építményt ugy képzelje el az olvasó, mintha a kettő egy tribün lenne, csakhogy azokat egy 3. m. széles közlekedési ut ugy választja el egymástól, hogy a pálya felé eső lépcsős terraszra, az utról lefelé kell jönni, míg az út tulsó oldalán fekvő tribünre lépcsőre jut fel a néző.


A tribün belsejében hideg és meleg zuhanyokkal ellátott öltözők, vívó-és tornaterem, az adminisztráció céljaira szolgáló helyiség és szolgalakások vannak.
Különös suly nehezedett a két utóbbi épület tervezésénél arra, hogy a nézőt akár atletikai, akár football versenyen semmi ne zavarja.


A tribün födéltartó oszlopai nem akadályozzák annyira a kilátást, mint a millenáris pályán, mert mégegyszer olyan távol állanak egymástól, mint ott és a páholyokban ülő második sor kilátását sem fogják az előtte ülő hölgyek – mindenesetre gyönyörű kalapjai zavarni. De nem kell majd a tribünön levőknek sem folyton felállaniok a gyalogjárón előttük állók miatt, a mint az a margitszigeti és lágymányosi pályákon van, ha a futókat akarják látni. Ez utóbbi két pályának aligha volt sportember az építésze.


A FTC. pályáján, miután a főváros a területet már átadta s a szükséges tőke is együtt van, e héten megkezdődnek az építkezések és pedig oly erővel, hogy a pálya még az idén elkészüljön.
A nagy tribünt clubház-vendéglőt és az állóhely fedelét Janszky és Sziessy építészek tervezték e cikk írójának adatai és utasításai szerint, s ők is vezetik az építészeket, míg maga a pályát, a lépcsős terraszt s ezeknek berendezését a club építőbizottságában megvitatott ideák alapján e sorok írója tervezte s építésüket is ő vezeti.
Adja Isten, hogy a megnyitó mérkőzésen szűknek bizonyuljon az uj pálya!


Matttyók Aladár mérnök

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98