Dtum
Login with Facebookk
1930 | Augusztus

Megindult a felső-tiszai teherhajózás

A Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt. e hónap elsejével kisérletképpen életbeléptette a Felső-Tiszán a teherszállitó-hajóforgalmat. A MFTR illetékes tényezőinek véleménye szerint nyugodtan meg lehet kisérelni a menetrendszerü teherhajójáratokat. A Szolnok-Tiszafüred közti 96 kilométeres szakaszon indult meg próbaképpen a forgalom heti két járattal.

Jóval nagyobb nehézséget rejt azonban magában az a körülmény, hogy egyelőre a Felső-Tiszához vezető utak igen rossz állapotban vannak s csak itt-ott vehetők igénybe nagyobb mennyiségü teher szállitására s természetesen hiányzanak a ki- és berakodáshoz szükséges kikötői berendezések. A MFTR azonban már most és bármikor vállalja – hacsak a vizállási viszonyok nem a legrosszabbak – hogy a Felső-Tisza mentén bármely megadott pontnál megjelenik szállitás végett uszályaival, természetesen megfelelő árumennyiséget feltételezve.

Az áruk kellő csomagolása tekintetében még mindig szerfelett vissza vannak maradva a termelőink. Igy gyümölcsöt megfelelően csomagolni egy-egy hosszabb ideig tartó hajóutra még mindig nem igen tudnak a gazdák. Kaliforniában például a sokheti tengeri utra is nagyszerüen tudják csomagolni a gyümölcsöket, mig nálunk a mai tökéletlen rendszer mellett napok alatt tönkre mehetnek a gyümölcsszállitmányok a vizi uton.

Megfelelő utakat és rakodóhelyeket kell teremteni a Felső-Tisza vidékén és meg kell tanulni a célszerü csomagolást s ugy rövidesen olcsó vizi ut fog rendelkezésére állani mindenféle termelőnek. Aligha volna azonban értelme a tiszai hajózás fejlesztésének, ha nincs megfelelő árumennyiség a szállitás céljaira és nincs megfelelő uthálózat az áruknak a Tiszáig való elvitelére.

Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98