Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak az 1901 - es évben!

Talán ennél hosszabb köszöntőt is mondhatnék, de minek, hiszen oly sokan
nálamnál szebben és jobban megfogalmazták már az újesztendő eljövetelének megfoghatatlan érzését, az elfolyó időt. Tehát nincs más dolgom, mint hogy az emberiség számára a legtöbbet mondó szöveget, ez esetben egy verset közkinccsé tegyek.

Az esztendő
Írta: Krüzselyi Erzsike

Ifjan, épen, vigan, szépen,
Nézd hogy készül, nézd hogy indúl,
Arca sima, szeme fényes:
Igy lép a mult romjain tul.
Uj ruhája, tarisznyája
Hogy tele van jó reménnyel,
Dúsan szórja és bevonja
Vele szivünk rózsás fénnyel.

Aztán végül, nézd hogy vénül:
Lába roskad, háta görnyed.
Rongy gunyája, tarisznyája
Már nem oszt csak gondot, könnyet.
Arca ráncos, szeme bágyadt
Tünve fénye, veszve lángja,
S mikor végre itt a vége:
Vénhedt testét vajh’ ki szánja?