1925 | Február

Beavatott szemtanu az előszállási martalóctámadásról

A gyülés előtti estén – szól a beavatott tanú – már telve volt a község idegen urakkal. Az egyszerűbbek a kocsmában, az urasabb formájuak egy előkelő háznál vendégeskedtek. Ehhez a házhoz vitette az egyik ébredő községi tanító két martalóccal ruhakosárban a gyilkoló szerszámokat. Kiosztották az urak között, akik miután nagyszerüen megebédeltek, átöltöztek. Némelyik még kötényt is kötött maga elé, hogy „parasztnak” lássék.

A gyülés megkezdése előtt több „marhakereskedőt” felismertek. Sziklay ur volt a vezér. Vagyovszky és Turi urak a főszereplők, Spiller és Barabás urak a baltákkal és revolverekkel felfegyverkezve szintén előkelő martalócoknak látszottak. László József csákberényi vitézt mindenki felismerte.

Láttuk, amint Gipl jegyzővel odaüzentettek Kur urhoz, hogy kezdje meg a gyülést. Miután a martalócok hordája fenyegetően állott az előtérben, megkérték a jegyzőt, hogy egy ház udvarában tarthassák meg a gyülést. Nem engedte. Mikor a karhatalom felől érdeklődtek, kijelentették, hogy elegendő csendőr van jelen. De bizony egy tiszthelyettesen kívül egy sem volt ott. A helybeli csendőrséget elküldötték.

A gyülés megkezdődött, Kur titkár ur még első mondatát sem fejezte be, a martalócok megkezdették az ordítozást, bömbölést.

A főjegyző és a tiszthelyettes már ekkor kocsiraültek és elhajtattak.


Mikor aztán se hatóság, se csendőr nem volt jelen, egy félkezű martalóc néhány emberen keresztül fokosának nyelével Kur ur vállára vágott. Egy vármegyei altiszt ugyanekkor beleakasztotta fokosát Kur ur lábába és lerántotta őt a földre.

A körülálló kisgazdák menteni igyekeztek, de az urak azok között is szétütöttek, így kapott ki Kun János gazda és a sulyosan rokkant Sallai józsef szabómester is.

Kur titkár ur ekkor menekülni próbált. A horda azonban utánairamodott. A félkezü most fokosát Kur lábaközé vágta, elkapcsolta őt, ugy hogy az a földre zuhant.

Több se kellett a hősöknek. Ötvenen is nekiestek. Egymástól nem tudták ütni őt ugy, ahogy szerették volna.

Kell földosztás? Kell földreform? Föld kell a népnek? – kiabálták. – A fokosok, balták csak ugy suhogtak.

Észrevették ekkor, hogy a távoli házakból kapákkal, kaszákkal megindul a nép. Az egyik hős erre elkiáltja magát:
- Ez a kutya már ugyis megdöglött! Ne üssétek tovább! Fussunk, mert jön a nép. De hárman még ezután is ütlegelték.

Usgye neki! Elfutott az egész társaság.

Ekkor jó asszonyok siettek a magára hagyott, vérében ájultan fekvő Kur Lajoshoz és bevitték őt Budai János gazda házához.

Oh, mily nagy volt az öröm, mikor 20 perc mulva a nagy mosásra megmozdult a halott!

Ezalatt a nép a csendőröket kereste. Sehol sem találták őket. A martalóchorda pedig befutott az uradalom majorjába, ott felszállottak uradalmi igáskocsikra és elhajtattak a hercegfalvi vasutállomásra. Gyalus, Szerencse, Simon és Pinka nevü kocsisok voltak kirendelve a szállításra.

Végre nagysokára megérkeztek a csendőrök. Kihallgatással gyötörték a föleszméletben lévő Kur Lajost. Mikor pedig megmondtuk nekik, hogy a gazdakereskedők hová mentek: el is indultak fölkeresésükre – épen ellenkező irányban.

És az Uj Barázda még ezekután is az ország pénzén kitartott M. O. T.-nak azt az aljasan hazug hiradását közli, hogy ezen a gyűlésen többen Kun Bélát, Moszkvát és a kommunizmust éltették.

Lehet, hogy így történt, de ezt valószínűleg a vérebek követték el, akikhez ugy látszik, a rágalomhír terjesztői is közel állanak.




Mini galéria
Kapcsolódó cikkek
Fórum
golem
2010.07.27 - 20:37
Nincs kép
Stevey777
2010.07.27 - 17:09
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.07.27 - 17:09
Nincs kép
Stevey777
2010.07.27 - 17:06
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.07.27 - 17:06
giuri05
2010.07.11 - 20:59
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.07.11 - 20:59
Dorys May
2010.06.30 - 07:50
Nincs kép
huszadikszazad.hu (robot)
2010.06.30 - 07:50
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
1941. augusztus
42%
Összes publikáció:
20.745
Politika:
3.296
Gazdaság:
3.647
Kultúra:
3.096
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
3.326
Bulvár:
3.951
Kincskereső:
436
Páholy:
34
Blog:
196
Összes kép
31.116
Regisztrált felhasználók:
2.595
Fórum témák:
85
Fórum hozzászólások:
590
Cikk hozzászólások:
98
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem | Források | Publikációk | Partnereink | Szerzői jogok | Súgó
Copyright © 2007 - 2010 H.O.W. Project Kft. - Hungary