Irta: báró Lévay Lajos
orsz. képviselő

Már az 1901-iki költségvetés tárgyalása alkalmából a Házban tartott beszédemben foglalkoztam azon általános érdekü és nagyfontosságu kérdéssel, hogy hazánk tőkeszegény ország lévén csakis külföldi tőke állandó beözönlése által, illetve állampapirjainknak, zálogleveleinknek és egyéb cimleteinknek külföldön való elhelyezése által vagyunk képesek állami, gazdasági, kereskedelmi és ipari hiteligényeinket kielégiteni.

És bár az azóta lefolyt évtized állami és közgazdasági életünk minden terén nem remélt nagy fellendülést mutat fel, mégis ez igy lesz és marad még, sokáig, a minek következménye azután hogy ugy állami, mint magánhitel szempontjából is még teljesen a külföldtől függünk s hogy ugy állami mint magán kibocsájtásból eredő cimleteink kamatai is nagyrészben külföldre vándorolnak. 

További következménye ennek az is hogy, – mint az minden pénzkrizisnél tapasztaljuk, külföldi pénzforrásaink kiapadnak; ujabb értékpapirok elhelyezése külföldön hosszabb vagy rövidebb időre – lehetetlenné válik, sőt állami és magán kibocsátásból eredő cimleteink is kisebb nagyobb mérvben visszaözönlenek pénzpiacukra; jelentős áreséseket okozva és erős próbára téve cimleteket kibocsájtó pénzintézeteink felvevő képességét.

Végeredményben pedig ez azt jelenti, hogy a pénz megdrágul, a kamatláb emelkedik egész hiteléletünk és vele mezőgazdaságunk, iparunk és kereskedelmünk stagnál s megrázkódtatásoknak van kitéve. 

Módokról kell tehát gondoskodnunk, hogy legalább és elsősorban államhitelünket függetlenitsük a külföldtől, mivel el kell kerülnünk lehetőleg azokat a káros visszhatásokat, melyeket a sürün fellépő pénzkrizisek ugy állami, mint közgazdasági életünk minden terén okozanak; de azért is, mivel abban meggyőződésben vagyok, hogy a külföldi tőke a magánhitelek kielégitésére – valahányszor az általános európai pénzpiac helyzete megengedi – rendelkezésére lesz a magyar pénzpiacnak is, mihelyt jobb gyümölcsöztetésre számithat hason biztonság mellett, mint másfelé.