Egyszer aztán Iván Ivanovics (nagy darab, szimpatikus paraszt ember) azon kapta magát, hogy többedmagával fosztogat egy kastélyt, majd pedig a fején egyensúlyozva hazacipel egy Chippendale fotelt. Sose csinált még ilyesmit, hiszen eddig azt sem tudta, hogy ilyesmibe le lehet ülni, és azt se, hogy egyáltalán le lehet ülni….
Otthon az asszony fitymálva megnézte, rácsöppentett egy kis mosogatólét és odébbállt.
Először Iván próbálta ki. Ült- üldögélt, de az idő múlásával egyre idegesebb lett. Nem halad a munka a földeken…..
Aztán aznap este a gyerekek egyszerre ugrottak rá, egymást taszigálva, kipirulva, míg a fotel nyögött egyet és szétesett, a családfő nagy megkönnyebbülésére. (A fotelt feltüzelték)
Így járt a rekaméval Anton Antonovics, a tükörrel Borisz Boriszovics, a komóddal Jurij Jurijovics.
A szőnyegből viszont remek télikabátot varázsolt Alekszejevics felesége a gyerekeknek, akik azóta is talpig szőnyegben járnak.

Ne szidjuk hát oly nagyon ezeket a rombolásokat..