Dtum
Login with Facebookk
1909 | November

A székely körvasút megnyitása

Az úgynevezett székely körvasútnak most megépített utolsó szakaszát október 28-án nyitották meg és adták át a forgalomnak nagy ünnepélylyel. A székely körvasút Mádéfalvánál ágazik el a sepsi szentgyörgy–gyimesi vonalból. A most megnyilt vonalrésznek Gyergyószentmiklós az első állomása, a honnan a vonat a Maros és Olt völgyet összekötve, halad Dédáig. Ezzel a négy székely vármegye Marosvásárhely, illetve Brassón keresztül közvetetlen bekapcsolást nyert az országos forgalomba. A megnyitásnak nagyon szép idő kedvezett. 

Október 28-án reggel érkezett meg Brassóba a Szterényi József államtitkárt és kiséretét hozó különvonat. Az államtitkár kiséretében voltak: Marx János, a magyar államvasutak elnökhelyettese, Mikes Zsigmond gróf, Kállay Ubul és ifjabb Ugron Gábor főispánok, több országgyűlési képviselő, továbbá a kereskedelmi minisztériumnak, a magyar államvasutak igazgatóságának, a vasuti és hajózási felügyelőségnek és az érdekelt megyéknek képviselői. 

Az új vonal első állomása Gyergyószentmiklós, hova a vonat 9 óra 35 perczkor érkezett. A pályaudvaron Orel Dezső polgármester üdvözölte az államtitkárt, a ki válaszában a többi közt azt mondta, hogy itt, Gyergyó talaján, a hol a székelység és örménység századokon át egy nemzetté tömörülve végezte nagy föladatát, folytatni fogják a kultúra munkáját ezentul is, az eddiginél hathatósabban, erősebben, dicsőségére a nemzetnek, hasznukra önmaguknak. Andory Sándor mérnök a műszaki kar nevében üdvözölte az államtitkárt. Ezután a helyi notabilitások fölszállottak a vonatra és tovább kisérték az államtitkárt. 

A következő állomás Szárhegy volt, a hol Péterffy Lőrincz plébános köszönetet mondott Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszternek, Szterényi József államtitkárnak és Sümegi Vilmos országgyűlési képviselőnek, hogy a székelység legfontosabb gazdasági érdekeinek kielégítéséről gondoskodtak e vasút által. Az államtitkát válaszában hangoztatta, hogy a vasút különösen a márványvadászatra nagyjelentőségű. A maga részéről hálás a Gondviselésnek, hogy a nemzeti kormány ezzel a kulturmunkával bucsuzhatik. A vonat ezután Ditró állomásra érkezett, a hol Ditró- és Gyergyó-Remete nevében Sibry Imre főbiró köszöntötte az államtitkárt. 

A következő állomás Várhely, mely Csik- és Maros-Torda vármegyék határain fekszik. Az állomáson Simon Endre jegyző mondott üdvözlő-beszédet. Maroshévizen Urmánczy Nándor, a kerület országgyűlési képviselője mondott üdvözletet. Szterényi válaszában hangoztatta, hogy a székelyföld kulturális és gazdasági érdekeinek előmozdítása egyaránt kötelesség volt és kell, hogy a jövőben is legyen.

Gödmesterházán Pap Ferencz tanító volt az üdvözlő szónok. A következő állomáson, Palotaillaván a görök-keleti lelkész tört magyar nyelven, de igaz érzéssel hazafias beszédet mondott. 

Az utolsó állomáson, Dédán, Csekme református esperes üdvözölte a vendégeket. Horváth Károly vasuti és hajózási főfelügyelő itt jelentést tett az államtitkárnak és kérte, hogy miután meggyőződött a vonal hasznavehetőségéről, adja át a forgalomnak. Az államtitkár rövid beszéddel, a kereskedelmi miniszter nevében megnyitottnak nyilvánította a vasutat. 

Az államtitkár meglátogatta az ipari iskolát, majd küldöttségeket fogadott. Délután Bernády György polgármester teát adott a vendégek tiszteletére, este pedig a város adott lakomát Szterényi államtitkár tiszteletére. A lakomán az államtitkár kegyeletes szavakban megemlékezett Lukács Béláról, a ki elsőnek kezdte a székely vasutat és a székelyföld gazdasági fellendülésére irányuló mozgalmat.

Tolmácsolta Kossuth miniszter üdvözletét, majd a többi közt ezt mondta:
„Két szomoru lapja van közgazdaságunknak, az egyik a népesedés, a másik a halálozás. Sajnos, az egyikben nem vezet a székelyföld, de annyival inkább a másikban. Míg népesedés tekintetében a székelyföld mögötte marad az ország általános népesedési szaporodásának, addig sajnos, a halálozás tekintetében jóval nagyobb a számarány a székelyföldön, mint az országos átlag. Intő példa, vigyázzunk, nehogy a franczia nemzet sorsára jussunk, a mely az elnépesedés folytán a maga régi hatalmát sok tekintetben veszítette.
A ki ismeri és méltányolja azt a különbséget, a mely az iparos népesség szaporodása és a mezőgazdasági népesség szaporodása között van, a mely az ipari népesség és mezőgazdasági népesség szaporodása között létezik, az e nagy számadatból a székelyföld jövő kulturális és nemzeti kialakulásának képét megkonstruálhatja magának. Erős ipart kell teremtenünk a székelyföldön, egyrészt a kisipar tömörítésével és a százados multtal biró kisiparosság fölsegítésével, másrészt a gyáripar megteremtésével. Ezzel a székelység szaporodásának azt az útját nyitottuk meg, a melyet a multban elmulasztottak.”

Az államtitkár és kisérete este 11 óra 55 perczkor visszautaztak Budapestre.

<<
<
1
2
3
>
>>
Megosztás:

A cikkhez még nem tartozik egyetlen hozzászólás sem!
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!


Mini galéria
Az állomás felvigyázó Kossuth Ferencz beszéde Szterényi József államtitkár és Fernbach Károlyné közös fotója Szterényi József államtitkár Auguszta főherczegnő társaságában
Kapcsolódó cikkek
Cikk-ajánló
Adatbázis informácikó
Feltöltöttség:
46%
Összes publikáció:
27.378
Politika:
4.183
Gazdaság:
4.597
Kultúra:
3.840
Tudomány-t.:
3.429
Sport:
4.354
Bulvár:
5.022
Kincskereső:
436
Páholy:
64
Blog:
230
Összes kép
37.374
Cikkekhez kapcsolódó képek:
37.010
Privát huszadik század képek:
364
Regisztrált felhasználók:
4.183
Fórum témák:
187
Fórum hozzászólások:
847
Cikk hozzászólások:
98